Tele a ház bitcoinbányászokkal: a Fidelity nagyon hisz a kriptóban

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a Fidelity még mindig hisz a bitcoinban, és a bányászatot is folytatja.

Sokan még azt hiszik, hogy a pénzintézmények és a többi nagy cég egyáltalán nem érdeklődnek a bitcoin és az altcoinok iránt, ez azonban nem így van. A mostanában napvilágot látott információk szerint a Fidelity Investments, a Wall Street egyik legprominensebb szereplője rendelkezik BTC-vel, és bányássza is azt.
A Fidelity egy USA-beliként indult, mára nemzetközivé vált, nyugdíjalapok, befektetési, tőzsdei szolgáltatások terén vezető pozícióban lévő pénzügyi szolgáltató vállalat. Most úgy tűnik, a kriptopénzek jövőjét illetően is vannak elképzelései.

A Fidelity és a kripto

Justin Moon, az egyik ismert Bitcoin-fejlesztő elárulta, hogy a Fidelity már egy ideje bitcoinba is fektet. Jelen pillanatban az egyik texasi irodájukban is „van egy szoba, tele ASIC bányagépekkel”. A tény, mely szerint a cégnek saját, működő bányászszekciója van, azt jelzi, hogy a csapat nagy potenciált lát a bitcoinban, mint pénzügyi eszközben.


Ez az első alkalom, hogy kiderül, egy Wall Street-i óriás maga is bitcoint bányászik, és aktív résztvevője egy publikus blokklánc-infrastruktúrának.
Mindazonáltal nem ez az első alkalom, hogy a Fidelity-t szóba hozzák a bitcoinnal kapcsolatban. Korábban egy újságíró közölte, hogy a cég igazgatója, Abigail Johnson nagyon is érdeklődik a bitcoin iránt, és 2015 óta a saját irodájában bányássza is azt.
Ráadásul a cég nem is igyekszik rejtegetni az érdeklődését ebben az irányban. Pár hónapja például Ari Paul, a BlockTower Capital alapítója és vezetője posztolt egy érdekes tweetet, amelyben megosztotta a követőivel, hogy a Fidelity csapata kripto iránt érdeklődőket is magában foglal.
Állítása szerint a cég minden szintjén szenvedélyes kriptotámogatók százai találhatók, és a Fidelity kriptóval foglalkozó alkalmazottainak száma sokkal magasabb, mint az öt legnagyobb kriptós befektetési alapé összesen.

Hatás a bitcoin árfolyamára

A Fidelity fokozatosan vezeti be a kriptopénz-kezelési szolgáltatásait, amelyek segítenek a cég hálózatában lévő intézményi partnereknek a kriptoszféra nyújtotta lehetőségekkel.
Néhány elemző szerint a mostani áremelkedés és a növekvő kereskedési volumen is legalább részben az újonnan belépő intézményi befektetéseknek köszönhető.
Ez a tény érezhetően megnöveli a mostani emelkedés folytatásának az esélyét a következő hónapok során is.
Legalább két olyan esemény is küszöbön áll, amelynek komoly hatása lehet az árfolyamra és a volumenre. Az egyik a Fidelity várva-várt kriptokereskedelmi szolgáltatása, amelyről azt beszélik, nagyon hamar elérhetővé válik.
A másik az ICE Bakkt platformja, amelyet július hónapban terveznek elindítani. Erről itt olvashatsz bővebben.
Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: Adam Fagen

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Tether-audit: évekig várt rá a kriptopiac, most elkészült, de van egy komoly bökkenő

A világ legnagyobb stablecoin-kibocsátója évek óta abban a furcsa helyzetben van, hogy szinte mindenki használja a tokenjét, miközben a tartalékairól és pénzügyi helyzetéről szóló vita...

Chainlink árfolyam: újabb emelkedési esély nyílhat

A Chainlink (LINK) előtt újra megnyílhat az út egy komolyabb emelkedés felé: miközben az árfolyam továbbra is jóval a korábbi csúcsok alatt mozog, több on-chain...

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.