Még mindig nem lehet kiutalni az OKEx-ről

Hetek teltek már el a kiutalás felfüggesztése óta, de a tőzsde továbbra sem engedi az ügyfeleket hozzáférni a kriptóikhoz.
Az egyik vezetőjük letartóztatásáról szóló pletykákat pedig még mindig tagadják.

Az október közepén történt felfüggesztés után a máltai székhelyű tőzsde elmondta, egy nyomozásban kell részt venniük.
Az OKEx állítása szerint a legtöbb keringő információ egyszerű pletyka csak, viszont a felhasználók még mindig nem tudják kiutalni a pénzüket, ráadásul három hete nem kapnak részletes választ a felmerülő kérdésekre.

„Az állítások, hogy az OKEx maga került bűnügyi vizsgálat alá, nem igazak. Be is tudjuk bizonyítani, hogy csak pletyka. A cég részéről van, aki aktívan részt vesz egy jelenleg is folyó nyomozásban, és együttműködik a hatóságokkal. A tőzsde pedig a megfelelő jogi háttérrel rendelkezik, hogy az alkalmazottai részt tudjanak venni ilyen esetek megoldásában is.”

Az OKEx október 16-án függesztette fel a kiutalásokat. A tőzsde multialáírásos kulcsokat használ, így az eszközökhöz való hozzáféréshez többen kellenek.
A leállás napján a hivatalos közleményben úgy fogalmaztak, hogy az egyik vezetőjük, aki a kulcsokat is kezeli, egy nyomozásban vesz részt.
Azt nem lett teljesen egyértelműen kijelentve, hogy ez az érintett dolgozó, aki segíti a hatóságokat, és a kulcs kezelője ugyanaz a személy-e.
Röviddel ezután viszont olyan hírek jelentek meg a médiában, hogy Star Xu, az egyik alapító pár nappal korábban a rendőrségen ki lett hallgatva.

A legutóbbi hivatalos bejelentésük sem oszlatta el a fennálló kétségeket, sem pedig további részleteket nem közöltek. Újra kijelentették, hogy mindenben megfelelnek a jogszabályoknak, és az ügyfelek javai biztonságban vannak.

„Jelenleg semmilyen formában nem lehet pénzt vagy kriptoeszközöket kiutalni a tőzsdéről a felfüggesztés óta. Viszont biztosan állíthatjuk, hogy a kapuk megnyílása után a felhasználók bármennyit kivonhatnak a tőzsdéről a javaikból. Az üzletmenet jelenleg is stabil, és a megszokott módon folyik.”

Ahogy az USA vádemelése a BitMEX tőzsde ellen is jelzi, 2020-ra a szabályozók fokozott figyelemmel fordulnak a kriptoipar felé.

- Advertisement -

Olvastad már? Kisebb zuhanás után újra megindult a defipiac

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

A Stellar bekerült a MetaMask alapértelmezett hálózatai közé

A MetaMask október 29-én a saját alapértelmezett hálózatai közé tette a Stellart, a mobilalkalmazásban és a böngésző-kiterjesztésben is. A jogosult, több hálózatot kezelő számlák automatikusan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.