Saját erőműveket vásárolna magának a bitcoin-bányászattal foglalkozó Hut 8 vállalat

A Nasdaq tőzsdén jegyzett cég bírósági engedélyt kapott, hogy egy Ontario államban működő, csődbe ment energiavállalatra előzetes felvásárlási ajánlatot tehessen.

A Validus Power Corp áramszolgáltató North Bay városában működik, és a Hut 8 még idén januárban perelte be, mivel nem teljesítették a szerződésben vállalat áramellátási kötelezettségeiket, a bányászcég csak 20 MW teljesítményt kapott, az előzetesen megállapított 100 MW helyett.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A felvásárlási ajánlat ennek a jogi eljárásnak is véget vethet, amely azzal indult, hogy a Validus nem tette elérhetővé a szerződésben vállalt energiamennyiséget.

A Hut 8 most több erőművet is felvásárolna, amely a Validus kezelésében van, köztük egy 40 MW-os létesítmény Kapuskasing-ban, 110 MW Kingston, 120 MW Iroquois Falls, és 40 MW North Bay városában. Ez utóbbi helyszínen kiépített bányászfarm is található.

A Hut 8 mostani ajánlattétele egyfajta foglalóként működik, tehát az energiacég csődje miatt rendezett árverésen ezekre a tételekre elővételi jogot tud magának biztosítani, így azok már nem is kerülnek aukcióra.

Terjeszkedési láz

Amennyiben az ajánlattétel, és a felvásárlás sikeres, a Hut 8 jelentős mértékben tudja növelni a bányászati kapacitásait, hiszen lényegesen kevésbé fog függni külső szereplőktől, akiktől a működéséhez szükséges feltételeket, többek között az elektromos áramot meg kellene vásárolnia.

Anélkül tudnának üzemelni, hogy más cégtől függenének. Jaime Leverton, a Hut 8 ügyvezetője szerint már szinte kész terveik vannak, hogy hogyan használják fel ezeket az eszközöket.

„A Validus részéről összesen 310 MW teljesítményre adtunk ajánlatot. A siker esetén ezek stratégiai eszközzé lépnek elő, hiszen biztosítják a vertikális terjeszkedést számunkra. A saját hatáskörünkbe kerül az energia előállítása, a szükséges gépészet, és sokkal megbízhatóbbá válik a költségtervezésünk.”

Leverton azt is megosztotta, hogy az energiaszektorba való belépés számos új terjeszkedési lehetőséget is megnyit a vállalat előtt, hiszen az előállított áramot nem csak a bányászatra tudják fordítani, de a szabad piacon is eladhatják, akár lakossági felhasználásra, akár más adatközpontoknak.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Így a cég további bevételi forrásokat tud elérni, amely a felezés közeledtével előrelátó stratégiai döntésnek bizonyulhat.

Olvastad már? A Bitcoin a 35.000 dolláros határral kacérkodik

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Leáll a Crypto.com lakossági appja Hongkongban

A Crypto.com 2027. február 1-jén megszünteti lakossági alkalmazásának hongkongi szolgáltatásait. A vállalat ugyanakkor nem vonul ki teljesen a város digitáliseszköz-piacáról. A döntést a társaság november 2-án...

Decemberben indulhat a bitcoinkereskedés Oroszországban

Oroszország decemberben új szintre emelheti a kriptovaluták hazai szabályozását. A Moszkvai Tőzsde 2026. december 1-jén bitcoin, ether és USDT kereskedését indítaná el. A tőzsde szerint ezzel...

A Binance hack után megmozdultak az XRP-bálnák

A Binance történetének legsúlyosabb biztonsági incidense az XRP piacán is azonnal nyomot hagyott. A tőzsdei tartalékokból több mint 233 millió XRP került támadókhoz, miközben a...

Helyreállt az LBTC fedezete, újra 1:1 a peg

A Liquid Network ismét teljes, 1:1 arányú bitcoin-fedezetet biztosít minden LBTC mögött. A szeptemberi támadás után hiányzó mintegy 600 BTC-t a Blockstream pótolta. Visszaállt az LBTC...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.