Mélyponton a bitcoin megítélése, áremelkedés várható?

A bitcoin közösségi megítélése egy mutató, amely követi, hogy az emberek miként tekintenek rá a közösségi oldalakon és fórumokon. A Santiment kutatócég adatai alapján ez a mutató mélyponthoz ért.
A cég elmondása alapján általában áremelkedés várható, ha ez az érték ilyen mélyre zuhan.

Mélyponton a bitcoin megítélése

A Santiment elmondta, hogy a bitcoin szeptember 3-a óta először lépte át a 11.000 dollárt, de megítélése olyan téren, mint twitteres említések, hashtagek és kommentek „meglepő módon” mélypontra estek.
A cég sajátos módszerrel mérte fel a bitcoin említések forgalmát, majd az eredményt súlyozta pozitív és negatív kommentárokkal szemben.


A Santiment elmondta, hogy „a negatív kilátások rendkívül alacsony szinten vannak, amely áremelkedést jelenthet, ez az érték általában zuhanáskor áll magas értéken.” Ezek alapján áremelkedés várható, ha hihetünk a történelmi adatoknak.
Mindeközben a The TIE elemzőcég adatai is azt mutatják, hogy a bitcoin rövid és hosszú távon is tovább emelkedhet.
Az alábbi grafikon összeveti a bitcoin árfolyamát „hosszú távú megítélésével”, látszik, hogy az árfolyam csak most kezdte elérni a közösségi megítélés szintjét:

Forrás: TIE

A bitcoin megítélése még a hírhedt „fekete csütörtök” során is kitartott, amikor 45%-ot zuhant az árfolyam. Azóta jelentősen javult a kriptopénz megítélése és ezt az árfolyam is követte.
Az adatok alapján a bitcoin nem konvergált a hosszú távú megítélés mértékével. Továbbra is fennáll egy „űr”, így a bitcoin ebben a tekintetben alulértékelt.

Mindeközben több mutató is azt mutatja, hogy a Twitter közösségét egyre kevésbé érdekli a bitcoin árfolyama. A tweetdominancia az árfolyam-emelkedéssel csupán 42%-on áll.
Ez az Ethereum, a defi és a DEX-alapú altkoinok felemelkedésének tudható be, az elmúlt napokban olyan tokenek is megjelentek, melyek értéke 1000-szeres növekedést hozott.
A cikk írásakor 10.900 dolláron áll a bitcoin és tovább folytatja rövid távú növekedését. Értéke jelenleg követi az exponenciális mozgási átlagot, támaszszintje 10.500-10.600 $ között található.

- Advertisement -

Olvastad már? Újabb kampányokat hirdetett az OKEx – Zsebelj be akár 90 dollárt!

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Veszélyben lehetnek az iPhone-os tárcák egy új kártevő miatt

A DarkSword nevű iPhone-kártevő a kriptotárcák mellett a Keychainben, a Jegyzetekben és a fotók között tárolt érzékeny adatokat is célba veheti. A veszély elsősorban a...

Új szintre léphet Elizabeth Warren kriptoszabályozási törekvése

A Demokrata Párt 2026. november 3-án megszerezte az amerikai szenátus többségét, így Elizabeth Warren jó eséllyel a Banki, Lakásügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke lehet 2027....

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.