Romániában komolyan veszik az adózást a kriptojövedelem után

A romániai hatóságok több, mint egy tucatnyi alkalommal razziáztak olyan esetekben, ahol adócsalás gyanúja merült fel kriptopénzekből származó bevétel esetén.

2022 végén a nyomozás kezdeti fázisában a jelentések szerint körülbelül 50 millió dollárnyi digitális eszközt nem vallottak be az érintettek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Tavaly ősz óta összesen 17 alkalommal szálltak ki a hatóságok, a rendőrség és az adóhattóság közösen, a nyomozás megfelelő fázisainak az elérése után, hogy házkutatást tartsanak olyan gyanúsítottaknál, akik a feltételezések szerint kriptopénzekből származó jövedelmet titkoltak el.

A főváros, Bukarest mellett Dambovita, Ilfov és Olt megyékben került még sor hasonlóra, derül ki Cristian Roman, egy helyi jogi vállalat szakértőjének a beszámolójából.

A jogász a rendőrségi közleményekben nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva közölte ezeket a számokat.

A romániai hatóságok elmondása alapján az országban 2019 és 2022 között jött létre egy szervezett bűnözői kör, 19 személy közreműködésével, akik kifejezetten az adófizetési kötelezettség elkerülésére kezdtek együttműködésbe.

A nyomozók úgy nyilatkoztak, hogy az adóterhet viselő bevételt kriptotranzakciókból származott.

Az előzetes becslések alapján a szervezet aktivitása 3 millió lej, azaz nagyjából 650 ezer dollárnyi adóbevételt jelentett volna az államnak, amelyet nem kapott meg.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az adóhatóság jobban odafigyel a kriptósokra

A tavaly év végi esemény az adócsalás elleni intézkedés-sorozat részeként zajlott le, az ANAF, a romániai nemzeti pénzfelügyelet végrehajtásában.

Az ANAF tavaly nyáron indította a kezdeményezését, amely során több nagy tőzsdétől, például a Binance, Kucoin, Maira, Bitmart, vagy éppen az FTX részéről kért be kereskedési adatokat 2016 és 2021 közötti időszakra.

Erre a periódusra a hatóságok megállapították, hogy 63 román állampolgár összesen 131 millió eurónyi bevételhez jutott.

Ezzel kapcsolatban pedig a másik fontos megállapítás, amit tettek, az az, hogy a pénzből 48 millió eurót érő digitális eszközt kihagytak az adóbevallásaikból.

Az ANAF megfogalmazása szerint az ilyen intézkedések azt a célt szolgálják, hogy több adót tudjanak beszedni, és nőjön az együttműködési készség az adófizetők között.

A romániai adótörvények értelmében, amelyeket 2019-ben szavazott meg a parlament, a magánszemélyek kriptóból szármató bevételei 10%-os adókötelezettséggel járnak, ha meghaladják az éves 600 lej, azaz nagyjából 130 dolláros értéket.


Olvastad már? Kiutalási korlátot vezetett be a Wyre

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Szárnyal a kripto piac, és vele együtt a SUBBD előértékesítése is

Vendégbejegyzés A kriptovaluta piac ismét belendült, amit elsősorban a Bitcoin legújabb csúcsa váltott ki. A világ legnagyobb kriptovalutája július 9-én néhány tőzsdén 115 ezer dollár fölé...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.