Szomorú kilátások, ha a Bitcoin valaha is sikerrel járna

Jon Danielsson, a London School of Economics tanára azzal érvel, hogy a bitcoin és a fiat valuták nem férnek meg egymás mellett.
Danielsson azt állítja, hogy a bitcoinra mint pénzre gondolni értelmetlen.

Sőt, ha ezt mégis sikerülne elérni, akkor az egy egyenlőtlenségekkel teli világhoz vezetne, ami pont ellentétes a bitcoin egalitárius alapelvével.

„Szerencsére minél sikeresebb lesz a bitcoin, annál jobban láthatóvá válnak a perverz következmények és a belső ellentmondások, így a kriptovaluták jóval azelőtt megszűnnek majd, mielőtt erre a pontra érnénk. Ekkor a bitcoin ára nulla lesz.”

A bitcoint továbbra is viták övezik

Február hónapban a BTC története során először elérte az 58 ezer dolláros árat. Bár az e heti visszaesés a piac minden táján feszültséget eredményezett, fontos megjegyezni, hogy az alapok továbbra is biztosak.
Mi több, inkább erősödnek, amit az elmúlt pár hét intézményi érdeklődésének növekedése is bizonyít, valamint a Coinbase S-1-es bejelentése, amely sokak szerint a kriptovaluták elismerésének fontos eleme lehet.
Az eredmények ellenére azonban meg kell említeni, hogy a bitcoin továbbra is megkapja a gyűlölet és szkepticizmus neki jutó részét.
Mára talán kisebb mértékben, mint ezelőtt, mivel december óta közel megháromszorozódott az értéke.
Azok, akik korábban semmibe nézték, most két csoportra oszthatók. Akik nyitottabbak és így hajlandóak a tanulásra, ezáltal átértékelik korábbi döntésüket, és akik ragaszkodnak az elavult elvekhez, és rideg szkepticizmussal elzárkóznak előle.
Danielsson az utóbbi csoportba esik. Ahogy a legtöbb bitcoint vizsgáló közgazdász, Danielsson is a „régi világ” lencséjén keresztül szemléli a vezető kriptovalutát. Vizsgálatuk során azonban több alapelvet figyelmen kívül hagynak.

Például a forgalomban lévő készpénz (M1) és a bitcoin összehasonlításának nincs semmi alapja. Kevés kereskedő fogadja el közvetlenül a bitcoint, mert túl lassú és költséges a tranzakció.
Az olyan szolgáltatók, mint a BitPay, azonban közvetítő szolgáltatást kínálnak a kriptovaluták fiattá váltására a vásárlás időpontjában.
Az alkalmatlansága mint csereeszköz sem árul el semmit teljes értékéről. Ahogy a kereskedők az aranyat sem fogadják el, nincs értelme azt mondani, hogy emiatt az arany értéke nulla lesz.

Szomorú kilátások

Danielsson elméleti helyzetet fest, amelyben a bitcoin sikeresen megeszi a világ összes eszközének piaci tőkéjét, ami csak még nagyobb a vagyoni megosztottságot eredményez.
Egyetlen válasz sem képes kielégítően reagálni erre a forgatókönyvre. Ilyen helyzetben azonban a világ egészen más hely lenne, és a bitcoin nem tehető felelőssé azokért, akik nem hajlandók alkalmazkodni a változásokhoz.

A Bitcoin egy kialakulóban lévő technológia, amely nem illeszkedik bele a pénz klasszikus közgazdaságtani elméletébe.
Decentralizált és engedély nélküli hálózatként célja sokkal jelentősebb, mint a puszta értékcsere.
Talán a jobb kérdés az lenne, hogy miért növekszik ennyire a bitcoin iránti igény? Ennek megválaszolása betekintést nyújthat abba, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a jelenlegi helyzethez.

Olvastad már? A megkérdezettek 75%-a nem vásárolna bitcoint egy közvélemény-kutatás szerint

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.