Péntek 13: Hogyan hathat a babona a bitcoin árfolyamára

Tegnapelőtt volt péntek 13-a, és ez már másodszor fordult elő az idei év során. Ahogy éjfélt ütött az óra, a bitcoin árfolyama hetek óta először törte meg bika irányzatát.
Kapcsolódhat ez a két dolog egymáshoz? Górcső alá vettük a korábbi babonás dátumokat, hogy megnézzük van-e bármilyen hatásuk az árfolyamra.

Egy kis történelem arról, hogyan hathat péntek 13-a a kriptopiacokra

Két hete volt Halloween, így „Péntek 13-a” sokakban felidézheti az 1980-as években megjelent horrorfilmet a hokimaszkot viselő Jason Voorghees főszereplésével. Azonban a dátumhoz köthető babona egészen a középkorig vezethető vissza.
Az egyik eredete a norvég mitológiában leledzik, ahol 12 isten találkozott Valhallában, majd megjelent egy 13., hívatlan vendég: Loki, a bajkeverő isten.
Egy másik eredete Jézusra, a kereszténységre, a templomos lovagokra, és egy 1907-ben megjelent „Péntek Tizenharmadika” című könyvre vezethető vissza. A könyvben egy bróker a babonát használta ki, hogy pánikot okozzon a Wall Streeten.
Lehet, hogy a babonának tényleg hatása lehet az árfolyamra? Érdekességképpen a napi gyertya egy dojit rajzolt, amely határozatlanságot jelez a piacokon. Lehet, hogy megijedtek a befektetők vagy csupán tényleg szerencsétlen a 13-as szám?

A balszerencsés nappal a bitcoin szerencséje is megfordulhat?

Az emberek gyakran keresnek szimbolikát a számokban. A 13-as szám egyesek számára balszerencsés, míg mások pont, hogy szerencsésnek találják.
Sok épületen nincs 13. emelet. Ha legközelebb egy hatalmas épületben jársz, akkor ellenőrizd le.
A tudomány Triskaidekaphobia néven tartja számon a 13-as számtól való félelmet. Egyesek számára ennyire jelentős egy szám. A péntek 13-tól való félelem pedig a paraskevidekatriaphobia nevet kapta.
Ha valóban diagnosztizálható a 13-as számtól való félelem, akkor a média és a babona elég lehet ahhoz, hogy kihasson tömegekre? Lehetséges, és a bitcoin grafikonja is alátámasztja az elméletet.

bitcoinist.com

A legutóbbi négy péntek 13-ból három is látszik az alábbi grafikonon, a legutóbbi kettő során mind irányváltás történt. A legutóbbi péntek 13 fekete csütörtök után volt, amikor a bitcoin megkezdte növekedését 16.000 dollárig.

A tegnapelőtti péntek 13-a pont a legutóbb megkezdett irányzat csúcsán alakult ki, így lehet, hogy rövid távon megfordul a bitcoin irányzata?
2021-ben csak egyetlen péntek 13-a lesz, így jelöljétek meg a naptárban, és figyeljétek, hogy mi fog történni addig. Ha valóban balszerencsésen alakul a bitcoin iránya, akkor a jövőben ezt akár meg is próbálhatod kihasználni.

Olvastad már? A Bank of England vezetője szerint a „bankoknak alkalmazkodniuk kell a kriptopénzekhez”

Forrás: bitcoinist.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.