Soha nem volt még ilyen magas a bitcoinalapú nyitott határidős szerződések összértéke

A nyitott bitcoinalapú határidős szerződések összértéke elérte a 10 milliárd dollárt, amely az eddigi legmagasabbnak számít a Skew Analytics adatai alapján.

Ez azt jelenti, hogy 10 milliárd dollár értékben „fogadtak” már a kriptopénz jövőbeni árfolyamára.

Mindez egybeesik a bitcoin rekordárfolyamával is, amely a tegnapi nap során elérte a 30.000 dollárt, majd ma már a 34.600 dollárt is meghaladta.

- Advertisement -

A határidős szerződések olyan bitcoinderivatívák, amelyekben a kereskedők abban egyeznek meg, hogy bitcoint fognak vásárolni a jövőben egy előre megbeszélt áron.

Ez azt jelenti hogy amennyiben a bitcoin árfolyama megnövekedik a szerződés lejártára, a szerződést vásárló személy profitot realizálhat, hiszen értékesítheti bitcoinjait a piacon. Természetesen, ha a bitcoin árfolyama csökken, akkor a szóban forgó kereskedő veszíthet is az üzleten.

A nyitott határidős szerződések alatt azokat a szerződéseket értjük, amelyek még nem kerültek elszámolásra.

Néhány kontraktus egy bizonyos idő után (egy nap, egy hónap, negyedév, és stb.) jár le, amely részben megmagyarázza, miért csökkent a nyitott szerződések összértéke 9,4 milliárd dollárról 8 milliárdra december 31. és január 1. között.

A határidős szerződések egy különleges fajtáját jelentik a lejárat nélküli szerződések, amelyeknek lényege, hogy valójában nem is rendelkeznek határidővel, a kereskedők ebből akkor léphetnek ki, amikor csak akarnak.

Itt kap fontos szerepet a finanszírozási ráta, amely a piac alakulásának függvényében határozza meg, hogy a shortoló fizet-e a longolónak vagy fordítva.

A határidős volumen mindenesetre január 2-ra ismét felvette a tempót. Ennek valószínűleg két oka van.

Az első, hogy azok a határidős kereskedők, akiknek csak most jártak le a szerződéseik, kirobbanó bitcoinárfolyammal találták magukat szembe, és az újrabefektetés mellett döntöttek.

A második ok, hogy egy csomó új kereskedő láthatta, amint a bitcoin árfolyama 30.000 dollárra emelkedik, és ők is akcióba szerettek volna lendülni.

Olvastad már? NASA: Bitcoinnal kereskednének a Földdel a földönkívüliek

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.