Nem kell bitcoin a lakossági befektetőknek

Az elmúlt 24 órában a bitcoinnak meredek eladási nyomással kellett szembenéznie. Ez legalább olyan kiterjedtséget adott, amely először akkor következett be, amikor korábban ebben a hónapban 9000 dollár alá nézett be az árfolyam.

Akkor ez egy olyan támaszpont volt, ahol a bitcoin bikái lelkesen védekeztek.

A legutóbbi csökkenő tendencia viszont odáig vezetett, hogy a kiskereskedők bitcoin iránti érdeklődése megcsappant – legalábbis erre utalnak azok a mutatók, amelyek a tőzsdékre, valamint a piacra beáramló pénzeszközök volumenét mérik.

A bitcoinnak turbulenciával kell szembenézni, a piaci értékesítések közepette

A cikk írásakor a bitcoin értéke 8530 dollár körül mozog, amely meredek esésnek számít az egy héttel ezelőtti 9000 dollárhoz képest.

A legutóbbi csökkenés ellenére érdemes megjegyezni, hogy a bitcoint továbbra is a 30 napos minimumárfolyam felett kereskedik – október végén ugyanis 7300 dollárt ért egyetlen bitcoin.

Ezt követte az az árfolyamrakéta, amely egészen 10 600 dollárig repült.

A közeljövőben úgy néz ki, hogy az alacsonyabb, 8000 dollár egy erős támaszszint lesz, ahonnan a BTC árműveletei jó támogatást kaphatnak az elkövetkező időszakban.

A kiskereskedelmi befektetőket már annyira nem is érdekli a bitcoin?

A bitcoin bikáinak tehetetlensége arra utalhat, hogy rövid távon jelentős veszteségekkel járhat bitcoint birtokolni.

Ezt a tényt támasztja alá, hogy a kriptováltókról érkező tőke csökken, a lakossági befektetések volumene így szintén nem fest pozitív képet a piacról.

A Glassnode, egy blokkláncelemzésre fókuszáló csapat korábban egy Twitter-bejegyzésben beszélt ezekről az adatokról. Arra jutottak, hogy mindez jelzi: a befektetőknek „alacsony a kereskedési étvágyuk”.

„A BTC-váltókba történő pénzbehelyezés, valamint a beáramlás tovább csökkent a múlt hét folyamán, amelyből látszik, hogy a befektetőknek alacsony a kereskedési étvágyuk” – jegyezték meg az alább látható grafikonra hivatkozva:

A Glassnode szerint a tőzsdére történő pénzbeutalások a múlt hónap során estek át egy jelentős csökkenésen.

Mindent összevetve tehát ez a trend kivetíthető a jövőre is, a befektetők jelenlegi érdeklődése alacsony kereskedési volumenhez vezethet, amelynek következtében a bitcoin hajlamos lesz egyre hátrányosabb helyzetbe kerülni.

Olvastad már? Bitcoinos pólók a Kriptoworldön!

Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Pump.fun hatalmas adag tokent égetett el

A Pump.fun elégette a PUMP tokenek harmadát, amelyet egy hónapokig tartó buyback során halmozott fel. Elég lesz-e ez az árfolyam megtámogatásához? Az égetés a kriptó...

A Bitcoin egy kulcsszint fölött kapaszkodik – most dőlhet el az irány

A Bitcoin az elmúlt napokban ismét egy olyan árzónába érkezett, amelyet a piac különösen figyel. Az árfolyam jelenleg 76.350 dollár körül mozog, vagyis közvetlenül több...

A stablecoin elszámolások egyre nagyobb szerepet kapnak a globális fizetésekben

A stablecoinok egyre inkább túllépnek a kereskedési likviditás szerepén, és fokozatosan belépnek a szélesebb fizetési és elszámolási ökoszisztémába. 2025-ben a fizetésekhez kapcsolódó stablecoin tranzakciók volumene becslések...

Három fronton is támadás alatt áll a hagyományos pénzrendszer

A pénzrendszer jövőjét a legtöbbször digitálisnak képzeljük el. Valószínűleg az is lesz, de nem egyszerűen a mostani rendszer digitalizálódik, hanem egy teljesen új épülhet. Pharos: amikor...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.