Meg nem erősített hírek szerint lemond Jihan Wu

Egyes hírek szerint Jihan Wu és a Jenke Group a közeljövőben visszavonul, a piacvezető ASIC-gyártó cég, a Bitman éléről. A távozásukról szóló pletykák  először az helyi Odaily hírportálon jelentek meg december 28-án.

Olvastad már? Villámhír: A Visa felvásárolta a Ripple partnerét

Az Odaily nem nevezte meg a forrását, aki szerint a Bitmain jelenleg átrendeződés alatt van. Az is kiderült, hogy az alkalmazottak nem fogadták túl jól a kettős vezetést.

Forrás: wikimedia.com

A forrás szerint az új ügyvezető igazgató vezetékneve Wang, de ezen kívül nem adott több új infót.

Már november közepén is érkeztek hírek arról, hogy Jihan Wu többé nem szólhat bele a cég ügyeibe.

Az Odaily azt is megírta, hogy egyes meg nem nevezett források szerint a Bitmain beszünteti minden zajló bányászüzemét, és eladja a használt Antminer S9 bányászgépeket. Ez 500 alkalmazott elbocsátását jelentené.

Május közepén Wu a Bloombergnek azt nyilatkozta, hogy a cég inkább a mesterséges intelligencia kutatására fordítaná erőforrásait a kínai kriptoszabályozások miatt. Ekkor még úgy vélekedett, hogy a mesterségesintelligencia-chipek eladása 5 éven belül a cég bevételének 40%-át tehetné ki.

Az Odaily cikke szerint a mesterségesintelligencia-részleget is érintenék a leépítések, akárcsak bányászüzemeket és a BCH Copernicus kliens csapatát is.

December végén számos hír látott napvilágot kínai közösségi oldalakon, melyek szerint a Bitmain már most kirúgta az összes BCH-fejlesztőjét.

A Bitmain nem reagált a Cointelegraph kérésére, hogy kommentálják a most megjelent híreszteléseket.

A kriptopénzek áresése az Nvidát sem kímélte. A Kriptoworld ma számolt be róla, miszerint egy közös polgári peres eljárást indítottak a cég ellen, amiért nagy veszteségeket jelentett be az árcsökkenések okozta videókártya-kereslet esése miatt.

A panaszt idézve, az Nvidia „azt állította, hogy képesek követni a kriptopénzek piacát és gyors változtatásokat tudnak hozni a cég működésében, ha azt szükségesnek találják” – ez a kijelentés a vád szerint hamis és félrevezető volt.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, az Nvidia volt az S&P 500 legrosszabban teljesítő cége, miután 54%-ot zuhant a részvényárfolyama a videokártyák utáni kereslet csökkenése miatt.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Legfrissebb bejegyzéseink

Brad Garlinghouse nagy bejelentéseket tett az XRP jövőjéről

Amikor Brad Garlinghouse negyedik alkalommal is színpadra lépett az XRP Las Vegas rendezvényen, a közönség valószínűleg egy újabb motiváló beszédre számított. Ehelyett a Ripple vezérigazgatója...

BitMEX és Trust Wallet: új szintre lép a határidős kereskedés

A tőzsdék, tárcák esetén a trading ma már alap. Amikor a spot piac és a swap szinte mindenhol elérhető, a platformoknak új módot kell találniuk...

Gőzerővel fejlődik az intézményi kriptó

Az intézmények esetén a kriptopiac nem ugyanolyan, mint amit a lakossági befektetők látnak. Kívülről nézve könnyű azt gondolni, hogy a nagybefektetők majd ugyanazokat a tárcákat...

Latin-Amerikában terjeszkedik a Tether

A Tether 14 millió dollárt fektetett a Belo vállalatba. A Buenos Airesben működő Argentín cég hat ország, Mexikó, Chile, Kolumbia, Peru, Bolívia, Paraguay esetében terjeszkedne...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.