Tim Draper bitcoinbefektetésre ösztönzi az Y generációt

Tim Draper szerint a bitcoin a pénz jövője, amelynek legnagyobb haszonélvezője az Y generáció lehet, akik a karrierjük mellett ebbe fektethetik a pénzüket.
Tim Draper, ismert bitcointámogató és bálna, most ismét elmondta, hogy a bitcoin az egyik legjobb befektetési eszköz a világon, így arra ösztönzi az Y generációt, hogy vegyék ki a részüket a bitcoinmozgalomból és élvezzék a digitális valuta előnyeit.

Az Y generáció legjobb döntése lehet a bitcoinvásárlás, mire nyugdíjba mennek.

Tim Draper a bitcoin egyik első befektetői között volt, szerinte azért az Y generáció lehet a bitcoin legnagyobb haszonélvezőke, mivel karrierjük csúcspontján fektethetnek pénzt a digitális valutába.
Továbbra is a bitcoin a világ legnagyobb és legnépszerűbb kriptovalutája, 157,5 milliárd dolláros összértékével. A cikk írásakor 8456 dolláron áll a bitocin árfolyama, az elmúlt 24 órában 0,82%-os emelkedéssel.

Az Y generáció eladósodott

Tim Draper közismerten ellenzi a bankokat, ugyanis úgy hiszi, hogy azok több száz milliárd dollárra adósítottak el az Y generációt, miközben a részvényesek ebből merítenek hasznot.
Hozzátette:

„A dolgok nem működnek megfelelően az Y generáció számára. Nagyon eladósodtak, és a jelenlegi fizetéseikkel sosem fogják tudni kifizetni a tartozásaikat. Nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel vásárlók helyett csak bérlőkké váltak.”

Hagyd ott a bankot és fektess bitcoinba

Draper megismételte korábbi álláspontját, miszerint a bitcoin a bankok alternatívája lehet a fiatalok számára.
Arra ösztönzi őket, hogy fektessenek egy olyan valutába, amely lehetővé teszi számukra, hogy saját birodalmat építsenek, amely nem zsákmányolja ki őket.
„Építsétek ki a saját birodalmatokat, ahol nem kell minden egyes alkalommal 2,5-4%-ot fizetnetek azért, hogy lehúzzák a kártyátokat, emellett független a dollárhoz köthető különböző szabályozásoktól.

A blokklánc globális faluvá változtathatja a világot

Tim Draper azt is tanácsolja az Y generáció számára, hogy ne támaszkodjanak szüleik és nagyszüleik retorikájára.
Úgy hiszi, hogy azok a taktikák amelyek beváltak a korábbi generációknak most nem működhetnek, mivel a Föld egy világméretű faluvá változott.
Nem új dolog, hogy a kriptopénzek és a blokklánc felhasználására ösztönzik az Y generációt, 2017-ben az Ethereum-alapú Celsius platform biztonságos, gyors, és megfizethető kriptohiteleket kínált, hogy megszabadítsa az embereket a kizsákmányoló bankoktól és fizetési szolgáltatóktól.

Olvastad már? Három ok, hogy miért zuhant meg a kriptopiac

Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.