Soha annyi bevételt nem termeltek még a bányászok egy óra alatt, mint amennyit ma

-

A Bitcoin-bányászás fundamentumai egyre erősödnek, ahogy a bányászok egyre több profitot termelnek a magasabb árfolyamból.

A Glassnode adatai szerint a bitcoinbányászok több mint 4 millió dollárt termeltek ki egyetlen óra alatt február 12-én – ilyen magas óránkénti profitot még egyszer sem sikerült elérni a Bitcoin történelme során.

2020 májusában a bitcoin keresztülment harmadik blokkjutalom-feleződésén, amely az újonnan kibányászásra kerülő coinok számát a felére csökkentette.

A feleződést követően a bányászok által blokkonként kibányászható bitcoinmennyiség a felére csökkent.

Ez természetesen azt okozta, hogy a bányászok bevételei is 50%-kal csökkentek, amelyek akkor rövid távon igencsak fájón érintette őket.

A Bitcoin-hálózat hashrátája jelenleg szintén rekordértékeken tartózkodik, négy egymást követő nehézségigazodás során is növekedett, az elkövetkező 7 napra pedig egy 2,5%-os gyarapodást vetítenek előre az adatok.

Forrás: Digital Assets Data
Szóval miért keresnek most ennyit a bányászok?

A blokkjutalmak feleződése nagyjából négyévente történik, hogy ezzel is csökkenjen a piacra kerülő új bitcoinok kibocsátásának az üteme.

Ahogy a Bitcoin egyre közelít a 21 milliós korláthoz, a bányászat gyorsasága úgy fog egyre csökkenni a feleződéseknek köszönhetően.

Az esemény mindazonáltal jelentős nyomást helyez a bányászok vállára, akiknek tevékenysége nagyban függ attól, hogy az általuk létrehozott BTC kitermelési költségét fedezni tudják-e a bitcoinok eladásából.

Elméletileg, amikor feleződés történik, a bitcoin árfolyamának növekedésére lehet számítani, hiszen kevesebb új coin lép be a piacra. Éppen ezért csak magasabb BTC-árral lehetséges fedezni a bányászok költségeit.

Ezen a héten a bitcoinbányászok a legnagyobb órás bevételt generálták a Bitcoin történelme során, annak ellenére, hogy fele annyi bitcoint bányásznak, mint egy évvel ezelőtt – vagy éppen a 2017-es bikapiac során.

Ez arra utal, hogy a bitcoin úgy működik, ahogyan azt megtervezték, az árfolyama a feleződéseket követően növekszik, arra ösztönözve ezáltal a bányászokat, hogy növeljék hashrátájukat, és még több pénzt fektessenek a hálózat biztosításába.

A Glassnode elemzői elmondták:

„A BTC-bányászok épp most hoztak össze 4 millió dollárt egyetlen óra alatt – ez eddig a legnagyobb órás bitcoinbevétel a Bitcoin történelme során.”

A növekvő bányászprofitok egy másik tényezője még az is, hogy a hálózaton lefolytatott tranzakciók száma növekszik, ezzel párhuzamosan pedig a bányászoknak fizetett díjak is növekednek.

A bányászok bevétele ugyanis a tranzakciós díjakból, valamint a bányászok által begyűjtött blokkjutalmakból áll, amelyből ez előbbi nagyjából a teljes bevétel 13,5%-át teszi ki a Clarkmoody adatai szerint.

Tovább nőhet a bányászok bevétele a BTC árfolyamával?

PlanB, a népszerű stock-to-flow mögött álló pszeudonim elemző azt mondta, hogy a bitcoin jó úton halad afelé, hogy elérje a 288.000 dolláros árfolyamot.

Az S2F-modell elsősorban a BTC készletén (stock), valamint az újonnan kibányászott bitcoinok mennyiségén (flow) alapszik, a BTC-árfolyam trendjét pedig a ritkaság alapján próbálja meg meghatározni.

PlanB elmondta:

„A bitcoin árfolyamútvonala a 2020-as feleződés során hasonlít a 2012 és 2016 között bejárt útvonalhoz. Az S2F (100 ezer dollár) és S2FX (288 ezer dollár) modellcélokat alkottam meg. A célok átlagárak, a valódi BTC-ár a célár körül fog mozgolódni. Ha a 2021-es bikapiac a 2017-est követi, akkor ez 100 ezer dollár, ha a 2013-ast, akkor .. 288 ezer dollár.”

A bitcoin árfolyama jelenleg konszolidációs fázisban van, miután új rekordárfolyamot ért el 48.500 dollár fölött.

Ha az ár megközelíti a 60.000 dollárt, akkor a kriptopénz piaci kapitalizációja akár az 1 billió dollárt is meghaladhatja.

Az elemzők szerint 56.000 dollár körül egy gamma squeeze vár a bitcoinra. Annak a valószínűsége, hogy a bitcoin 53.000 és 56.000 dollár közé növekszik, továbbra is magasnak számít 2021 első félévében.

Lex Moskovski kriptopénzkutató szintén kiemelte, hogy a piaci hangulat még mindig pozitív a növekvő intézményi érdeklődésnek köszönhetően.

Elmondta:

„Bármely olyan intézmény, vállalat és magánszemély, aki ETF vagy egyszerű [részvény] formájában TSLA-t birtokol, bitcoint is birtokol. A Tesla betolta a végső trójai falovat. Üdvözöljük Warren Buffettet és a Svájci Nemzeti Bankot. TSLA-t birtokolsz? BTC-t longolsz.”

Olvastad már? Mi az a Ripple (XRP)?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Több, mint 6 milliárd dollárnyi ethert égettek már el

2021 augusztusában aktiválták az Ethereum hálózatán a London néven futó hard forkot, amely bevezette azt az újítást, hogy a tranzakciós díjakat nem a munkát végző...

A Bitcoin miért nem képes 28 ezer dollár fölé emelkedni

A Glassnode elemzéséből kiderül, hogy a hosszú távú bitcoin tulajdonosok profitban lévő átutalási volumene emelkedik. Más szóval, az elmúlt hónapokban nyereséges Bitcoin tulajdonosok részéről megnőtt...

Litecoin technikai elemzés 05.28.

Prémium Litecoin Az elmúlt 48 órában a kriptopiac rövid távú rallyja során a Litecoin 7,9%-os nyereséget ért el. Ez határozott visszapattanást eredményezett a 85 dolláros támaszszintről, és...

A Bitcoin felébredt, a cím aktivitás szárnyal

A Bitcoin aktív címei háromhetes csúcsra emelkedtek, ami a Santiment portál szerint a használhatóság jelentős fellendülését jelzi. Május 3. óta először fordult elő, hogy a BTC...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!