Szabályozni fogják a kriptopénzeket Tajvanon

A tajvani Pénzügyi Felügyelőbizottság, az FSC elnöke megerősítette a híreket, amelyek szerint a szigetország szabályozni fogja a kriptopénzeket, és a bizottság hatáskörébe kerül majd a felügyelet.

Huang Tien-mu egy parlamenti meghallgatáson osztotta meg ezeket az információkat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A meghallgatást a jelenlegi globális banki stabilitás helyzetével kapcsolatban tartották.

A Bloomberg hasábjain már korábban is megjelent, hogy a pletykák szerint az FSC kezébe kerül a helyi kriptopipar szabályozása.

Wayne Huang, a XREX ügyvezetője szerint az iparág pozitívan fogadta a bejelentést, és bíznak abban, hogy a letisztult szabályozás elősegíti majd a növekedést.

A pletykák alapján viszont nem lesznek szabályozva az NFT-k, mivel ahogyan Huang Tien-mu fogalmazott, az NFT a kriptoiparon belül is egy kiforratlan, feltörekvő szektornak számít, és még korai lenne bárhogyan is szabályozni.

„Első lépésként azzal lenne érdemes kezdeni, hogy az iparági szolgáltatók összefognak, és közösen működnek együtt az FSC-vel, hogy megfelelő szabályrendszert lehessen kialakítani, és az iparág segítséget tudjon nyújtani a működő szabályok létrehozásában. Az NFT-k esetében a tokenek rengeteg dolgot képviselhetnek, a skála rendkívül széles, és árucikkek, kereskedelmi áruk és értékpapírok is megtalálhatók rajta. Valószínűleg több időre lesz szükség, hogy az FSC megfelelő módon szabályozni tudja az NFT-ket, hogy működő keretrendszert tudjon kialakítani.”

Tajvan esetében két pénzügyi szabályozó hatóság van, a Központi Bank és a Pénzügyi Felügyelőbizottság, az FSC.

A Központi Bank felel a monetáris politikáért és a pénzügyi tőzsdék szabályozásáért, míg az FSC hatáskörébe tartozik a banki szabályozás, az értékpapírok és a határidős piacok felügyelete, valamint a pénzmosás elleni intézkedések területe is.

A jelenlegi hivatalos hozzáállás az, hogy a hatóságok nem akarják útját állni a kísérletezésnek és az innovációnak, de biztosítani akarják a megfelelő fogyasztóvédelmet.

A helyi parlamentben felmerült az a nézet is, hogy az iparágat az FSC helyett inkább a Digitális Minisztérium, a MODA hatáskörébe kellene sorolni, egyes nézetek szerint viszont a Minisztérium még túl fiatal, nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, hogy az FSC-hez hasonló módon tudják szabályozni a területüket.

Az FTX a tajvani szabályozókat is lépéskényszerbe hozta

Az eddigi gyakorlat alapján Tajvanon nem szabályozták túlságosan a kriptoipar működését, egyedül a pénzmosás elleni törvényeknek kellett megfelelni, azokat a követelményeket tartatták be.

Tavaly szeptemberben 24 kriptotőzsde kapott működési engedélyt az ország pénzmosás elleni törvényeinek megfelelően.

Az FTX tőzsde összeomlása viszont a tajvani politikusokat is rávette, hogy komolyabban is foglalkozzanak a területtel.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A tőzsde tajvani leányvállalata az egyik legnagyobb volt, a helyiek közül kerültek ki a tőzsde legnagyobb felhasználói.

Nem meglepő módon ez főleg az USD esetén biztosított kamatjövedelem miatt lehetett így, amely jelentősen magasabb volt, mint amennyit a helyi bankok ajánlottak a bankbetétekre.

A tervek alapján már júniusban érkezhet a kriptós szabályrendszer első változata, és az év során több módosítást is végre lehet majd hajtani a tervezeten.

zeta

Olvastad már? Belgiumban új szabályok a kriptohirdetésekre vonatkozóan

Forrás: coindesk.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az ukrán kriptoszabályozás újabb akadályba ütközött

Ukrajna kriptopiacának szabályozása újabb akadályba ütközött. Az Ukrán Nemzeti Bank szerint a parlament előtt fekvő törvénytervezet jelenlegi formájában a monetáris szuverenitást és a pénzügyi stabilitást...

Az XRP bálnák felhalmozása fontos jel lehet

Az XRP nagybefektetői nem hátráltak meg a novemberi árfolyam-bizonytalanságban. A legalább 1 millió XRP-t tartó tárcák száma 2026-ban először emelkedett 2147-re. A Santiment adatai szerint tíz...

Az Intel árfolyama az AI-kiadások miatt zuhant

Az amerikai technológiai részvények eladási hulláma újabb nagy szereplőt ért el: az Intel árfolyama három kereskedési nap alatt 37 százalékot zuhant. A nyomás most már...

Esésnek indultak a Trump-tokenek a félidős választások után

A félidős választások után élesen romlott a Trump családjához kötődő kriptoeszközök piaci megítélése. Miközben a bitcoin ismét 80.000 dollár fölé kapaszkodott, a TRUMP, a WLFI...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.