Shaquille O’Neal nem akarja elismerni, hogy érintett az FTX ügyében

Az FTX károsultjait képviselő jogi cég, a Moskowitz többször is sikertelenül próbálta meg kézbesíteni a kosárlabdás számára a bírósági idézést.

Az új tervük most az, hogy az embereik folyamatosan ott állnak O’Neal stúdiója előtt, hogy így próbálják rávenni az idézés átvételére.

A cég a Twitteren pár napja osztotta meg, hogy azért kell ehhez a módszerhez folyamodniuk, mert a játékos nem hajlandó átvenni a hivatalos idézést.

- Advertisement -

O’Neal egy atlantai tévéstúdióban tartózkodik a héten, mivel jelenleg ott szerepel, mint egy tévéműsor házigazdája.

A Moskowitz képviselői szerint a sztárnak lehetne annyi bátorsága és becsülete, hogy elismeri a hibáját, hogy részt vett a bedőlt tőzsde reklámozásában, és a hírnevével próbálta az embereket befektetésre rávenni.

A jogászok szerint a biztonsági őrök nem engedik be őket az épületbe, így nem tudják átadni a hivatalos iratot a címzettnek.

Nem O’Neal az egyetlen celeb, akit perbe fogtak az FTX ügyében, ezen a listán szerepel még Tom Brady, Steph Curry, és Larry David is.

A cég elmondása szerint O’Neal már három hónapja kerüli őket, így hát ideje lenne némi bátorságot mutatnia, és átvenni a jogi idézést, hogy a bíróságon is meg tudja védeni magát, és a hírnevét.

Egy április hetedikei bírósági jelentésből kiderül, hogy O’Neal számára már többször is megpróbálták kézbesíteni az idézést, de ez sosem sikerült.

Az iratok szerint a kosaras az utolsó azok közül, akiknek még nem adták át a papírokat, annak ellenére, hogy a felperesek képviselői több országban és államban is próbálkoztak már ezzel.

A dokumentumokból az is kiderül, hogy mikor O’Neal texasi otthonába próbálták kézbesíteni a levelet, akkor a helyi képviselő fenyegetéseket is kapott.

A felperesek szerint így ideje más megoldás után nézni, és akár O’Neal közösségi oldalain is közvetlen üzeneteket küldeni, hogy végre sikerrel járhassanak.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az ügyben eljáró ügyvéd, Kevin Moore úgy vélekedik, hogy lehet, hogy két vádlott, a teniszező Naomi Osaki és a kosaras O’Neal kikerül az alperesek közül, mivel mindkettőnek sikertelenül próbálták meg kézbesíteni az idézést.

A bíró emellett kiadott egy nyilatkozatot is, amelyben arra hívta fel az FTX károsultjainak a figyelmét, hogy 2023 decemberéig van idejük megindokolni, hogy a fent említett két személyt miért kellene befoglalni a vádlottak közé a tőzsde ellen folyó perben.

zeta

Olvastad már? A Bitcoin 30.000 dollárra emelkedése egy új kriptobumm kezdete?

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: s t i c k y – f i n g e r s

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

A Hyperliquid amerikai terjeszkedése új utat nyithat

A Hyperliquid amerikai terjeszkedése új szakaszba léphet: a Nasdaqon jegyzett Hyperliquid Strategies egyik leányvállalata határidős brókeri engedélyt kér. A cél, hogy a Hyperliquidre épülő örökös...

Ez lehet a bitcoin árfolyamának sorsa a 75 ezer dolláros szinten

A bitcoin ismét 76.000 dollár közelébe süllyedt, miközben a piac egyre élesebben vitatkozik arról, hogy lezárult-e már a medvepiaci szakasz. KillaXBT technikai elemző szerint a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.