Mi az a Tron? (TRX)

A Szingapúrban alapított Tron az emberek kezébe szeretné visszaadni az online adataik kezelését.
Szavazati rendszerrel működtetik a blokkláncukat, az ICO során pedig 70 millió dollárnyi tőkét gyűjtöttek ehhez.

Az internetet a közvetítők uralják. A Google, Facebook, Amazon és a hozzájuk hasonló sok cég birtokolja és irányítja az adatforgalmat

Ezek a cégek alaposan meggazdagodnak ebből, a felhasználók pedig semmit sem kapnak cserébe, és még az adatok biztonsága, kezelése is erősen kétséges.

A Tron pontosan ezt akarja megoldani. Visszaadná az adatok feletti rendelkezést a felhasználóknak, ehhez pedig a blokkláncot használná. Ez volt az induláskori eredeti elképzelés.

Maga a rendszer elsősorban a tartalomkészítőknek, szórakoztatóiparnak lett megtervezve.

A Tron az Ethereumhoz hasonlóan rendelkezik az okosszerződéseket lehetővé tévő kódkészlettel, az idők során pedig ez a funkció lett domináns.

Mostanra az Ethereum versenytársának számít, mint dapp-platform.

Ki hozta létre?

Justin Sun alkotta meg a Tron projektet, ő akkoriban a Ripple kínai részletének a vezetője volt. A hálózatot pedig a Tron Foundation kezeli.

Ez a nonprofit szervezet 2017-ben lett megalapítva Szingapúrban. 2018 elején elindult a teszthálózatuk, májusban pedig a főhálózatuk is.

Mi a speciális a Tronban?

Az eredeti elképzelés az „internet meggyógyítása” volt. Ezt úgy tervezték, hogy négy fő funkció biztosításával el tudják érni.

Elsőként a már említett cenzúramentes tartalomkészítés, és tartalomsugárzás, adatforgalmazás számított az egyik célnak.

Ehhez kapcsolódóan a digitális eszközök jöttek még be a képbe. A felhasználói adatok, a tartalom mind érték, a tulajdonjog pedig a létrehozóhoz tartozik.

Harmadikként saját tokenkibocsátást tettek lehetővé.

A negyedik pillér pedig ehhez kapcsolódóan az okosszerződések kezelése, hiszen ezek segítségével lehet dappokat futtatni hálózaton, és teljes ökoszisztémát felépíteni.

Hogyan jön létre a Tron?

Nem lehet bányászni, mint a bitcoint vagy az ethert, induláskor létrehozták az összes coint.

A teljes készlete 99 milliárd, ennek pedig nagyobb része forgalomban van.

Hogyan működik?

Az úgynevezett DPoS konszenzust használja, azaz a delegated proof of stake megoldást. A felhasználók megszavazzák a képviselőket, akik a blokkokat létrehozzák, és akik a csomópontokat futtatják.

A szavazási rendszer folyamatosan működik, így ha valamelyik képviselő nem megfelelően végzi a dolgát, gyakorlatilag azonnal leváltható a szavazatokon keresztül.

Mire jó a Tron?

Nem elsősorban pénzként lett megtervezve, mint például a bitcoin, hanem inkább egyfjta platformként, amelyen a felhasználók közvetítők nélkül tevékenykedhetnek.

Az egyik legelső projekt a Tron hálózatán a Gifto közösségi oldal lett, de ez azóta már nem is létezik. A hálózat mostanra valójában egyfajta Ethereum-másolattá vált.

A legkülönbözőbb alkalmazások találhatók meg rajta, amelyeket okosszerződésekkel létre lehet hozni.

A jövőt illetően az előzetes elképzelések a kínai piacra összpontosítottak, de ez azóta változott.

Ráadásul az Ethereum kihívójaként mostanra a Tron messze nincs egyedül, számos versenytárssal kell megküzdenie a felhasználókért.

Vélhetően hosszú távon több platform fog egymás mellett létezni. De ez nekünk végül is jó.

Olvastad már? Mi az az OmiseGO?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.