Növekedett a Bitcoin-ETF esélye

Már évek óta próbálkoznak egyes amerikai kripto pénzügyi cégek egy bitcoinalapú, tőzsdén kereskedett alap (ETF) megalapításával.
Azonban az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) ezzel nem ért egyet – úgy gondolja, hogy a bitcoin piaca nem áll készen egy szabályozott, kereskedhető alapra.
Az elmúlt öt év során az SEC legalább öt különböző cég beadványait utasította vagy halasztotta el. Ezt általában a kriptopénzek spot piacának alapvető természetével indokolták.
A pénzügyi szabályozó viszont nemrég engedélyezett egy pénzügyi alapot, amely egy bitcoin határidős piacához köthető. Az elemzők szerint ez drámaian növeli az egyéb alapok esélyeit a közeljövőben.

Az SEC engedélyezett egy bitcoin, határidős piacokhoz köthető alapot

A december 2-án közzétett bejegyzés szerint a New York Digital Investment Group (NYDIG) megkapta az SEC engedélyét, hogy elindítsa a NYDIG Bitcoin Stratégiai Alapot, amely egy portfólió alap a Stone Ridge Trust VI alatt.
Az alap készpénzalapú bitcoin határidős szerződéseket nyújt az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) által engedélyezett tőzsdéknél. Ilyen például a CME Group, amely saját határidős bitocinszerződésekkel is rendelkezik.
Ez azt jelenti, hogy az alap indulásakor sosem fog találkozni közvetlenül a blokkláncon lévő koinokkal.
A bejegyzés szerint:

„A pénzügyi alap célja, hogy több bitcoin határidős szerződést vásároljon meg, hogy bitcoinalapú határidős szerződések tegyék ki a pénzügyi alap értékének 100%-át.”

Az SEC engedélye nem sokkal azután érkezik, hogy a Szövetségi Igazgatóság újra megvizsgálta a Bitwise Asset Management fizikailag rendezett bitcoin-ETF javaslatát, melyet korábban visszautasítottak a manipuláció veszélye miatt.

Van esély az ETF-re

Mike McGlone, a Bloomberg Intelligence árucikkekkel foglalkozó stratégája szerint az NYDIG engedélyezése „nagyjából 50-50 %-ra emelte egy bitcoin-ETF esélyét 2020 során.”
McGlone elmondta:

„Az engedély azt mutatja, hogy a VanEck és a Bitwise lobbizása meghozta gyümölcsét.”

Nem sikerült mindenkit meggyőzni

Lehet, hogy az SEC kezd megbarátkozni a bitcoinnal, de nem mindenki ért egyet azzal, hogy a spot market elbírna egy pénzügyi alapot.
Thomas Lee, a Fundstrat Global Advisors társalapítója és a bitcoin örök támogatója a múlt hónap során elmondta, hogy a bitcoinnak legalább 2000%-kal magasabb, vagyis 150 000 dolláros árfolyamon kellene lennie, „hogy a piac elbírjon egy ETF napi igényeivel.”
Mások szerint a kriptopiacnak még nincs szüksége egy bitcoin-ETF-re a sikerhez, annak ellenére, hogy ez számos előnnyel járhat.
Brian Kelly, a CNBC-től egy októberi interjúban elmondta, hogy az olyan cégek belépésével, mint a Fidelity és a TD Ameritrade már nincs szükség egy ETF-re:

Végső soron vásárolhatsz majd bitcoint egy hagyományos brókerszámlán keresztül, vagy legalábbis úgy fog tűnni, mint egy hagyományos brókerszámla. Így jelenleg nem aggódnék amiatt, hogy jelenleg szükség lenne egy bitcoin-ETF-re.”

Valóban úgy tűnik, hogy a befektetők egy ETF nélkül is egyre nyitottabbak a bitcoin iránt. A Charles Schwab, az USA egyik legnagyobb brókercége elmondta, hogy a Grayscale Bitcoin Trust (GBTC) az ötödik legnépszerűbb befektetés az 1981-1996 között születettek generációja körében.
Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

GitHub-hack miatt figyelmeztet CZ a kriptós API-kulcsok védelmére

A Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) arra kérte a kriptofejlesztőket, hogy „ellenőrizzék újra” rendszereik biztonságát. Az ok egy állítólagos GitHub-hack. „Ha API-kulcsok vannak a kódodban, akár...

Nyomás alatt a bitcoin árfolyama: a gyenge amerikai kereslet fékezi a visszapattanást

A TradingView adatai szerint a BTC/USD árfolyama a Bitstampon 77.678 dollárig emelkedett. Ez még azelőtt történt, hogy az amerikai kereskedési időszak újabb esést indított el. A...

Készül az euróalapú stablecoin: 37 európai bank menne szembe a dollárdominanciával

Európai bankok egy csoportja erősíti jelenlétét a stablecoinok piacán. Aggódnak a dolláralapú kriptoinfrastruktúra növekvő globális dominanciája miatt. A Reuters szerint a Qivalis amszterdami konzorcium euróhoz kötött...

XRP-fordulat jöhet a tőzsdei kiáramlások erősödésével

A CryptoQuant új elemzése szerint az XRP tőzsdei be- és kiáramlása új mintát kezd mutatni. Ez több hét, főként a Bybithez kötődő folyamatos befizetési nyomás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.