Megengedőbb lett az SEC az akkreditált befektetőket illetően

Számos prominens kriptoszereplő válaszolt pozitívan az SEC legújabb döntésére, mások szerint ennél többre lenne szükség.

A kriptoközösség nagy szereplői reagáltak az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet legutóbbi lépésére, amely során frissítette az „akkreditált befektető” címszó definícióját.

Bár többen pozitív visszajelzésekkel támogatták a dolgot, egyesek úgy vélik, az új szabályok nem elegendőek.

- Advertisement -

Az SEC augusztus 26-án bejelentette, hogy az akkreditált befektetők definíciója mostantól „szakmai tanúsítványokon, kinevezéseken és hitelesítvényeken vagy más, akkreditált oktatási intézet által kiadott hitelesítvényeken” alapszik majd.

A régi meghatározás szerint akkreditált befektetőnek az számított, akinek vagy legalább egymillió dollárnyi nettó vagyona volt, vagy legalább 200.000 dolláros éves bevétellel rendelkezett.

Ez az SEC-határozat már egy ideje téma a kriptoközösségben, hiszen a kategória kiterjesztése sokkal több ember előtt nyitja meg az ajtót, hogy értékpapírtoken-kibocsátásokba fektessen, valamint számos egyéb lehetőség jelenik meg a digitális eszközök ökoszisztémájában.

Számos prominens személyiség üdvözölte a döntést, köztük a Gemini-társalapító Tyler Winklevoss is.

A Zcoin-alapító Poramin Insom azt mondta, hogy a változás pozitívan érintheti az értékpapír-kibocsátások jövőjét, hiszen potenciálisan több befektetőket érhetnek majd el.

„Lehetővé teszi, hogy további befektetők léphessenek be erre az alapvető piacra, ezzel is segítve, hogy a kisebb projektek is beindulhassanak” – mondta.

Az Uphold kereskedési platform bevételekért felelős vezetője, Robin O’Connell elmondta:

Öröm látni, hogy a szabályozók alkalmazkodnak. Ezáltal újabb lehetőségek nyílnak meg, és jobban hozzáférhetővé válnak azok a befektetések, amelyek eddig csak néhány kiváltságos számára voltak elérhetők.

Természetesen nem mindenki van annyira meghatva – ezek arra kérik a bizottságot, hogy tisztázza, pontosan hány befektető felel meg az új definíciónak, amely magában foglalja a „megalapozott, egyértelmű mérőszámokon alapuló pénzügyi kifinomultságot”.

 

A pénzügyi kifinomultság általában a befektető nettó vagyonát és kiterjedt piaci tapasztalatait foglalja magában, viszont hogy az SEC mit ért alatta pontosan, az nem teljesen világos.

„Végül a tudást és a kifinomultságot veszik alapul a nettó vagyonnal szemben” – mondta Anthony ’Pomp’ Pompliano BTC-oktató. „A lépés iránya helyes, de még nagyobb hozzáférésre és kiterjedtebb szabályokra van szükség.”

Alex Mashinsky, a Celsius Network vezérigazgatója elmondta:

„A lakosság 99%-át kizárták abból, hogy hozzáférhessen az országban jelenlévő legjobb innovációkhoz, így a kérdés most az, vajon a szabályozóknak szükségük lesz-e akkreditációra a lakossági felhasználók esetében is, hogy folytathassák, amit csinálnak, vagy az SEC hagyni fogja, hogy folytatódjon az, ami eddig.”

Olvastad már? Lekapcsoltak egy dél-koreai kriptotőzsdét, miután meghamisította forgalma 99%-át

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Csapdát állítanának a támadóknak, így védenék a Bitcoint a kvantumszámítástól

A bitcoin jövőbeli kvantumlopása akár úgy is végződhetne, hogy a támadó elveszíti a saját érméit. Cory Fields, a Bitcoin Core fejlesztője egy olyan kísérleti rendszert...

Amerikai szankciók sújtanak nyolc kanadai pénzügyi céget

Az Egyesült Államok újabb csapást mért az Iránhoz köthető pénzügyi hálózatokra. Washington nyolc kanadai pénzforgalmi szolgáltatót tiltott ki az amerikai pénzügyi rendszerből, mert állítása szerint...

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.