Százezer dollárnyi bitcoint bukott a tárcaprogram cseréjével

A Redditen osztotta meg a történetét egy BTC-felhasználó, amelyben elmondta, anélkül tette át másik gépre a tárcaprogramját, hogy leellenőrizte volna a privát kulcsokat.
Ezzel pedig 2,6 bitcoint, mai áron közel 100 ezer dollárt bukott. Utána fel is hívta a túlzottan magabiztos hodlerek figyelmét arra, hogy tanuljanak az ő hibájából.

Az új számítógépére feltette a tárcaprogramot, de nem ellenőrizte le, hogy abban benne van-e a bitcoin-címéhez tartozó jelszó. A régi gépet pedig formatálta.

„Próbáltam a jelszókezelő programomból is kinyerni a megfelelő kódot, de nem volt ott. Sehol semmiféle jelszó. A rákövetkező fél órában újra és újra ellenőriztem, de semmi.”

A felhasználó elismerte, hogy 100%-ban az ő hiába a veszteség, mivel nem ellenőrizte le a jelszavait, kulcsait. Hiába lett a jelszókezelőbe bemásolva a tárcához tartozó jelszó, a program nem mentette el automatikusan.

„Azzal töltöttem az elmúlt hetet, hogy újra és újra átvizsgáltam az összes jegyzetemet, fájlomat, de sehol sem lett meg a jelszó.”

A Reddit többsége együttérzését fejezte ki, és sokan megosztották a saját hasonló hibáikat is. Többen elmondták, hogy ha nem is ekkora összeget, de ugyanígy vesztettek már el.
Számosan osztottak meg hasznos tanácsokat is, hogy hogyan lehet az ilyesmit elkerülni a jövőben.

„Mostanra az lett a bevált megoldás, ha hardvertárcát használsz, és a kulcsaidat, seed-szavaidat papírra is leírod, vagy fémlapba karcolod. Érthető okokból nem a legjobb ötlet, ha gépen tárolod őket.”

Az efféle hibázás elég elterjedtnek számít amúgy. Tavaly az egyik leghangosabb bitcoin-kritikus, Peter Schiff vesztette el a hozzáférést a coinjaihoz, mert összekeverte a jelszavát a tárca pin-kódjával.

Karácsony előtt nem sokkal pedig egy Chainlink-felhasználó küldött tévedésből 50 ezer dollárnyi LINK tokent egy olyan okosszerződésbe, amely nem támogatja ezt a funkciót.
Ő viszont közel 11 ezer dollárnyi adományt kapott kompenzációként a közösségtől, így a vesztesége valamivel kisebb.

Olvastad már? A bitcoint is magával vitte a Capitoliumra felmászó és betörő csőcselék

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Háború, infláció, tüntetések – így lett a kriptó Irán menekülőútja

Irán kriptogazdasága 2025-ben látványosan felpörgött. A Chainalysis friss jelentése szerint az ország teljes kriptós aktivitása meghaladta a 7,78 milliárd dollárt, és nemcsak nőtt, hanem gyorsabb...

DeFi-mentesség vagy jogi kiskapu? A CLARITY Act körül nő a feszültség

Az amerikai kriptoszabályozás egyik kulcsfontosságú tervezete, a CLARITY Act újabb politikai akadályba ütközött. Ezúttal a Szenátus Igazságügyi Bizottsága emelt kifogást a törvény egyes pontjai ellen, ami...

Valami készül az altcoin piacon – de még nem az, amire mindenki vár

Az altcoin piac lassan erőre kap, még ha ez első pillantásra nem is tűnik látványosnak. Az év első heteiben a Bitcoin árfolyama közel 94.500 dollárt...

A piac kételkedik, a Bitcoin mégis erősödik – mi készül itt?

A kriptopiac újra mozgásba lendült, miközben a befektetői hangulat feltűnően visszafogott maradt. A Santiment blokklánc-adatokra és közösségi aktivitásra épülő elemzése szerint ez a kombináció –...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.