Lekapcsolták az orosz gázvezetéket, amely Európába szállít

Putyin ultimátumot intézett a nyugati államokhoz, hogy vonják vissza az oroszok elleni pénzügyi szankciókat, és ennek megtámogatására leállította az Északi Áramlat gázvezetéket.
Az előzetes jelentések szerint a vezetéket néhány napja karbantartási okokból kapcsolták le, most viszont egyértelművé vált, hogy Oroszország nem fogja újraindítani, amíg a szankciók élnek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az üzemeltető Gazprom technikai nehézségekre hivatkozva állította le a szállítást Németország felé, majd később a karbantartásra hivatkoztak, most viszont Putyin szóvivője, Dmitry Peskov úgy nyilatkozott, hogy a gázcsap elzárva marad, amíg a szankciókat alkalmazzák.
A Gazprom hivatalos közleményében pedig olajszivárgásra hivatkoznak indoklásként, a németgyártmányú turbinák problémáit emlegetve.


Peskov a helyi sajtónak nyilatkozott az ügyben, megfogalmazva a problémákat.

„A gázszállításban fennakadásokat okoz, hogy a nyugati országok szankciókat léptettek életbe az országunk, és több vállalkozásunk ellen. Nem tudok más okot, amely gondot okozhatna a gáz szállításában. Nem létezik másik ilyen ok. Ezek a szankciók vezettek ilyen helyzethez, amelyet most a nyugati országok tapasztalnak.”

Az EU szerint az oroszok fegyverként használják a gázt

Peskov nyilatkozatát követően az európai energiapiac pesszimista hangulatba került, a Reuters jelentései szerint a hét elején 30%-kal nőtt a gázár a kontinensen, és úgy fogalmaztak, hogy az oroszok szerint az egész nyugat felelős a szankciókért, azért Európa ellen fegyverként használják az energiát.


A Gazprom közleményei alapján a francia Engie irányába is leállítják a gázszállítást. Az EU-ban sokak szerint megoldható a tél az orosz gáz nélkül, mások szerint viszont kemény hónapok közeledhetnek. Oroszország mellett Irán is lépne gáz-ügyben
A perzsa állam felajánlotta, hogy olcsó gázzal látja el a kontinenst, ha cserébe segítséget kap a saját nukleáris programjához, és megszüntetik az őket sújtó pénzügyi szankciókat.
Az Északi Áramlat a legnagyobb Európába érkező gázvezeték, Irán viszont a világ második legnagyobb gáztartaléka fölött rendelkezik.
Az iráni állami hírügynökség is megerősítette, hogy a kormányzati szándék valós, az ország tényleg üzletelne az EU-val.

Túlzott lehet a médiavisszhang

A Gazprom a Siemens Energy segítségét kérte az olajszivárgások elhárítására, a Siemens viszont azt nyilatkozta, hogy az efféle problémák, amelyeket találtak, nem okozhatnák a szállítás leállítását.

„Az ilyen hibák nem befolyásolják a turbinák működését, és viszonylag egyszerű a kijavításuk is. Ez rutinfeladat a karbantartók számára.”

A továbbiakról szólva a Gazprom elmondta, 42,4 millió köbméter gázt tudnak Európába küldeni, a közösségi médiában pedig elkezdtek feltűnni a hangok, amelyek szerint az orosz gáz szerepe nem is annyira jelentős a kontinensen.
Egyes adatok szerint az Európába érkező gáz mindössze 3,1%-a jön az oroszoktól, így a nagy médiavisszhang elsősorban csak szenzációhajhászás.

Olvastad már? Nigériai lehetőségek után kutat a Binance tőzsde

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.