Peter Brandt úgy véli, még hátravan a neheze a BTC esetén

-

A népszerű kereskedő Peter Brandt úgy véli, az árfolyam ennél lejjebb nem fog menni, de mire új rekord születik, addig rengeteg volatilitást láthatunk majd.

Egyes becslések szerint jövőre új csúcsokat érhet el a BTC árfolyama, de az út nem lesz sima, a kereskedőknek érdemes felkészülni a nehézségekre.

A közel 50 éves tapasztalattal rendelkező veterán kereskedő, Brandt a Twitteren posztolta ki a napokban, hogy tavaly novemberben megvolt az alj, és innen szerinte felfelé vezet az út, egészen a jövő év harmadik negyedévéig.

Azt is elmondta viszont, hogy ettől függetlenül érdemes odafigyelni, mivel a jövő mindig bizonytalan, é a piac időről időre meglepi még a legtapasztaltabbakat is.

Emellett megosztotta a kedvenc grafikonját, amely alapján az elmúlt években kereskedett, valamint egy másik indikátort is bemutatott.

„Nem akarom semmilyen más kriptóval elterelni a figyelmemet, maradok a bitcoinnál.”

Elmondása szerint a BTC árfolyamának az előrejelzésére a heti nézetet használó Renko grafikon a legjobb eszköz, amely meg tudja mutatni a hamis kiugrásokat, és az elmúlt 5 évben mindössze öt alkalommal tévedett.

A BTC hónapokon keresztül oldalazott, míg a héten végre hatalmas emelkedésnek örülhettek a kereskedők.

Sokak szerint ez az emelkedés annak tudható be, hogy egyre nagyobb esélyei vannak egy spot piaci ETF elfogadásának, amely hosszú távú árnövekedéshez vezethet.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Október 23-án az idei év legnagyobb raliját mutatta az árfolyam, és rövid ideig a 35 ezer dolláros szint fölé is benézett, miután a kereskedők körében elterjedt a hír, hogy a BlackRock iShares Bitcoin ETF-je listázva lett a DTCC weblapján.

Összességében elmondható, hogy egy ETF elfogadása egyelőre még kérdéses, a Bloomberg elemzői szerint viszont az esélyek egyre nőnek, és most már 90%-os bizonyossággal mondhatjuk, hogy 2024 január 10-én elfogadásra kerülhet egy spot bitcoin ETF.

Paul Brody, az Ernst&Young egyik vezető tisztviselője nemrégiben pedig úgy nyilatkozott, hogy az ügyfeleik között számottevő intézményi érdeklődést tapasztalnak a bitcoin iránt, és ők csak arra várnak, hogy mikor kerül a piacra egy spot bitcoin ETF, amelyet már biztonsággal megvásárolhatnak.

Olvastad már? Emelkedés vagy csökkenés dilemma Dogecoin (DOGE), Shiba Inu (SHIB), Pepe (PEPE) és Wall Street Meme (WSM). Mi a következő a mém érmék számára?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vitalik Buterin: A mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent

Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin figyelmeztetést adott ki az emberi intelligenciát felülmúló és a földön uralkodó fajjá váló szuperfejlett mesterséges intelligencia (AI) lehetséges veszélyeire. Az Ethereum...

Az FTX népszerűsítéséért beperelik a sportligákat

Most egész sportligák néznek szembe perrel, amiért a szurkolóik számára látható FTX promóciókat mutattak be. Mindez azután történt, hogy az FTX befektetői a tőzsde összeomlását...

Cardano (ADA) technikai elemzés 11.28.

Prémium Cardano (ADA) A Cardano (ADA) 0,40 dollár felett kell zárnia ahhoz, hogy tartósan 0,46 dollárig emelkedjen. A Cardano (ADA) jelenleg egy nagyon fontos keresleti zónán belül mozog,...

3 kripto robbanni fog, miután az Ethereum ETF jóváhagyást kap – Dogecoin (DOGE), Cardano (ADA) és Solana (SOL)

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca, amely jelenleg 1,41 billió dollár kapitalizációval rendelkezik, egy egyedülálló fázist él át, amelyet az altcoinok visszaesése jellemez. Mindezek ellenére van remény egy esetleges...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!