Soros György üzlettársa optimista a kriptók jövőjét illetően

Jim Rogers, Aki Soros György társaságában alapította meg a Quantum Fund alapot, elmondta, hogy optimista a kriptopénzek jövőjét illetően, de szkeptikus a központi bankok digitális valutái esetén.
Elmondása szerint pedig a világ egyre inkább valami alternatívát keres az amerikai dollár helyett.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A veterán befektető egy nemrégiben publikált interjúban osztotta meg a gondolatait a hallgatósággal, ahol azt is kiemelte, hogy még mindig rengeteg pénzt nyomtatnak a világ rengeteg helyén, dacára annak, hogy a FED és a központi bankok szóban már elkezdték bizonygatni, hogy normalizálni fogják a helyzetet.

„Rengeteg pénzt nyomtatnak, még mindig. Nem szabadna ezeknek az embereknek elhinni semmit. Ritkán mondanak igazat.”

A FED az USA-ban gyakorlatilag megduplázta az eszközállományát, rendkívül rövid idő alatt. Még ha kicsit vissza is fogják magukat mostantól, akkor sem tudnak megálljt parancsolni az elképesztő mértékű pénznyomtatásnak, amely ma megy.
Rogers a dollár helyzetéről is szót ejtett, és főleg arról, hogy mi várható a jövőben, különösen azután, hogy az ukrajnai orosz inváziót követően az USA egyszerűen befagyasztotta Oroszország pénzét.
„Nem jó ezt kimondani, de a világ legnagyobb adósa az USA, és a világ már nagyon keres valamit, ami lecserélheti a dollárt, vagy legalábbis versenyezhet vele.”
Ráadásul az USA egyszerűen csak elvette az oroszok pénzét, az emberek pedig nem szeretik ezt, és most már rengeteg ország elgondolkodott azon, hogy kellene valami az USA irányította dollár helyett.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

Az interjú során beszéltek a bitcoinról és a kriptopénzekről is, megemlítették a központi bankok terveit a digitális valutákkal kapcsolatban, a riporter pedig természetesen megkérdezte a befektetőt, hogy ő személyesen rendelkezik-e bitcoinnal.

„Semmilyen kriptopénzzel nem rendelkezek. Azt kívánom, bárcsak beszálltam volna a bitcoinba 1 dollárnál, vagy akár 5-nél.”

Nem vagyok viszont meggyőződve a kormányzati kriptopénzek jövőjéről. Az államok egyszerűen csak a saját pénzüket akarják digitalizálni.

A kriptopénzekkel kapcsolatban optimista vagyok, de nem az állami kriptopénzekkel. A kormányok nem szeretik a versenyt, meg akarják tartani a monopóliumukat.

A befektető már korábban is nyilatkozott ebben a témában, és akkor úgy fogalmazott, hogy szerinte a kriptopénzek sikere lépéskényszerbe hozza majd a kormányokat.

A világ legtöbb államában betiltják majd ezeket, hiszen egyik kormány sem akarja majd elveszíteni a pénzkibocsátási monopóliumát.

Olvastad már? Bitcoin, Ethereum technikai elemzés – 30.000 dollár fölé mászott a bitcoin

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

CZ szerint nem az ő posztjai mozgatják a bitcoin árfolyamát

Egy jól időzített bejegyzés néha úgy tűnhet, mintha egyetlen ember képes lenne megfordítani a teljes kriptopiacot. Changpeng Zhao, a Binance alapítója szerint azonban ez inkább...

Magic Eden NFT-k kerültek veszélybe egy régi engedély miatt

Első pillantásra egy újabb piactéri támadásnak tűnt, valójában azonban egy korábban használt, már elhagyott okosszerződés nyitott ajtót több ezer NFT előtt. Szeptember 25-én egyetlen tárca 3832...

Irán hét nap alatt újranyitná a Hormuzi-szorost

Irán hét nap alatt újranyitná a Hormuzi-szorost, ha Washington teljesíti a feltételeit – a javaslat egyszerre kínál diplomáciai kiutat és újabb geopolitikai kockázatot az olajpiac...

Új vezetők érkeztek a Solana fedélzetére

A Solana Foundation új vezetőkkel gyorsítja fel intézményi terjeszkedését: Rachel Conlan a stratégiai partnerségekért, Jamal Raees pedig a fizetési üzletág építéséért felel majd. A kinevezések azt...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.