Malajzia fellép a bitcoinbányászok ellen

-

Malajzia áramszolgáltatója célkeresztbe vette azokat bitcoinbányászokat, akik áramlopással fedezik bányászási tevékenységüket.
A Tenaga Nasional Berhad (TNB), Malajzia elektromosáram-szolgáltatója fokozott biztonsági lépéseket kezdeményezett, hogy mérsékelje a bitcoinbányászok áramlopásait. A cég júniusban közölte, hogy 25,3 millió dollárnyi veszteséget okoztak számukra a bitcoinbányászási tevékenységek.

Jogi Lépések

Siti Sarah Johana Mohd, a TNB vezérigazgatója elmondta, hogy a cég megpróbálja felderíteni az áramlopások elkövetőit. Azok irányába is intézkedni fognak, akik épületében bitcoinbányászás zajlik – akkor is, ha nem tudnak róla, vagy az albérlők végzik.
A cég azt javasolta a főbérlőknek, hogy ne saját nevükkel vezessék a TNB hivatalos dokumentumait, hanem az albérlőkével.
Johana Mohd elmondta:

 „Az ingatlan tulajdonosának levelet fogunk küldeni, miután megszüntettük az áramszolgáltatást.”

Ez azt jelenti, hogy a cég a lehető legnagyobb mértékben fellép az elkövetők ellen, amely a maláj törvények szerint 24000 dollár bírságot vagy három év börtönbüntetést jelenthet.
A TNB azonban nem teheti meg, hogy három hónapnál tovább szüneteltesse egy épület áramellátását. A törvény azonban lehetővé teszi, hogy akár 5 évig is követelhesse az elmaradt fizetéseket.

Malajzia és a bitcoin

A maláj kormány nem tart a bitcointól, a bányászás és a kereskedés sincs korlátozva. Azonban a Bank Negara Malaysia, az ország jegybankja korábban kiadott egy közleményt, melyben elmondták, hogy az ország nem ismeri el a kriptopénzt, mint hivatalos valuta.
Azt is elmondták, hogy mivel a központi bank nem szabályozza a kereskedést és a bányászást, így „ajánlott, hogy az emberek óvatosan járjanak el a digitális valuta felhasználása során.”
Egy hete a TNB 33 különböző bányászon végzett rajtaütést, miután észrevették, hogy áramot lopnak.
Akkoriban Johana Mohd azt mondta, hogy az elkövetők már hat hónapja lopták az áramot.

 „A TNB bizonyítékai alapján 23 különböző helyen zajlott bitcoinbányászás, további tíz hely tudta, hogy érkezünk és megsemmisítették a bizonyítékokat” – mondta Mohd.

Tovább zuhan a bitcoin

Amíg bitcoinbányászás tovább zajlik, addig mi megnézhetjük, hogyan halad továbbra is lefelé a bitcoin.
A kriptopénz nemrég sikeresen átlépte a 12 000 dollárt. Ez beigazolta azon elemzők véleményét, akik úgy gondolták, hogy a bitcoin emelkedni fog a Kína és az USA között zajló kereskedelmi háború folytatódásával. Ez azonban gyorsan megváltozott, miután ismét nagyot esett az árfolyam.

Olvastad már? Kevin O’Leary változtatott a bitcoinnal kapcsolatos álláspontján

A tpénteki nap során a bitcoin ismét kissé megindult, egy 5%-os emelkedéssel ismét 10 000 dollár fölött volt az árfolyam. Ez 3%-ra csökkentette a napi veszteséget. Aztán ismét visszaesett 10 000 dollárra, majd ismét esett egy kicsit. Jelenleg 10 400 dollár körül mozog a Coinmarketcap adatai alapján.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!