Lagarde: Hónapokon belül döntünk a digitális euróról

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke elmondta, hogy a digitális euró bevezetése legalább négy évig fog tartani.

A digitális euróról a következő hónapokban születik döntés – de egy ilyen valuta tényleges bevezetése évekbe telhet – mondta ma az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, Christine Lagarde.

Az ECB elnöke a Bloombergnek elmondta, hogy a jegybanki digitális valuta (CBDC) kifejlesztésének teljes folyamata még legalább négy évig eltart, bár a bank azt tervezi, hogy „2021 közepéig” döntést hoz a kezdeményezés folytatásáról.
A CBDC egy fiat pénznem (jelen esetben az euró) digitális változata, amelyet egy központi bank bocsát ki. A világ országai jelenleg egy ilyen eszköz fejlesztésének előnyeit kutatják.

„De az egész folyamat – legyünk reálisak – véleményem szerint még négy évet vesz igénybe” – mondta Lagarde. „Talán még többet, de remélem, hogy négy éven belül sikerül, mert ez a technikai törekvés alapvető változást jelent majd.”

Lagarde elmondta, hogy az ECB hamarosan dönt arról, hogy valóban bevezeti-e a CBDC-t. Végül is 2021 közepe a határidő, ami csak három hónapra van. Ha a törvényhozók zöld utat adnak, akkor elkezdődik a technológia fejlesztése.

„Biztosra kell mennünk.” – tette hozzá Lagarde. „Tartozunk az európaiaknak. Biztonságban kell érezniük magukat. Érezniük kell, hogy központi bank által fedezett digitális bankjegyet tartanak a kezükben.”

Lagarde tavaly azt mondta, hogy a digitális euró jó ötlet lenne, mivel kiegészítheti a készpénzt és új munkahelyeket is teremthet.
De a mai megjegyzései azt mutatják, hogy az ECB le van maradva más nagy gazdaságok jegybankjaitól. Kína például jóval megelőzi Európát: októberben a Kínai Népbank több mint hárommillió fizetést rendezett digitális jüanban.

Úgy tűnik, az ECB és az amerikai Federal Reserve óvatosabban halad. Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt hónapban azt mondta, hogy az Egyesült Államok központi bankja nem sürgeti a CBDC-fejlesztést, és hogy „egyelőre nem áll módjában döntést hozni a kérdésben.”
Lagarde ma megismételte, hogy az ECB akkor dönt, ha elemezte az ügyben folytatott nyilvános konzultáció válaszait.

„Biztosítanunk kell, hogy egyetlen rendszert sem fogunk megbontani, hanem csak tovább fejlesztjük azokat” – tette hozzá.

Lagarde, aki 2019 novemberében lett az ECB elnöke, nem rajong a decentralizált digitális eszközökért.
Januárban azt mondta, hogy a bitcoin „rendkívül spekulatív eszköz”, amely „pénzmosási tevékenységekben” használatos, és amelyet szabályozni kell.

Olvastad már? Több millió dolláros kárt okozott egy hamis App Store-alkalmazás

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Éjjel-nappal működő wonelszámoló rendszert tesztel Dél-Korea

Dél-Korea új szintre emelné a won nemzetközi használatát: a jegybank 24 órás elszámolási hálózatot tesztel, amely lehetővé teszi, hogy a külföldi befektetők saját időzónájuk üzleti...

Az altcoinok vezetik a kriptopiac új emelkedését

A kriptopiac ismét lendületbe kapcsolt: a bitcoin 81.000 dollár felett stabilizálódott, miközben az Ethereum és több vezető altcoin már jóval határozottabb emelkedést mutat. A tőkepiaci...

A Solanára költözik a ZETA token

A ZetaChain tokenje, a ZETA hamarosan Solana-alapú eszközzé válhat, miközben maga a Cosmos SDK-ra épülő layer 1 fokozatosan megszűnik. A közösség szeptember 20-án nagy többséggel jóváhagyta...

Saylor szerint a kriptoipar felhasználókat épít

Michael Saylor szerint az amerikai kriptoiparnak nem feltétlenül a kongresszusi kompromisszumokra kell várnia: előbb olyan termékeket kell felépítenie, amelyeket amerikaiak tízmilliói használnak. A Strategy ügyvezető...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.