Stablecoint bocsát ki a Ripple

A Ripple a saját fejlesztésű XRPL blokkláncon hozta létre a PSC nevű, dollárhoz kötött stablecoint, és Palau területén meg is kezdték a próbaüzemet.

Palau közel 300 szigetből áll, a Fülöp-szigetek térségében, és az első tesztekre már márciusban sor került.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Jay Hunter Anson, a Pénzügyminisztérium igazgatótanácsának a tagja elmondta, a PSC tokeneket nagyjából három hete kezdték el terjeszteni a szigeteken, hogy széles körű teszteket hajthassanak végre.

A legelső tranzakciót maga Anson hajtotta végre, tradícionális mikronéziai reggelit vásárolt magának egy utcai árusnál, július 13-án.

Elmondása alapján a PSC jelenleg egyfajta prototípusként működik, amellyel végre tudják hajtani a kezdeti teszteket, hogy a dollárhoz kötött stablecoint, és a Ripple blokklánca is élesben kipróbálható legyen.

Amennyiben sikeresek a tesztek, a Minisztérium szerint forradalmasítani tudják a szigetlakók pénzügyeit.

Anson elmondta, hogy első körben három kereskedőt vontak be a tesztekbe, azóta viszont bővítettek a résztvevők körén, és mára már 35 önkéntes csatlakozott a próbákhoz.

A Ripple szerdán adott ki egy sajtónyilatkozatot, amelyben több részletet is elárultak a próbaüzemről.

Ezek alapján az első körös tesztek során 200 palaui közalkalmazott kap PSC tokeneket, amelyeket a kísérletekben részt vevő helyi kereskedőknél tudnak elkölteni.

A PSC tokeneket a Ripple saját CBDC, azaz jegybanki kriptopénz-platformján keresztül bocsátják ki, így a kormányzat teljes körű irányítást kap a pénz létrehozása, szétosztása, érvénytelenítése, és megsemmisítése terén.

A kormány a tervek szerint 1:1 arányban nyújt dollárfedezetet a létrehozott tokenek mögé.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Palau elnöke, Surangel S. Whipps Jr. úgy fogalmazott, hogy a próbák során arra kíváncsiak, hogy sikerül-e csökkenteniük a különböző költségeket, amelyek a pénz használata során felmerülhetnek, hogy így még több állampolgár tudjon pénzügyi szolgáltatásokat igénybe venni.

„A pénzük digitalizálásával nagyobb mobilitást hozhatunk a gazdaságunkba, a kormány hatékonyabbá tudja tenni a pénzszektort, és előnyöket nyújthatunk az állampolgáraink számára. Palau kicsi ország, de megvan az az előnyünk, hogy innovatívak lehetünk, és bevezethetünk egy ilyen stablecoint.”

Olvastad már? Az Ethereum ára az év végére eléri a 2.500 dollárt?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.