Mégsem lesz nagy kiárusítás a MtGox bitcoinjaiból

A napokban szárnyra kapott a pletyka, hogy a MtGox tőzsde károsultjai vélhetően egyben a piacra öntik majd a visszakapott bitcoinjaikat, hatalmas áresést okozva ezzel.
A kriptoközösség egyik ismertebb tagja, Eric Wall eloszlatta ezeket a pletykákat, elmondva, hogy a felszámolóbiztosoknak még az infrastruktúra sincs meg, hogy egyáltalán elkezdhessék kiosztani a coinokat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Wall megosztotta, hogy ő is a károsultak közé tartozik, így közelről követi az eseményeket, ezért is állítja biztosra, hogy a kiárusítástól nem kell félni.
Jelen állás szerint még az a felület is hiányzik, ahol a károsultak megadhatnák a BTC és BCH címeiket, amelyekre a visszautalt coinokat várják.
Wall elmondása alapján az infrastruktúra egyáltalán nem működik még, a tőzsde ráadásul még ütemtervet sem osztott meg, hogy egyáltalán mikor várható a tranzakciók megkezdése, és a coinok visszafizetése.
Ráadásul egyelőre úgy tudják, hogy a kifizetések több körben lesznek lebonyolítva, ezért is alaptalan a félelem, hogy ezernyi coin kerül a piacra, egyszerre.
Így az is felmerülhet Wall részéről, hogy a jelenlegi piaci körülményeket figyelembe véve inkább vásárolna, nem pedig eladna. Egy másik felhasználó ráadásul tweetelt is arról, hogy a kifizetéseket ismét elhalasztották.


Marschall Hayner, egy másik hitelező szintén megerősítette, hogy még nem kapták meg a bitcoinjukat. Hayner azt is elmondta, hogy az ismeretségi körében lévő károsultak nagy része egyáltalán nem tervezi, hogy eladja a visszakerült coinokat.
Júliusban Nobuaki Kobayashi, a felszámolást és a rehabilitációt intéző megbízott megerősítette, hogy a tőzsde felkészül a károsultaknak való kifizetésre.
A tőzsde által kiadott hivatalos dokumentumból az is kiderül, hogy az igénylőknek nyilatkozniuk kell, hogy BTC-t vagy BCH-t akarnak-e kapni.
A visszafizetési tervek már 2021-ben megszülettek, a tőzsdéről ellopott 850 ezer bitcoinból viszont csak 150 ezer van meg, így a felhasználóknak azon kell osztozniuk.

Olvastad már? A Merge után nem támogatja az Ethereumot az Antpool

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Milliárdok távoznak az amerikai bitcoin- és ether-ETF-ekből – mi állhat a háttérben?

A befektetők körülbelül 1,82 milliárd dollárt vontak ki az amerikai bitcoin- és etheralapú ETF-ekből az elmúlt öt kereskedési napban. A piaci hangulat tovább gyengült az...

Az Ethereum letörte a kulcsszinteket, nő a disztribúció kockázata

Prémium Ethereum (ETH) Az Ethereum erős nyomás alatt kezdte a hetet: az árfolyam közel 8%-ot esett egy nap alatt, és határozottan 2300 dollár alá csúszott a szélesebb...

A BGB listázásra kerül a Krakenen – új szintre lép a token globális terjeszkedése

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) bejelentette, hogy a BGB token listázásra kerül a Kraken platformon. Ez mérföldkőnek számít a BGB globális terjeszkedésében,...

Az XRP a kulcsfontosságú 100 hetes EMA alá esett: 60%-os összeomlás jöhet, vagy ritka vételi lehetőség?

Az XRP árfolyamát szorosan figyeljük, és a legutóbbi heti zárás komoly figyelmeztető jelzést adott. Az XRP a 100 hetes exponenciális mozgóátlag (EMA) alá esett, amely...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.