Mennyit is ér most a bitcoin?

Mielőtt megválaszolnánk a címben feltett kérdést, érdemes átfutni azon, hogy mennyit is változott tavaly óta a bitcoin ára. Nagyjából egy évvel ezelőtt érte el eddigi legnagyobb értékét, 19,783 dollárt.

Olvastad már? Mégis mennyi bitcoin van forgalomban

Áringadozások

Tavaly december óta a bitcoin elvesztette értékének 77%-át. Egyes elméletek szerint az ezt megelőző áremelkedését mindvégig a bálnák okozták. Öt nappal azután, hogy elérte a csúcsot, 13.800 dolárra esett vissza. Ezután értéke 13.000 dollár körül állt be amelyet egy újabb 50%-os zuhanás követett februárban, amikor 6.200 dolláron állapodott meg.

Az árfolyam ezután 5.900 és 7.000 dollár között mozgott 2018 jelentős részében, késő novemberig, amikor éves minimumára, 4000 dollár alá csökkent pénzben kifejezett értéke.

Jelenleg a bitcon ára éppen csak 4.000 dollár alatt van. Tavaly ilyenkor a kriptopénz rajongói a közeljövőben terveztek Lamborghiniket venni. A legtöbb ilyen rajongó azóta pesszimista lett és egy egy Toyota Corolla vásárlása sem fordult meg a fejükben.

A kriptopénzek megfigyelői mind azt a kérdést teszik fel, hogy „fog-e még valaha emelkedni a bitcoin árfolyama, vagy az egész csak egy egy lufi volt, ami végleg kipukkadt?” Ha mégis fog, akkor mikor? Csak egy átverés volt az, hogy a bitcoin egyszer lecserélheti a fiat pénzeket?

A bitcoin összpiaci értéke 133 milliárd dollárra zuhant, ami nagyon messze van az egy évvel ezelőtti, 800 milliárd dollártól.

A bitcoin a kriptopiacok tartalékpénzneme, ami hasonló szerepet tölt be mint a dollár a hagyományos pénzügyi piacokon.

Megszokott, hogy a piacok tapasztalnak medve és bika időszakokat, ez előfordul a tőzsdepiacokon, az aranypiacon és számos egyéb piacon is. Ez a jelenség egyértelműen megcáfolja azt a felvetést, hogy a bitcoin egy lufi-e.

A bitcoin árfolyama már számos alkalommal bukott hatalmasat, és ez a jelenlegi esés sem tér el az előzőktől. Minden egyes piacon, amelyen befektetők vannak, a rossz hírek a befektetési kedv csökkenéséhez vezetnek, a jó hírek viszont még több befektetést eredményeznek.

A kriptopiac is egyszerűen csak ezen az időszakon esik át, a maga rossz híreivel, és az ezt követő árfolyamzuhanással.

A bitcoin 2019-es ára

Számos esemény várható jövőre, amely esélyes arra, hogy növelje a bitcoin árfolyamát. Ilyenek például a bitcoin ETF, a Bakkt megjelenése és a Fidelity Investments új szolgáltatása.

Az emberek jelenleg abban bíznak, hogy a jövő évi árfolyam nem egy hatalmas áremelkedésből és egy azt követő zuhanásból fog állni. A blokklánc és a kriptopénzek értéke egyre nyilvánvalóbbá válik a világban.

A hagyományos pénznemek értéke csökken, a kriptó használata pedig meredeken növekszik egyes országokban. Különböző kormányok már számos felhasználást találtak a blokklánc-technológiának, a kiépülő infrastruktúrával pedig az adaptáció is egyenesen arányosan növekszik.

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitget-hackertámadás: észak-koreai szálat vizsgálnak

A Bitget vezérigazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy észak-koreai hackerek támadták meg a kriptotőzsde háttérrendszerét. A csütörtöki incidensben mintegy 351,6 millió dollárnyi digitális...

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Tokenizált betétekkel utaltak egymás között a brit bankok

Új korszak kezdődött a brit bankrendszerben: tokenizált betétekkel utaltak egymás között a bankok. A brit bankok most először mozgattak pénzt egymás között blokkláncon keresztül, tokenizált betétek...

Az altcoinoknak állhat a zászló a következő bikapiacon?

Az altcoinok lehetnek a következő kriptociklus igazi nyertesei – legalábbis Ran Neuner szerint. A következő kriptopiaci rali könnyen lehet, hogy nem a bitcoinról szól majd. Ran...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.