Titokban mindvégig Coinbase befektető volt Serena Williams

-

2014-ben saját befektetői céget indított Serena Williams, a Serena Venturest. Nagyon tehetős, 12 milliárd dolláros portfólióval rendelkezik, titokban olyan jelentős cégekbe fektetett, mint a Coinbase.

Olvastad már? Meglehetősen pontatlanra sikeresedett a „Crypto” című film

Serena Williams amerikai származású profi teniszező, karrierje alatt négy olimpiai aranyat nyert és 23 Grand Slamet, nemrég elmondta, hogy milyen befektetéseket csinált cége.

Az elmúlt 5 év alatt több, titokban mint 30 cégbe fektetett a Serena Ventures, köztük a vezető kriptotőzsdébe, a Coinbasebe is.
10,9 millió követővel rendelkező Instagram oldalán osztott meg információkat:

„2014-ben (igen tudom, hogy kell titkot tartani) indítottam a Serena Venturest azzal a céllal, hogy számos iparág úttörőit támogassam. A Serena Ventures olyan cégekbe fektet, melyek vezetősége sokoldalú, támogatják az egyéniségeket, a kreativitást és a lehetőségeket.”
Serena jelenleg a top 5 női teniszező közt szerepel a Women’s Tennis Assiciation ranglistáján, portfólióját 2014 óta építi.
A Serena Ventues weboldala szerint a cég missziója, hogy számos iparág úttörőit támogassa.Leginkább startupokkal foglalkozik, melyekben hatalmas lehetőséges és társulások rejlenek.
A cég weboldala szerint 12 milliárd dollár a portfólió összértéke, nagyjából 60% a befektetett cégek diverzitása.
A Coinbase mellet olyan cégekbe is fektettek, mint a Masterclass, a The Wing, Mayvenn, Goblle, Billie, Tonal, a Lolda és még számos egyéb cégbe.
A cég munkatársai között találjuk Alison Rapaportot, a JPMorgan korábbi eszközkezelőjét, aki jelenleg a Serene Ventures alelnöke.
Serena Williams támogatása nagyon pozitív lehet a kriptoközösségnek. A teniszsztár befektetése nem csak a kriptopénzek terjedését segíti elő, azt is bebizonyítja, hogy hagyományos befektetők is nyugodtan fektethetnek a kriptoiparba.

A sportolók támogatják a kriptopénzeket

Serena Williams nem az egyetlen közismert sportoló, aki digitális valutákba fektetett. 2017 augusztusában a világhírű boxoló,
Floyd Mayweather Jr. lett a predikciós algoritmusokkal foglalkozó Stox markets „arca”, elkezdte reklámozni a Hubii Networkön zajló ICO-jukat.
Mayweather azt mondta anno az Instagram oldalán, hogy „nagyon sok pénzt fog keresni az ICO-val.” 2017 szeptemberében arra kérte több millió Facebook követőjét, hogy fektessenek a Centra ICO-ba.

Tavaly fontolni kezdte a portugál Sporting Clube de Portugal (SCP) futball klub, hogy ICO-t indítson, hogy ezzel szerezze meg a szükséges finanszírozást, de végül nem lett belőle semmi.
Tavaly elindult a 433 Tokens platform, mellyel a sportrajongók meccsekre szavazhatnak és kommunikálhatnak futball legendákkal.
A projektet olyan hírességek támogatták, mint Paul Scholes és Andriy Shevchenko, személyesen is szerepelnek a platformon.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

2023 február 29-én indult el a THE CORE, amely egy Civilization-típusú stratégiai játékot vízionál egy Ready Player One által inspirált virtuális világban, ahol a játékosok...

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!