Nem megerősített: November elején elfogadásra kerülhetnek a Bakkt BTC határidős szerződései.

Az Intercontinental Exchange (ICE) Bakkt kriptovaluta-platformja jövő héten jóváhagyást kaphat fizikailag kézbesítendő Bitcoin (BTC) határidős szerződés szolgáltatásuk elindítására az amerikai szabályozó szervektől – olvasható egy meg nem nevezett forrás nyilatkozata a The Block csütörtöki cikkében.

Olvastad már?  Az indiai rendőrség lefoglalja az Unicoin ATM-ét, letartoztatásban a két alapító

A Bakkt célja egy „szabályozott ökoszisztéma” megteremtése olyan intézményi befektetők számára, akik kriptotechnológiákat alkalmaznának növekedésükhöz. A vállalat korában már megerősítette, hogy a termék bevezetését december 12-ig tervezi amit a kriptoworld.hu is közzé tett.

 

Ha a projekt a szabályozók jóváhagyását is megszerzi, az ICE Bakkt már a következő hónap első hetében elindítja ügyfelei számára Bitcoin Napi Határidős Szerződés szolgáltatását – állítja a névtelen közeli forrás.

A meg nem nevezett nyilatkozata szerint a Bakkt termékét a DV Trading chicagói kereskedőközpont forgalmazza majd.

 

Félő azonban, hogy a nem betéti lehetőségek rontják az ágazat hiteles lehetőségeit a kriptoszférában, figyelembe véve a kriptorajongó, Andreas Antonopoulos jelzését a szabályozók hatására a Bitcoin ETF-ek engedélyeztetési folyamatában is.

 

2017 decemberében már elindultak a CBOE és a CME Group olyan határidősszerződés-szolgáltatásai, amelyek nem biztosítanak fizikai Bitcoin kézbesítést. A kedvezőtlen hozamok a piac nagy volatilitásával kombinálva folyamatos vitát robbantottak ki az elemzők között.

 

Forrás: cointelegraph.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.