SEC: Veszélyesek a kripto alapú nyugdíjbefektetések

Egyre több egyéni befektető helyezi befektetéseit alternatív magánnyugdíjpénztárakba, annak reményében, hogy az „eldugott pénz” hatékonyabb megoldás az időskori pénzügyi függetlenség eléréséhez.

Így azonban nem kis veszélynek teszik ki alapjaikat – állítja egy augusztus 13-i SEC jelentés.

A magánnyugdíjpénztárak iparának robbanása

Mary Mohr, a Retirement Industry Trust Association vezetője szerint az alternatív magánnyugdíjpénztárak nem újkeletű dolgok: még 1974-ben jelentek meg, amikor életbe lépett egy az alkalmazottak nyugdíjainak biztosítását célzó rendelet.

A magánnyugdíjpénztárak főként azon befektetők számára lehet vonzó, akik ezek segítségével is szeretnék színesebbé tenni befektetéseiket.

Ez a fajta befektetés azonban nem igényel felügyeletet, a befektetők pedig néha azt gondolják, hogy befektetésükért letétjük felel, ez azonban nem igaz. Mindazonáltal, a porfólió sokszínűsége érdekében sokan helyezik bevételüket az egyre terjeszkedő MNyP iparba.

A szektor egyébként létrejötte óta virágzik, mára pedig egy százmilliárdos piacot képvisel. Az alternatív MNyP lehetővé teszi az emberek számára, hogy befektetéseiket a részvény- és kötvénypiacokon kívül kezelhessék. Az alapok általában nemesfémeket, vállalati magánrészvényeket, ingatlanokat és magánjelzálogokat tartalmaznak.

Mára azonban új eszközöket is szeretnének integrálni: ilyenek a kriptopénzek és más digitális eszközök, amelyek jóval kockázatosabbak, mint a hagyományos „eldugott pénz” féle befektetések.

Ahogy az új eszközosztályok egyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy megduplázzák a befektetést, sokan úgy vélik, hogy a MNyP-ak összeomolhatnak, vagy nem várt adózási követelményeket kell majd teljesíteniük.

A SEC azt mondta, hogy nem volt semmilyen különös oka, hogy az ügynökség kiadta új figyelmeztetését, ugyanakkor, ahogy a hatóság egyre inkább érdekelt lesz az új eszközök, és az abba fektető emberek számának megemelkedésében, elhatározták, hogy kiadnak egy új figyelmeztetést a félrevezető befektetésekről és a lehetséges magánnyugdíjpénztárakról

2017.augusztus 8-án a SEC először figyelmeztetett, hogy a hagyományos MNyP általában részvényekből, kötvényekből és közös alapokból állnak a hatóság felügyelete alatt. Az ügynökség azonban kiemelte, hogy az alternatív nyugdíjpénztáraknál nem ez a helyzet. Mivel ezek teljesen egy felügyelet fennhatósága nélkül működnek, könnyen átvághatnak a szabályozásokon és hatással lehetnek az elővigyázatlan befektetőkre.

Lori Schock, a SEC befektetők oktatásáért felelős hivatalának vezetője a CNBC-nek adott interjújában elmondta:

„Most, hogy ezek az alternatív magánnyugdíjpénztárak lehetővé teszik a digitális eszközök – úgy mint kriptopénzek, érmék, és ICO-k befektetését – fontosnak tartjuk, hogy figyelmeztessük a befektetőket a lehetséges veszélyekről és csalásokról, beleértve azokat a befektetéseket is, amelyek valószínűleg nincsenek bejegyezve”

A csalók lehetséges menedékhelye

Ráadásul úgy tűnik, nemcsak a SEC figyelmeztetett a MNyP-ak csalásaira, de az Association of International Certified Professional Accountants (AICPA) tanúsított nemzetközi szakmai számvitelekkel foglalkozó szövetség szintén megjelentetett egy jelentést, melyben rámutatnak, hogy az ilyen fajta MNyP-ak egyedi veszélyeket rejtenek „beleértve a közlések és likviditás hiányát és a csalások kockázatát.”

A jelentés szerint az „alternatív MNyP-ben ilyen fajta befektetések táptalajt adhatnak az idősekkel szembeni átveréseknek.”

Még ha a MNyP-ak szükségeltetik is egy engedéllyel rendelkező letétkezelő meglétét, a letétkezelő maga nem fogja kezelni az eszközöket, ez pedig teret ad a csalásoknak.

Ez nagy probléma, hiszen ahogy egyre több és több ember fektet jelentős összegeket a MNyP-akba, a csalók számára szolgáló tér is annál nagyobb lesz.

A csalásokkal kapcsolatban, a befektetőknek szintén tisztában kell lenniük a nyugdíjpénztárakat érintő szövetségi törvényekkel. Természetesen egy befektetés sem kockázatmentes, és számos eszköznek meg van a lehetősége, hogy magas hozamot hozzon birtokosa számára, ettől függetlenül minden befektetőnek először el kell végeznie a „házi feladatot”, és csak aztán fogjon bele hasonló tevékenységekbe.

Forrás: btcmanager.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Latin-Amerikában terjeszkedik a Tether

A Tether 14 millió dollárt fektetett a Belo vállalatba. A Buenos Airesben működő Argentín cég hat ország, Mexikó, Chile, Kolumbia, Peru, Bolívia, Paraguay esetében terjeszkedne...

Csendben átalakul a vállalati pénzkezelés – a tokenizáció belépett a mindennapokba

A tokenizációról eddig leginkább úgy beszélt a piac, mint egy izgalmas technológiai lehetőségről. Arról, hogy egy állampapírt vagy pénzügyi alapot technikailag fel lehet vinni a...

A Pump.fun hatalmas adag tokent égetett el

A Pump.fun elégette a PUMP tokenek harmadát, amelyet egy hónapokig tartó buyback során halmozott fel. Elég lesz-e ez az árfolyam megtámogatásához? Az égetés a kriptó...

A Bitcoin egy kulcsszint fölött kapaszkodik – most dőlhet el az irány

A Bitcoin az elmúlt napokban ismét egy olyan árzónába érkezett, amelyet a piac különösen figyel. Az árfolyam jelenleg 76.350 dollár körül mozog, vagyis közvetlenül több...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.