Mark Cuban szerint a Wall Streetnek esélye sincs a digitális bennszülöttekkel szemben

A vállalkozó úgy véli, az old-school befektetőknek tele van a hócsizmájuk az „értéktárolós nemzedékkel.”
Mark Cuban, a Dallas Mavericks kosárlabdacsapat tulajdonosa is kifejtette véleményét a Wall Street és az r/Wallstreetbets Reddit-közösség közötti összecsapásáról.

Egy január 31-i blogbejegyzésben Cuban szerint a régi iskola befektetőinek egyre inkább bántja a csőrét az a generáció, amelyet ő csak „értéktárolós nemzedéknek” hív.
Az ezredforduló környékén születettek sokkal jobban megértik a digitális eszközök értékét, hiszen egy olyan világban nőttek fel, ahol a zenét legtöbbször digitális formában, mintsem fizikai objektumokként szerezték be, vagy éppen osztották meg egymás között.
A blokklánc-technológia, a nem helyettesíthető tokenek (NFT) és okosszerződések most lehetővé teszik, hogy a különféle eszközöknek digitális megjelenítést adjunk, hogy azok értéktárolóként viselkedhessenek, bizonyíthatóan szűkös készlettel és a fizikai objektumok mindenféle hátrányos tulajdonsága nélkül.

„Ez a nemzedék tisztában van azzal, hogy egy okosszerződés, valamint az általa tükrözött digitális jószág vagy kriptoeszköz jobb befektetésnek számít, mint amilyenek azt az old school látja.”

Cuban rámutatott arra is, hogy a részvény szintén csak egy másik digitális értéktároló, amelyben az új nemzedék könnyen meglátta az előnyöket a legitim részvénypiaci rendszerek hatékonytalanságával szemben.

Rájöttek arra, hogy ha összedolgoznak, akkor minimalizálják a Wall Street erejét, és leleplezték a hedge fundok és brókercégek képmutatását, amelyek igencsak megütötték a bokájukat, amikor a subreddit tette ugyanazt, amit ők szoktak csinálni – megmanipulálták egy „picit” a piacot.

„A kövér és boldog Wall Street lassúvá, állottá és állhatatossá vált a maga módján.”

Ebben az évben Cuban sokkal jobban beleásta magát a kriptopénzekbe, korábban még néhány NFT-tokent is mintelt a Rarible-ön.

Olvastad már? Szép vagy Dogecoin, legalább nekünk szép. Csak ne az XRP lopta volna el a show-t

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Szárnyal a kripto piac, és vele együtt a SUBBD előértékesítése is

Vendégbejegyzés A kriptovaluta piac ismét belendült, amit elsősorban a Bitcoin legújabb csúcsa váltott ki. A világ legnagyobb kriptovalutája július 9-én néhány tőzsdén 115 ezer dollár fölé...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.