Kezdőlap Blog Oldal 1818

A tőzsdei összeomlás a bitcoin felé tereli a befektetőket?

Ran NeuNer, a CNBC kriptokereskedőinek házigazdája úgy gondolja, hogy a részvénypiac bedőlése megnöveli majd a bitcoin, ether és más altcoinok kereskedési volumenét.

Olvastad már? A rövid távon gondolkozó befektetők kerüljék a kriptót

Azon a véleményen van, hogy a részvényválság arra ösztönzi majd az alapkezelőket, hogy a bitcoinra irányítsák a figyelmüket. Ezt egyébként a karácsonyi szezon hatalmas, 20 milliárd dolláros volumene is bizonyítja.

Ran NeuNer Twitteren osztotta meg nézeteit:

„A részvénypiac korrekciója jól jön majd a BTC-nek. Egy ponton az alapkezelők a részvényeken, kötvényeken, illetve az aranyon túli világot is felfedezik majd. A jelenlegi masszív korrekciót elnézve, a BTC olcsó és vonzó lehet számukra.

Tokenlistázások

A változás szelét a váltók is megérezték, így igyekeznek minél több kriptopénzt kereskedhetővé tenni. Az XRP-t nemrég alapeszközként listázta a Binance, illetve két másik kriptováltó: az ausztrál BTCEXA és az indiai COINDCX. Mindkét platform bejelentette, hogy szeretnék megnövelni az XRP-t is tartalmazó kereskedőpárok számát.

Hivatalos bejelentésében a BTCEXA azt írta:

„Örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük, miszerint a BTCEXÁ-n alap kereskedőpárként listáztuk az XRP-t. A jelenleg elérhető párok az XLM/XRP, valamint az ADA/XRP.”

A CoinDCX szintén:

„Örömmel jelentjük, hogy mától új XRP piacot nyitottunk!”

Black Friday-ra felkészülni

Mintha csak valamelyik nagy amerikai áruház készülődne Black Friday-ra, valami hasonló zajlik most a kriptopénzek esetében is. Az Ethereum mainnetjén, a Raiden Networkön nemrég telepítették az Alpha megoldást, hogy növeljék a skálázhatóságot és a biztonságot.

„A Red Eyes-t, azaz a Raiden Network első verzióját sikeresen telepítettük az Ethereum mainnetjén.A kiadással az az elsődleges célunk, hogy az okosszerződéseket és az alapvető protokollt is komoly teszteknek vethessük alá a mainneten. Hogy ezt biztosítsuk, közösségi bug kereső programot indítottunk. Erről itt tudhatsz meg többet.”

Az EOS mostantól elérhető a Travalán is, egy olyan platformon, amelyen keresztül több mint félmillió hotelt foglalhatnak le a felhasználók, bitcoin, XRP, ether vagy litecoin segítségével. Az Ellipal tárca már támogatja a Stellart – ezt a tárcát egyébként okostelefonok számára hozták létre.

Mindössze hat hónappal azután, hogy a TRON elvált az Ethereum hálózatától, hatalmas sikereket aratott. Mostanra már méltó ellenfele lett a harmadik legnagyobb kriptopénznek. Több mint egymillió felhasználójával szeretnének a decentralizált alkalmazásfejlesztés vezető ökoszisztémájává válni.

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

A rövid távon gondolkozó befektetők kerüljék a kriptót

Az idei karácsony nem volt túl kegyes a tőzsdepiachoz és a kriptopénzekhez. Mindezek ellenére a CNBC Fast Money című műsorának adott interjúban Asiff Himji, a Coinbase elnöke szerint annyira nem vészes a helyzet.

Olvastad már? A blokklánc és az autóipar jövője

Az innováció éve

Arról kérdezték mi is történt 2018-ban a kriptopénzekkel a tavalyi ígéretek és elvárások után. Himji emlékeztette a nézőket, hogy tavaly ilyenkor ő figyelmeztette a befektetőket, hogy legyenek óvatosak.

2017-ben a legtöbb kriptobefekető még azt hitte, minden álma megvalósul. Aztán jött a Coinbase nyilatkozata, amely hideg zuhanyként érte az embereket: az árak valószínűleg túlinflálódtak.

Himji azt nyilatkozta, hogy ebben az évben minden eddiginél több innováció történt, és az intézményi befektetők kriptovásárlási kedve is egyre növekedett – az alacsony kereskedési mennyiség ellenére.

Nem a bátortalanoknak való

Miután megkérdezték a bitcoin jelenlegi, 3800 dolláros árának jelentőségéről és ennek a váltóra gyakorolt hatásárról, Himji kikerülte a választ, mondván, hogy évekkel ezelőtt egyedül a bitcoin számított. Aztán megjelent az ethereum és mára már több mint 3-4 ezer kriptopénz kapható.

„De ezek közül talán csak 200 olyan van, amely tényleg jelentőségteljes.”

Miután lehordta a kb. 2800 haszontalan kriptopénzt, folytatta:

„A Coinbase célja, hogy minél több jelentőséggel rendelkező kriptopénzt tegyen elérhetővé a befektetők számára, minél több országban.”

Megerősítette azt is, hogy komoly elvárásokkal néznek a következő év elé, és szerinte most kezdődik majd a következő jelentős kriptohullám.

Mi történt 2018-ban?

Arról is faggatták, miért nem tudta 2018 beváltani az intézményi befektetők reményeit. Himji azt mondta, hogy a kriptopénzekbe beszálló emberek száma jelenleg a csúcson van.

„Több száz intézmény csatlakozott kriptopénzfigyelő rendszerünkhöz.”

Elmondta, hogy az intézményi befektetőknek szüksége van egy hiteles felületre, amelyen kereskedhetnek, illetve egy megfelelő figyelőszolgálatra, amely tárolja befektetésüket.

A megfelelő likviditás is elengedhetetlen számukra, és a szabályozás sem utolsó kérdés – ebben egyébként a Coinbase az élen jár.

Annak ellenére, hogy a 2018 egy borzalmas év volt a hagyományos befektetők számára, a következő év remek lesz az intézmények szempontjából – tette hozzá.

Részvényt fog kibocsájtani a Coinbase?

Kíváncsiak voltak rá, hogy a tőzsdére menne-e a cég a kriptopénzek jelentős áresése után. Himji azt mondta, hogy legjobb tudomása szerint a cég 8 milliárd dollárt ér, majd hozzátette azt is, hogy egyetlen befektetőjük sem spekulált az általuk kínált kriptopénzek rövidtávú árfolyamán.

„Ha intézményi befektetőként akár egy éves távlatban gondolkodsz, nem kellene kriptóhoz nyúlnod.Azonban ha hosszú távon szemléled az eseményeket, akkor a Coinbase a legjobb lehetőség számodra, hogy beszállj a kriptopénzekbe.”

Himji végül beismerte, hogy a cég jövedelme nagyban függ a kereskedések mértékétől, és hogy ez a szám jelentősen csökkent a közelmúltban.

A vezérigazgató végül mintegy összefoglalásként kijelentette: „messze vagyunk még a részvénykibocsátástól”.

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

A blokklánc és az autóipar jövője

A blokklánc-technológia az elkövetkező 3 évben igen komoly szerepeket kaphat az autóiparban, ha azt a szektor vezetői is úgy gondolják – olvasható a Times of India december 24-én megjelent cikkéből.

Olvastad már? A hatalmas negyedéves veszteségek a japán bányászóriásnál
Blokklánccal fokoznák az üzleti folyamatokat

Az IBM Institute for Business Value és az Oxford Economics közös tanulmánya szerint a megkérdezett autóipar-vezetők 64 százaléka gondolja úgy, hogy a blokklánc és az elosztott számítástechnikai rendszerek 2021-re domináns erőt képviselnek majd az ágazatban.

Úgy vélik, a technológia megerősítheti a fogyasztók és vállalkozók közötti bizalmat és együttműködést, illetve fejlesztheti az IoT-képes járművek iparát.

A vezetők 54 százaléka gondolja úgy, hogy az újfajta üzleti modelljük elsősorban a blokkláncra fókuszáló vállalatokba történő befektetésekre összpontosul majd, míg 50 százalékuk a már meglévő játékosok technológiaimplementációjában lát lehetőséget 2021-ig.

A kutatók összesen 1.314 vezetőt interjúvoltak meg 10 működő – feltörekvő és fejlődő – területről. A tanulmány hozzátette, hogy a blokklánchálózatok érettsége kombinálva a már meglévő és fejlődésben lévő üzleti keretrendszerekkel újfajta vásárlói igényeket, illetve egy újfajta bevételi forrásokat nyit meg a vállalatok előtt.

Elmondták:

Az adatok tárolása, feldolgozása, megosztása és elemzése egyre több technikai kihívással néz majd szembe. A blokklánc ezekre az információs paradigmákra nyújt megoldást. [A megosztott] információ egy eszköz (pl. jármű) vagy tranzakció teljes élettartamán keresztül megmarad, és bárki számára látható.

Információs gondok és a „blokklánctudatosság” hiánya

A vezetők szerint a blokklánc mély betekintést nyújthat azokba az információs problémákba, amelyekkel az autóiparnak szembe kell néznie. Az alkatrészgyártók 55 százaléka, a szállítóknak pedig a 40 százaléka érzi, hogy ez a veszély elképesztő mértékben fenyeget.

Ezen felül rendre további 43 és 29 százalékuk gondolja úgy, hogy az elosztott főkönyv megnövelheti a résztvevők lehetőségeit abban, hogy hozzáférhessenek az alapvető tranzakcióhoz szükséges adatokhoz.

Az adatproblémákkal leginkább küzdő területek közé tartoznak még a pénzügyek, az ellátási lánc és a mobilitási szolgáltatások, amelyek mind létfontosságú szerepet töltenek be egy vállalkozás működésében. A legtöbb megkérdezett úgy látja, hogy a blokklánc-technológia lehet a megoldás arra, hogy ezeket a gondokat elhárítsák.

A legtöbb értékesítés utáni adatgyűjtés, illetve minőségfejlődési célokat szolgáló nyomon követés Németországban, Kínában és Mexikóban volt. Mind a három ország magasan helyezkedik el az eredeti felszerelések gyártóinak listáján.

Ennek ellenére csak kis számú vezető állította azt, hogy szervezetük „kész” lenne kereskedelmi célokra használni a blokklánc-technológiát.

A megkérdezettek között felfedezhető volt a tudatosság és az ismeretek hiánya, ez pedig az elsődleges oka annak, miért nem fejlesztenek elosztott főkönyvre épülő termékeket, a másodlagos ok között pedig a szabályozói aspektust nevezhetnénk meg.

Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Bemutatjuk: 10 Bitcoin fizetési kapu

Ha vállalkozó vagy, és széles fogyasztói réteggel rendelkezel, esetleg szeretnél gyorsan biztonságos fizetéseket fogadni, új vásárlókkal bővíteni üzleted, vagy segítenél a bitcoin adoptálásának kiszélesítésében, akkor egy bitcoin fizetési kapu integrálása a legegyszerűbb megoldás számodra.

A hatalmas negyedéves veszteségek a japán bányászóriásnál

A japán cégóriásnak számító GMO Internet Group kiszáll a bitcoinbányászatra előállított hardverek piacáról – derül ki a Cointelegraph Japan december 25-ei cikkéből.

Olvastad már? Nem minden képviselő szerint értékpapír a kriptó

Egy dokumentum alapján „hatalmas veszteségeket” szenvedtek a negyedik negyedévben. A cég, amely 2017-ben szállt be bitcoinbányászat piacára, most azt nyilatkozta, hogy a jövőben „nem fejlesztenek, gyártanak vagy adnak el” bányászgépeket.

Forrás: wikimedia.com

Miután figyelembe vették a jelenlegi üzleti élet változásait, úgy ítélték meg, hogy nehéz lenne számukra az egyre növekvő veszteségeket megfékezni. Úgy döntöttek, hogy kiszállnak a saját keretek között zajló bányászatból.

A GMO „egy olyan régióba helyezi át bányászgépeit, amely megengedi számukra a további, sokkal olcsóbb működést”.

Ezen hírek szerint a GMO a legújabb áldozata a 2018-as bitcoin medve piacnak, hisz a csökkenő árfolyam vezetett idáig.

A Kriptoworld korábban megírta, hogy Kínában már kilóra adják a bányászgépeket, illetve a Bitmainnél is jelentős leépítések zajlanak.

Miután a Bitmain nemrég bezáratta izraeli irodáját, a legújabb hírek szerint a több mint 2 500 főből álló csapatuk legalább fele elbocsátásra kerül.

A GMO megerősített pénzvesztesége összesen 320 millió dollár erre a negyedévre, a meg nem megerősített veszteségek pedig nagyjából 334.5 millió dollár körül lesznek.

A cég azt nyilatkozta, hogy ezek a tények nem lesznek hatással pénzügyi stabilitásukra.

A mostani hírekkel kontrasztban, novemberben még történelmi mértékű profitot termeltek kriptopénzekkel kapcsolatos projektjeik, melyek legnagyobb részét a bányászhardverek tették ki. A nyereségük akkor 22.8 millió dollár volt.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Nem minden képviselő szerint értékpapír a kriptó

A kriptopénzek szabályozásával kapcsolatos egyértelműség talán a vártnál is korábban érkezhet. Az amerikai kongresszus két tagja benyújtott egy javaslatot arra vonatkozóan, hogy a digitális tokeneket ne kezeljék többé hagyományos értékpapírokként – számolt be róla a CNBC december 20-án.

Olvastad már? „Fantasztikus lehetőség” – beszállásra felkészülni

A kriptó nem értékpapír

A benyújtott javaslat értelmében a digitális valuták nem tartoznának többé az értékpapírok definíciója alá – amely számos pénzügyi eszközt foglal magában: minden olyat, amellyel kereskedni lehet, és pénzbeli értéket képvisel.

A definíció módosítása csak enyhén érintené a globális pénzügyi ágazatot, ettől függetlenül hatalmas változás lenne a több milliárd dolláros kriptopénzpiac számára.

Elsősorban persze az összes ezzel kapcsolatos startupra és ICO-ra nézve, amelyek termékeit hagyományos értékpapírként kezelik, és ennek értelmében bűncselekményt követnek el, ha reklámozzák ajánlataikat.

Az úgynevezett „Token Taxonomy Act” (tokenadózási törvény) Warren Davidson és Darren Soto, ohiói és floridai képviselők kezdeményezéseként született meg. A javaslat szerint az értékpapírtörvények „nem vonatkozhatnak többé a kriptopénzekre, ha azok egy teljesen működő hálózattá válnak”.

Egy nyilatkozatban Davidson megjegyezte:

„Az internet korai napjaiban a kongresszus elfogadott egy jogszabályt, amely biztosította az egyértelműséget, és ellenállt a túlszabályozott piac gondolatának. Az a célunk, hogy hasonló győzelmet érjünk el az Egyesült Államok gazdaságának, és hogy az élmezőnybe kerüljünk ebben az innovatív technológiában.

A digitális eszközök növekedésével együtt a szabályozóknak és törvényhozóknak egyre égetőbb kérdéssé válik a fogyasztók befektetési csalásoktól való védelme.

Mindez teljesen indokolt; a befektetők több mint 670 milliárd dollárt vesztettek el 2018-ban, ahogy a kriptopénzek piaca 800 milliárd dollárról 129 milliárd dollárra zuhant 2018 januárja és decembere között.

A veszteségek az olyan nagy eszközök sokféleségének tulajdonítható, mint a bitcoin, az ether, a ripple vagy a dash. Ezen felül több száz homályos ICO és ambiciózus kriptopénzprojekt vált semmivé.

Addig még sok víz lefolyik a Dunán

A működő termékek és a figyelemre méltó felhasználási esetek ellenére a tokenstartupok és kriptotámogatók vitatják, hogy a Howey Test – egy 72 éves, értékpapír-meghatározásra szolgáló teszt – alkalmazható-e a digitális eszközökre.

Érdekes módon a törvényt 1946-ban vezették be először, miután az amerikai legfelsőbb bíróság döntést hozott egy citrusféléket termelő gazda ügyében.

Akkoriban a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy minden tranzakció „befektetési szerződés”-nek minősül, ha bárki pénzt fektetett a vállalkozásba későbbi profit reményében.

A szakértők azonban úgy vélik, hogy a kriptopénzek többek annál, mint egy befektetés, hisz a blokkláncba beépíthető alkalmazások sokkal több felhasználási esetet kínálnak, mint egy egyszerű befektetés.

Ezen felül a kereskedések nem feltétlenül igényelnek harmadik felet – közvetítőt. Ehelyett egy peer-to-peer hálózatról van szó, amely világszerte jelen van.

Az amerikai törvényhozók jelenleg csak a bitcoint és az ethert tekintik árucikknek, mivel decentralizált természetük van, és nincs központi fejlesztést és marketingtevékenységet vezető testületük

Az eszközosztálynak azonban még hosszú utat kell megtennie, hogy a kongresszus elé kerüljenek. 2018-ban az amerikai SEC elnöke, Jay Clayton megjegyezte, hogy a pénzügyi eszközöket érintő szabványokat nem fogják frissíteni a kriptopénzek érdekében.

Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

 

Boldog karácsonyt: ismét 4000 dollár fölött a bitcoin

Vasárnap, december 23-án – szinte mindegyik top 20-as kriptopénz mérsékelt emelkedését láthattuk. A CoinMarketCap alapján a bitcoin is újra 4.000 dollár fölött van.

Olvastad már? „Fantasztikus lehetőség” – beszállásra felkészülni

A vezető kriptopénz a cikk írásakor* majdnem 3%-os emelkedést produkált 24 óra alatt, jelenleg pedig 4170 dolláron áll. Ha megnézzük a grafikonokat, akkor láthatjuk, hogy a pénteki 4200 dollárról igaz lecsúszott, de ez még így is sokkal magasabb, mint az egy hete tapasztalt 3294 dolláros árfolyam.

A Ripple, a második legnagyobb kriptopénz összpiaci értéke alapján, több mint 13%-ot futott 24 óra alatt, jelenleg pedig 0.427 dollárt ér.

A heti grafikonon a jelenlegi ár sokkal magasabb, mint a múlt hét elején tapasztalt 0.292 dollár.

Az ethereum még mindig a harmadik legerősebb kriptopénz, az árfolyama pedig több mint 10%-ot emelkedett az elmúlt 24 órában. Jelenleg 145 dolláros áron kereskedik.

A heti grafikonon a jelenlegi ár jelentősen magasabb, mint a hétfői 87 dolláros nyitóárfolyam.
A top 20-as koinok közül néhány esetében még nagyobb áremelkedéseket tapasztalhattunk. A NEO például 12%-ot, az EOS szintén 12%-ot emelkedett. A cardano, litecoin, IOTA és ethereum classic is mind több mint 10%-ot mentek.

Az összes kriptopénz piaci kapitalizációja szintén hatalmasat ugrott: a cikk írásakor ez több mint 145 milliárd dollárt jelent. Ez elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy hét elején ez a szám még csak 104 milliárd volt.

A Cointelegraph cikke szerint az Ethereum-társalapító Joseph Lubin, azt nyilatkozta, miszerint elindult a 2018-as „kripto robbanás”. Azt is hozzátette, hogy szerinte „nagyon fényes a jövő”.

A hét elején két USA-beli kongresszustag javasolta egy pártoktól mentes „Token Taxonomy Act” (tokenadózási törvény) bevezetését, amely mentesítené a kriptovagyontárgyakat az értékpapírok szerinti adózás alól.

*2018. december 24. – hétfő

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

Szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket kíván a Kriptoworld minden kedves mostani és jövőbeni olvasójának!

Köszönjük nektek a támogatást!

Szeretettel: Mészáros András

„Fantasztikus lehetőség” – beszállásra felkészülni

Egy évvel azután, hogy a bitcoin megdöntötte mindenkori rekordját, és 20.000 dolláros magaslatokba szökött, a Blockchain Capital kockázati-tőke társaság egy partnere, azt mondta, hogy a mostani medve piac „fantasztikus vásárlási lehetőséget” képvisel.

Olvastad már? Nagyot zuhant a Nivida – a kriptó áll a háttérben 

Spencer Bogart a CNBC Fast Money című műsorában nyilatkozott, december 17-én.

A bitcoin ára a cikk írásakor 4.000 dollár körül mozog, amely 3,25 százalékost növekedést jelent az elmúlt 24 óra viszonylatában. A token azonban még így is 80 százalékos mínuszban van múlt év decemberéhez képest.

Kiemelve, hogy a Blockchain Capital egy „hosszú távú kockázati befektető”, Bogart azt mondta:

„Elérheti a bitcoin az 50.000 dollárt? Abszolút. Nem ugyanazzal az ármeghatározó modellekkel rendelkezik, mint a vállalkozások – ahol ugye az érték a vállalat bevételétől függ –, így nincsenek olyan felső korlátai, mint egy hagyományos startupnak. […] Hogy meddig fog tartani? Nem tudom.”

Miután Melissa Lee, műsorvezető azon véleményét kritizálta, miszerint a 2017-es történelmi bikafutam „csak még nagyobbra törhet”, Bogart azt mondta, hogy „semmi gond nincs a [bullish] feltevéssel”, megjegyezte ugyanakkor, hogy egészen a közelmúltig a bitcoinpiacot „szinte teljesen a kiskereskedő” befektetők irányították. Szerinte ez okozta, hogy a bikafutam során „olyan magasra tört” az ár, a medveveszély pedig szinte eltűnt.

Technológiai előrelépések

Bogart kiemelte, hogy ennek ellenére a rövid távú árgyengeség még mindig jelen van. A VC ügyvezető igazgatója azt állította, hogy 2018 nagy előrelépéseket hozott a skálázhatóság tekintetében, a Lightning Network segítségével pedig elérhetővé váltak „a rendkívül olcsó és rendkívül gyors tranzakciók”.

Rámutatott továbbá az eszközosztály megnövekedett intézményesítésére is. Megjegyezte, hogy hamarosan elindul az Intercontinental Exchange bitcoin származtatott ügyletekkel és globális dgitális eszközökkel kereskedő platformja, a „Bakkt”.  Úgy véli, még jobban képesített letétkezelők jelentek meg a kriptoeszközök piacán.

Bogart legutóbbi bullish megjegyzésében kiemelte a „kriptotérbe belépő tehetségek kiemelkedő tulajdonságait”, hozzátéve, hogy „a legjobbak és legélesebb eszűek nagy része azt mondja: ‘dolgozni akarok a Bitcoinon”.

Az ár volatilitásával kapcsolatban Bogart úgy gondolja, hogy a bitcoin most még „biztos” csökkenni fog – „valahol a mostani árfolyam és 2.000 vagy akár 1.000 dollár közé” – de mindezen árak „nagyszerű vásárlási lehetőséget” képviselnek.

Hozzátette:
„Ha visszatekintünk 24 hónapot, bizonyára bánjuk már, hogy nem vettünk akkor.”

Nemrég a Kriptoworld is beszámolt róla, hogy a kriptobika, illetve a Fundstrat Global Advisor-társalapító, Tom Lee szerint „a bitcoin valódi ára jelentősen a mostani árfolyam felett van”. Úgy véli, ez a szám valahol 13.800 és 14.800 dollár között mozog, ha figyelembe vesszük az aktív tárcacímeket, a fiókok használatát, valamint más, kibocsátást befolyásoló tényezőket.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Nagyot zuhant az Nvidia – a kriptó áll a háttérben

A kriptobányászat jövedelmezőségének drasztikus visszaesése nehezen érintette a GPU-hardvergyártókat – nem kivétel ez alól a taiwani Nvidia sem. 2018 negyedik negyedévében 54 százalékot zuhantak a részvényei. Ezzel ők lettek az S&P 500 legrosszabbul teljesítő szereplői – derül ki a CNBC december 21-i jelentéséből.

Olvastad már? Letartóztatták a modern kori Robin Hoodot

Másnapos az Nvidia

2016-tól 2018 szeptemberéig az Nvidia piaci értéke 14 milliárdról 175 milliárd dollárra nőtt, mivel a mesterségesintelligencia-kutatás, illetve a kriptobányászat növekedése elképesztő keresletet generált. A cég májusban számolt be először a kriptobányászatból származó jövedelméről, megjegyezték ugyanakkor, hogy szerintük a második negyedévben kétharmados csökkenés várható ebben a szektorban.

Az Nvidia kezdetben jelentéktelen kriptobányászattal kapcsolatos eladást jelzett előre a harmadik negyedévre, a novemberi negyedéves jelentésből pedig csakugyan kiderült, hogy a blokklánccal kapcsolatos alkalmazások fejlesztői számára eladott GPU-k szinte teljesen eltűntek. Az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang azt mondta, hogy a vállalat „közeljövőbeni eredményei tükrözik a kriptopénzek robbanásából származó felesleget, de a korrekció majd bekövetkezik.”

A kriptóval kapcsolatos eladások eltűnése „kriptomásnaposság” érzését hagyta a vállalatban – mondta Huan. A kriptopénz őrült módon növelte az Nvidia márkájú videokártyák árát, de amint a kereslet eltűnt, ugyanez az ár nem csökkent elég gyorsan ahhoz, hogy bevonzza a megbízhatóbb kártyákra vágyó felhasználókat.

A bányászatból származó eséseken túl az Nvidia adatközpontszegmense szintén nem felelt meg a Wall Street követelményeinek, még úgy sem, hogy 58 százalékos bevételnövekedést generált a CNBC szerint. A Nvidia részvények értéke egyébként ma 4,09 százalékot estek, ezzel 129,57 dollárral zárt az árfolyam.

Másoknak is döcög a szekér

A chipgyártók összességében rosszul teljesítettek ebben az évben. A PHLX félvezető indexe, amely a legnagyobb hardvergyártókat követi – beleértve az Nvidiát vagy az AMD-t – 20,37 százalékot csökkent az utóbbi 3 hónap alatt. Az AMD részvényárfolyama szintén 45,42 százalékot zuhant ugyanebben az időszakban.

Az utóbbi bányászati robbanás jelentős árzuhanásokhoz vezetett. Az AMD népszerű Radeon RX580 grafikus kártyája széles körben használt a kriptobányászok körében. Most mindössze 180 dollárért értékesítik, amely 67 százalékkal olcsóbb, mint a 2018 februári, 550 dolláros értéke.

A medve piac által okozott lecsökkent jövedelmezőség néhány bányászt arra kényszerített, hogy lehúzza a redőnyt. A Kirptoworld is beszámolt róla, hogy néhány kínai bányászég már odáig jutott, hogy kilóra kellett értékesíteniük elavult hardvereiket, hogy kompenzálni tudják veszteségeiket. A helyi jelentések szerint a bányászatból származó bevétel már nem fedezi többé a villamos áram és más fenntartással kapcsolatos költségeket.

Nemrég megjelent még egy érdekes cikkünk, amely a medve piac jövedelmező bányászgépeit taglalja. Hogy mely GPU-król van szó, arról itt olvashatsz bővebben.

Forrás: Cointelegraph.com, CNBC.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd