Mt. Gox-főnök: mosom kezeimet

Mark Karpelès, a mára bezárt Mt. Gox bitcointőzsde volt ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy ő ártatlan az ellene felhozott vádakkal szemben. Az ügyészek viszont úgy gondolják, legalább tíz év börtönt érdemel a 33 éves francia származású férfi.

Olvastad már? PwC: Izgalmas év vár a kriptopiacra

Karpelès kitart az ártatlansága mellett

Japán médiaoldalak szerint Karpelès korábban már bocsánatot kért a Mt. Gox bedőlése miatt. Jelen nyilatkozatai szerint teljesen ártatlannak gondolja magát az ügyben.

A vádlott tegnap tartott záróbeszédet a bírósági ülésen. A bíróság több mint 3 millió dollárnyi csalással, illetve és számos egyéb vállalati ügyködéssel vádolja.

Az ügy még 2017 közepén kezdődött. Jelen állás szerint úgy néz ki, a bíróság március 15-én hoz végleges ítéletet.

Az ügyészek 10 év letöltendő börtönbüntetést követelnek

Ha Karpelèst bűnösnek találják, akár tíz évre is börtönbe kerülhet. Ezt a büntetést az ügyészek kérték, akik szerint a volt ügyvezető rendkívül erkölcstelenül viselkedett.

Az ügyészség szerint 2013 utolsó negyedévében saját célokra költötte el az elcsalt pénzek egy részét. Zárónyilatkozatukban az alábbit mondták:

„Semmi nem utalt arra, hogy a pénzek, amelyeket Karpelès felhasznált, hitel lettek volna, és ha mégis, szintén nem mutatta jelét, hogy szándékozott volna őket visszafizetni.”

A kijelentés egyfajta reakció volt arra, hogy Karpelès szerint az oldalon lévő pénzek jogilag átmeneti kölcsönök voltak.

Az ügyészek elutasították ezt az érvelést, és egyszerűen az oldal felhasználóival való bizalmi visszaélésnek minősítették.

Az ítélet nem az elveszett bitcoinokkal kapcsolatos

A jelenlegi ítélkezés nem a Mt. Gox meghackelése következtében elveszett 850.000 bitcoinnal kapcsolatos, amely a támadás idején több mint 500 millió dollárt ért.

Akkoriban egyébként ez volt a világ legnagyobb váltója: volt idő, mikor itt folyt minden bitcoinvásárlás és -eladás több mint 70%-a.

A Mt. Gox jelenleg helyreállítási intézkedéseken esik át, amellyel a károsultak visszaszereznék elvesztett pénzeszközeiket. Korábban Karpelès azt nyilatkozta, hogy nem kér abból a 160.000 bitcoinból, amelyet a cég részvénytulajdonosai között osztanak szét.

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estét!

4 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

BitMEX és Trust Wallet: új szintre lép a határidős kereskedés

A tőzsdék, tárcák esetén a trading ma már alap. Amikor a spot piac és a swap szinte mindenhol elérhető, a platformoknak új módot kell találniuk...

Gőzerővel fejlődik az intézményi kriptó

Az intézmények esetén a kriptopiac nem ugyanolyan, mint amit a lakossági befektetők látnak. Kívülről nézve könnyű azt gondolni, hogy a nagybefektetők majd ugyanazokat a tárcákat...

Latin-Amerikában terjeszkedik a Tether

A Tether 14 millió dollárt fektetett a Belo vállalatba. A Buenos Airesben működő Argentín cég hat ország, Mexikó, Chile, Kolumbia, Peru, Bolívia, Paraguay esetében terjeszkedne...

Csendben átalakul a vállalati pénzkezelés – a tokenizáció belépett a mindennapokba

A tokenizációról eddig leginkább úgy beszélt a piac, mint egy izgalmas technológiai lehetőségről. Arról, hogy egy állampapírt vagy pénzügyi alapot technikailag fel lehet vinni a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.