Tim Draper hosszú távon látó varázsgömbje ismét a Holdat vetíti elénk

-

A bitcoin ára eléri majd a 250 000 dollárt, ám a biztonságos befektetési forma révén a befektetők egy kicsit tovább várakozhatnak majd – mondja a kockázatitőke-befektető (VC) Tim Draper.

„Az emberek a Bitcoin felé konszolidálódnak”

Egy Yahoo! Finance-nek augusztus 9-én adott interjújában a hírhedten bullish Draper megerősítette előrejelzését, miszerint a bitcoin 2023-ra eléri a 250 000 dollárt.
A jelenlegi trendek miatt ez az óriási ár azonban egy kis késéssel valósulhat meg.

 „Sokkal jobban megszilárdult, mint gondoltam volna” – mondta a hálózatnak.
 „Azt hittem, hogy mostanra sokkal több lényeges konkurens lenne, de az emberek inkább a bitcoin felé konszolidálódtak, mert az decentralizált” – tette hozzá.

Draper jól ismert a bitcoinárak előrejelzéséről, amelyet az évek során többször is megismételt. Most úgy véli, hogy a prófécia beteljesedése valamikor a következő négy évben várható.

 „2022-re, vagy talán 2023 első negyedévére várható a 250 000 dolláros érték” – mondta.

A gazdasági bizonytalanság közepette a bitcoin egyre vonzóbbá válik

A Cointelegraph jelentése szerint a Draper által említett konszolidációs elgondolást többen is támogatták ezen a héten, mivel a kínai instabilitás következménye a kommentátorok szerint a Bitcoinba való repülés lett.
Azonban abban az esetben, ha a negyedmilliós érték 2023-ban is elkerüli a piacot, Draper nem említette, mit fog tenni.
John McAfee azonban sokkal intenzívebb ultimátumot adott magának: ha a BTC/USD árfolyam 2020 végéig nem éri el az 1 millió dollárt, állítása szerint megeszi a saját péniszét.

Lehet érdekel: A bitcoin a világ 11. legnagyobb pénze

Egy kivételesen erre kialakított eszköz lehetővé teszi a kíváncsiak számára, hogy nyomon kövessék, a bitcoinnak milyen erősnek kell lennie a szituáció elkerülése érdekében.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép : JD Lasica

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A BlackRock is a bitcoin felezéssel foglalkozik

A világ legnagyobb befektetési cége, a 10,5 billió dollárt kezelő Blackrock egy saját videóban magyarázta el a felezés hatását a bitcoinra, és azt, hogy ez...

Egy VR projekt most a befektetők favoritja

A kriptovaluta piacok az egyre növekvő, makroszintű ellenszél közepette éppen esnek, és a lassuló spot Bitcoin ETF-beáramlásoknak köszönhetően is csökken az izgalom. A kripto befektetők...

PlanB: „A Bitcoin feleződése nem lesz másmilyen, mind korábban”

PlanB ragaszkodik ahhoz, hogy a Bitcoin feleződés után idén 100.000 dollárra fog szökni, és 2025-ben 300.000 dollár fölé emelkedik. A kriptoközösségben keringő általános hiedelemmel ellentétben a...

Pepe (PEPE) technikai elemzés 04.18.

Prémium Pepe (PEPE) A Pepe (PEPE) néhány hete még jelentős növekedést tapasztalt, de mostanra már veszít a lendületéből. A nyereségben való ellátottsága az elmúlt hetekben csökkent, és több...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!