Mégsem lehet bitcoinnal orosz olajat vásárolni

-

Az ország pénzügyminisztere bejelentette, hogy a bitcoint, mint fizetőeszközt, elsősorban a kiskereskedelmi forgalomban tudják elképzelni, nem pedig a nemzetközi pénzügyi megállapodások esetén, például az olajexportban.
A kriptopénzek hasonlóan alkalmazhatók, mintha barterüzlet köttetne, de ettől még nem lesz hivatalos fizetőeszköz.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A magánszférában, a kisebb vállalkozások esetén viszont alternatív fizetőeszközzé válhatnak.
Ivan Chebeskov, az orosz pénzügyminiszter nemrégiben beszélt erről a témáról, és ekkor letisztázta a sokakat érdeklő kérdést.
A minisztérium jelenlegi álláspontja szerint a kriptopénzek pénzeszköznek számítanak, nem pedig fizetőeszköznek.

„Az elképzelés az volt, hogy a vállalkozásoknak, főleg a kisebb cégeknek a rendelkezésére álljon egy alternatíva. Nem arról van szó, hogy akkor Oroszország mostantól mindenért kriptóval fizet. Nem az állam használja, hanem a magánszektor számára válik lehetővé.”

A miniszter kiemelte, hogy az olajat nem is tudnák bitcoinért adni, hiszen akkora mennyiséget exportálnak belőle.
Az orosz olajvállalatok sok partnere egyértelműen nehézségekbe ütközik az egyre nehezebb dolláros vagy eurós utalásokkal, a kriptopénzek viszont egyelőre csak a relatív kisebb értékű ügyletekre használhatók, a baráti hozzáállású országok esetén.
A parlamenti energiabizottság vezetője, Pavel Zavalny nemrégiben nyilatkozott úgy, hogy fontolóra veszik a bitcoint, mint lehetséges fizetőeszközt azon nyugati országok számára, akik orosz energiahordozókat vennének, például földgázt.
Az orosz központi bank viszont nyíltan ellenzi a kriptopénzek használatát, bár az utóbbi időben már enyhült a hozzáállásuk.
Az orosz polgári törvények tulajdonként határozzák meg a bitcoint, és így a barterüzletek esetében teljes mértékben engedélyezik a kriptopénzek használatát.
Az USA, és a nekik engedelmeskedő szövetségeseik a kezdetektől fogva próbálják akadályozni, hogy az oroszok a kriptopénzek segítségével ki tudják kerülni az ukrajnai támadás miatt hozott pénzügyi szankciókat.
Számos globális kriptós platform pedig már feketelistára is tette az orosz lakosok számláit.

Olvastad már? Elon Muskot „nevetséges”, 258 milliárd dollárra perlik a Dogecoin miatt

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Szakértők a kriptopiac szabályozásáról és a kriptoeszközök intézményi elfogadásáról

Jelentős pénzügyi intézmények figyeltek fel az utóbbi időben a kriptovalutákra és fogadják el ezeket törvényes pénzügyi eszközként. A blokklánc technológia a tranzakciók gyorsasága és átláthatósága...

Ezért lehet, hogy Solana újbóli 200 dolláros látogatása az orrunk előtt van

A Solana (SOL) március 26-án utalt a 200 dollárra való elmozdulásra, majd a kriptopénz később 185 dollárra esett vissza. A CoinGecko szerint a SOL értéke az...

🚀 A következő altcoin csillagok: A befektetési dicsőség 100-szorosának eléréséhez szükséges stratégiák

Vendégbejegyzés A Bitcoin következő feleződése az egekbe repítheti az árfolyamát, egyes előrejelzések szerint akár a 200.000 dollárt is elérheti. A vezető kriptopénz ilyen robbanásszerű potenciálja nyomán a...

Az alkalomhoz illő felemelkedés: A következő kriptocsillagok szárnyaló sikerre készülnek

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca figyelemre méltó fellendülésnek volt tanúja, a teljes piaci kapitalizáció 2,8 billió dollár fölé szökött. Erre a jelentős fellendülésre a múlt heti viharos időszak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!