Mike Novogratz: sok a „szemét” az altcoin piacon

Nemrég zajlott a Korea Blockchain Week 2019, ahol a világ kriptoágazatának jelentős szereplői mind képviseltették magukat.
Az egy héten át tartó eseményen ott volt Vitalik Buterin, Mike Novogratz, Nick Szabo, Adam Black, valamint Tom Lee is. Rajtuk kívül még számos egyéb előadó vezette be a hallgatóságot az ipar rejtelmeibe, valamint a bitcoin és az altkoinok jövőjébe.

Egy hét a blokklánc jegyében

Az először megrendezett esemény szeptember 27-től október 4-ig tartott Szöulban. Több mint 4000 résztvevővel és 50 előadóval a blokklánc hete kitűnően demonstrálta Dél-Korea kriptoközpontként betöltött szerepét.
A konferencia egyik leginkább várt előadója minden bizonnyal az Ethereum-társalapító Vitalik Buterin volt, aki a blokklánc különböző alkalmazásairól és rendszereiről beszélt.
Előadásában Buterin nem felejtette el megemlíteni az Ethereum nyílt forráskódú projektjeinek fontosságát, miközben részletekbe menően ecsetelte a DAO lényegét.
Ennek ellenére magával az Ethereummal kapcsolatban nem tett nagy bejelentéseket.
Az előadópultnál helyet kapott még a CHAI koreai mobilalapú fizetési szolgáltató, amely főleg Terra nevet viselő stabilkoinjáról beszélt – céljuk, hogy a kriptopénz az ország standardjává váljon, ha kriptofizetésekről van szó.
Ők már tettek nagy bejelentéseket is – ilyenek voltak a kriptoalapú betéti kártyák, az offline fizetések, a kialakuló partnerkapcsolatok, valamint az applikáció és a valuta Dél-Korea-szerte történő terjeszkedése.

Novogratz és az altkoinok

A legtöbb kereskedő számára talán az ágazatszakértő milliárdos Mike Novogratz tartotta legérdekesebb beszédét.
A Galaxy Digital Holdings vezérigazgatója kifejtette a kriptopiacról kialakult általános véleményét, valamint a bitcoin teljesítményét szemléltette.
Állítása szerint a piac túlbecsülte a Bakkt lehetséges rövid távú hatásait, amely részben megmagyarázza a termék múlt hónapban történt elindulása utáni lehűlést. A BTC árfolyamával kapcsolatban semmi elképesztő jóslattal nem szolgált.
Altokkal kapcsolatos kommentárja viszont annál érdekesebb volt – megjegyezte, hogy nem mind fog közülük túlélni. Állítása szerint sok volt a „szemét” odakint, amelyek tőkét kovácsoltak, az alacsony fenntarthatóság miatt azonban ígéreteiket nem tartották be.

„Annak érdekében, hogy egy spekulatív piac túléljen, szükség van egy üzemanyagra, amely hírek és frissítések formájában történik időről időre. Úgy kell tekintenünk ezekre a tokenekre, mint vakmerő fogadásokra.”

- Advertisement -

Azok, amelyeknek fejlesztése nem folytatódott, valószínűleg kihalnak, a magukat kordában tartók viszont túlélnek.

Olvastad már? A kriptopénzekről beszélt Debreczeni Barnabás, a MrCoin.eu alapítója a keddi Millásreggeliben

A mostani piacot vizsgálva az ether lett a legjobb szereplő, hiszen felépülése már megkezdődött.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Együttműködésre lép az OpenAI és a Mazda, újragondolnák az autók dizájnfolyamatait

Az OpenAI a szoftverfejlesztés után a mérnöki munkafolyamatokat is célba vette. A vállalat új kutatási együttműködést indított a Mazdával, miközben saját hardveres csapatai és a...

A bitcoin árfolyama stabilizációra szorul

A bitcoinpiacon jelenleg jóval több tőke áll veszteségben, mint nyereségben. Ez nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást, de arra utal, hogy a piacnak időre van szüksége...

Már több bitcoint utaltak ki a Binance-ről a felhasználók, mint amennyit a támadás során loptak

A Binance-ről két nap alatt több bitcoin távozott, mint amennyit a támadók a tőzsde október 29-i biztonsági incidensében megszereztek. A kiáramlás ugyanakkor nem feltétlenül jelent...

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.