Meggyilkolták az ismert kriptomilliomost

Fernando Perez Algaba ismert influenszernek számított az Instagramon, és Argentínában kriptokereskedési vállalkozást vezetett.

A maradványait egy bőröndbe rejtve találták meg, a rendőrség pedig hivatásos bérgyilkost sejt az eset mögött.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Algaba eltűnését július 18-án jelentették, miután nem válaszolt a telefonhívásokra, és nem találták a bérelt lakásán.

Foto: Instagram

A kriptomilliomos maradványaira az argentin főváros egyik külvárosában, Ingeniero Budge területén találtak rá, kevesebb, mint egy hét elteltével.

A helyi médiában megjelent információk alapján az elsőként talált bőrönd levágott kezeket és lábakat tartalmazott, a felsőtestét pár napra rá találták meg a bőröndöt rejtő patak átvizsgálása után, majd a hét közepén rábukkantak a fejére is.

A talált bőrönd állítólag testrészeket tartalmazott. Forrás: Clarín

Az ujjlenyomatai és a tetoválásai alapján azonosították Algabát, és a boncolás során arra jutottak, hogy legalább háromszor meglőtték, mielőtt feldarabolták.

A nyomozók munkája kiderítette, hogy az eset vélhetően egy tartozás miatt történhetett, és egy bérgyilkos követhette el.

Egy lehetséges gyanúsítottat már letartóztattak, akit összefüggésbe hozhatnak az üggyel. Algaba Buenos Airesben vezetett egy kriptokereskedési vállalkozást, 25 alkalmazottal.

Az Instagramon jelentős létszámú, 917 ezres követőtábort gyűjtött össze, az általa megosztott tartalmak nagy része pedig luxuskocsikról szólt, vagy a kutyájáról.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A jelentésekből az derül ki hogy Alba nagyjából 73300 dollárnyi tartozással rendelkezett lejárt csekkek miatt, valamint 4400 dolláros bankhitellel.

2022 végén több hirtelen, és sokak szerint különös haláleset miatt bolydult fel a kriptoközösség, amelyek a kriptomilliárdosokat érintették, és amelyek miatt vadabbnál vadabb elméletek kezdtek terjengeni.

2022 októbere és decembere között váratlanul elhunyt a MakerDAO alapítója, Nikolai Mushegian, a kriptobróker Javier Biosca, az Amber Group alapítója, Tiantian Kullander, az orosz kriptomilliárdos Vyacheslav Taran, és a Bithumb főrészvényese, Park Mo, bármiféle előjel nélkül.

Olvastad már? Az Ethereum ára az év végére eléri a 2.500 dollárt?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.