Sam Bankman-Fried tagadja a bíróság befolyásolását

-

A csődbe ment FTX tőzsde alapítója Sam Bankman-Fried tagadta a vádakat, amelyek szerint megpróbálta befolyásolni az októberben tartandó tárgyalásának résztvevőit.

A bíróság részére eljuttatott levélben, amelyet a Reuters és a Bloomberg is megkapott, SBF úgy fogalmazott, hogy nincs semmi indoka az előzetes letartóztatásának a tárgyalás előtt.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Az ügyészség a múlt héten kérvényezte SBF őrizetbe vételét, miután a New York Times hasábjain megjelent egy cikk, amelyben Caroline Ellis naplójából idéztek részleteket.

Ellis SBF korábbi barátnője, valamint az Alameda Research ügyvezetőjeként lett ismert. Az ügyészség szerint SBF nyomást akar gyakorolni Ellisonra, akit korábban már bűnösnek találtak, és SBF ellen tanúskodhat.

A bíróság egyelőre további várakozási időt rendelt el a kérvény ügyében, hogy a résztvevők írásban is kifejthessék az érveiket.

SBF ügyvédje, Mark Cohen elmondta, az újság riporterének adott interjúval SBF szemszögéből is meg lehetett mutatni a helyzetet, egy olyan cikkben, amely már eleve folyamatban volt, több független forrás felhasználásával.

Cohen szerint így az, hogy SBF kapcsolatba lépett az íróval, nem számíthat befolyásolási kísérletnek.

A Bahamákon működő FTX a világ legnagyobb tőzsdéi közé tartozott a tavalyi bedőlése előtt.

Novemberben folyamodtak csődvédelemért az USA-ban. SBF-et decemberben tartóztatták le, és csalás vádjával adatták ki az USA hatóságainak.

A gyanú alapján hűtlenül kezelte az ügyfelek pénzét, és illegálisan bocsátotta azt az Alameda Research rendelkezésére.

SBF ebben a vádban nem minősült bűnösnek, viszont házi őrizetre ítélték, amelyet a szülei kaliforniai otthonában kell töltenie, 250 millió dolláros óvadék mellett.

A hatóságok szerint SBF rendszeresen kapcsolatba lép a külvilággal, a már említett újságíróval több, mint 100 hívást bonyolított. SBF ügyvédei úgy vélik, az őrizetbe vétele sértené az Alkotmányt.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A törvény alapján a vádlottak nyugodtan beszélhetnek a sajtóval, és megpróbálhatják jobb színben feltüntetni magukat a közvélemény szemében, és megvédhetik a hírnevüket, amennyiben ez nem azzal az indokkal történik, hogy megtévesszék a bíróságot és az esküdteket.

Az ügyvédek szerint ráadásul a börtönben internetkapcsolattal sem rendelkezne SBF, így nem tudna megfelelően felkészülni a tárgyalásra.


Olvastad már? Michael Saylor annyi Bitcoint akar vásárolni, amennyit csak lehet

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A PayPal USD (PYUSD) debütálása a KuCoin tőzsdén

A KuCoin kriptopénz tőzsde egy pénteki bejelentés szerint bevezette a PayPal PYUSD stablecoinját. Ez a tőzsdei bevezetés jelentős előrelépés a még fiatal stablecoin hozzáférhetőségének javításában, amely...

A Binance jogi küzdelme a SEC-el

A Binance (BNB) a közelmúltban megtámadta az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet keresetét, arra hivatkozva, hogy nincs hatásköre a jogi eljárás megindítására. A Binance a SEC vádjainak elutasítására...

Dogecoin (DOGE) technikai elemzés 09.22.

Prémium Dogecoin (DOGE) A piaci korrekció az elmúlt nap során visszafogta a Dogecoin (DOGE) bikás előretörését a 0,06 dolláros támaszszintről. A vevők azonban tartották a támaszt, a mém...

Egy bálna nagy tételben vásárol Ethereumot

A bálna tevékenység nagy érdeklődésnek örvend a kriptotérségben, az elemzők és a kereskedők szorosan figyelemmel kísérik, hogy hasznos információkhoz jussanak. Az egyik ilyen érdekes lépésre nemrégiben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!