SBF ügyvédei ejtetni akarják a vádak többségét

A becsődölt FTX tőzsde vezetőjét képviselő jogászok nemrégiben azzal fordultak a bírósághoz, hogy a vádpontok többségét ejtsék SBF ellen.

A három vádpont, amellyel az ügyvédek is egyet értenek, a tőzsdei csalás, az értékpapír-csalás, és a pénzmosás.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Molly White, az ismert kriptós influenszer úgy nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, hogy a jelek szerint az eredeti vádpontok mellett a hatóságok újabbakat is felvettek a listára, miután SBF-et letartóztatták.

SBF a Bahama-szigetekről lett az USA-ba szállítva, miután nyolc pontban is megvádolták, köztük pénzmosással és csalással.

Az elkövető ügyvédei most úgy fogalmaztak, hogy ezeknek a vádpontoknak a többsége utólag lett felvéve a listára, így azokat törölni kellene a bíróságnak.

A jogszabályok alapján a letartóztatottak csak olyan vádpontok miatt állhatnak bíróság elé, amelyek alapján eleve elrendelték a kiadatásukat.

Az ügyvédek elmondása alapján a kiadatási eljárás során a bahamai hatóságok, és az ottani bíróság is teljes mértékben jogszerűen járt el, a kiadatási szabályoknak megfelelően.

Az ügyvédek szerint pedig emiatt utólag már nem vádolhatják meg mással az elkövetőt, azokban a vádpontokban kell lefolytatni az eljárást, amely miatt eredetileg is elrendelték a letartóztatást majd a kiadatást.

Az újonnan hozzáadott, SBF elleni vádpontok között olyanokat találunk, mint a banki csalás, és a sikkasztás, összefüggésben az FTX és az Alameda szervezetében betöltött pozíciókkal.

A legutóbbi alkalommal március 28-án adtak hozzá még egy vádpontot, amely alapján SBF állítólag 40 millió dollárral fizetett le egy kínai állami hivatalnokok.

Több más vádponttal együtt az ügyvédek ezeknek a semmissé tételét is kérvényezték, mivel elmondásuk alapján az állam nem tudta megfelelően bizonyítani, sem pedig adminisztrálni ezeknek a vádpontoknak a létjogosultságát.

Az ügyvédek megfogalmazása szerint az eredetileg megküldött nemzetközi idézés nem határozta meg egyértelműen, hogy a pénzügyi törvények közül egészen pontosan melyeket is sértették meg, nem lett megnevezve egyetlen érintett bankszámla sem az USA bankjaiban, amelyek az FTX-hez vagy az Alamedához lenne köthető.

Az ügyben eljáró Kaplan bíró június 15-re tervezte be a következő meghallgatást, és május 29-ig kaptak időt a jogászok, hogy előzetesen reagáljanak a beadványra.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

SBF-et a bíróság nem találta bűnösnek az eredeti vádpontokban, annak ellenére, hogy minden közvetlen munkatársa bűnösnek vallotta magát, és együtt működik a hatóságokkal az ügy felgöngyölítésében.

SBF Palo Altoban van házi őrizetben azóta is a szülei házában.

Az ingatlan telefonvonalát pedig a hivatalos eljárás során is használhatják meghallgatásokhoz, ülésekhez, annak ellenére, hogy SBF ügyvédei fellebbeztek a lehallgatás ellen.

Olvastad már? Az IMF aggódik a közelgő gazdasági összeomlás miatt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hatórás leállás után újraindult a Sui blokklánc – mi történt valójában?

A Sui blokklánc több mint hat órán át teljesen leállt, mielőtt a fejlesztőknek sikerült újraindítaniuk a hálózatot. Bár a Sui Foundation szerint a rendszer most...

Animoca bevásárolt, az NFT-piac megmozdult – fordulópont lehet 2026 eleje

Az Animoca Brands újabb egyértelmű jelét adta annak, hogy hosszabb távon számol az NFT-szektorral. A vállalat felvásárolta a digitális játékokra és gyűjthető tartalmakra fókuszáló Somót,...

Vitalik Buterin szerint most jött el a decentralizált web ideje

Vitalik Buterin ritkán szólal meg úgy, hogy ne technológiáról, árfolyamról vagy új narratíváról beszéljen. Most mégis ezt tette. Egy friss X-posztban egészen 2014-ig ment vissza,...

Franciaország 90 engedély nélküli kriptós céget jelölt meg a MiCA-határidő előtt

Franciaország pénzügyi felügyelete komoly figyelmeztetést küldött a kriptós szektornak. Az Európai Unió MiCA-szabályozásának közelgő határideje előtt a hatóságok szerint több tucat kriptós cég működik továbbra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.