Négy nagyvállalat hagyja ott a Libra projektet

A Visa, az Ebay, a Stripe és a Mastercard is bejelentették, hogy nem vesznek részt a Facebook Libra Associationjében, illetve az azzal kapcsolatos stabilkoinprojektben.

Négy vállalat hagyja el a hajót

A Bloomberg október 11-én számolt be arról, hogy az Ebay, a Stripe és a Mastercard kilépnek a Facebook Libra kriptopénzprojektjéből.

Perceken belül a Visa szintén eldöntötte, hogy nem csatlakozik az együttműködéshez – ezt a The Block alapján tudtuk meg.

A hírek egy héttel azután érkeznek, hogy a PayPal fizetésfeldolgozó bejelentette kihátrálását a Libra stabilkoinprojektje mögül, mivel a szabályozók továbbra sem teljesen egyértelműek a projekttel kapcsolatban.

A vállalatok tiszteletüket fejezték ki a Facebook víziójával kapcsolatban, illetve továbbra is látnak potenciált a projektben, ennek ellenére most más területekre szeretnék irányítani figyelmüket.

A hírportálok korábban már beszámoltak arról, hogy a Visa, a Mastercard és a Stripe biztosítani szeretnék azt, hogy a Facebook kriptoprojektje ne veszélyeztesse a szabályozókkal kialakult kapcsolataikat.

A három fizetési óriás arra célzott, hogy a Facebook eltúlozza azon állításait, miszerint a szabályozóknak semmi bajuk nincs a Librával.

A Stripe kezdetben tagadta, hogy hajtűkanyart venne, később azonban kijelentették:

„A Stripe támogatja azokat a projekteket, amelyeknek célja az online kereskedés világszerte való elérhetővé tétele. A Librában megvan ez a lehetőség. Közelről szemléljük majd az eseményeket, és nyitottak maradunk arra, hogy egy későbbi fázisban csatlakozzunk a Libra Associationhöz.”

A Coinbase vezérigazgatója támogatja a Librát

Brian Armstrong, a Coinbase kriptováltó társalapító-vezérigazgatója legutóbb azt mondta, véleménye szerint „az amerikai kormány reakciója olyan, mintha le szeretnének maradni”.

Szintén megismételte az iránti aggályait, hogy az Egyesült Államok elavulttá válik az innováció akadályozása miatt.

Hozzátette:

„Az egyetlen módja annak, hogy egy ország hosszú távon releváns maradjon, és folytassa a gazdasági növekedést, az az, ha tudományba, technológiába és innovációba fektet. Ha a kormány segíthet mindebben, az még jobb. Legelőször azonban arra van szükség, hogy ne keletkezzen kár.”

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.