Kezdőlap Blog Oldal 869

A nagy Bitcoin vita: szüksége van-e a gazdaságnak rá?


Vendégbejegyzés


A Wermuth Asset Management, egy német székhelyű eszközkezelő vállalat nemrégiben megjelent nyilatkozata szerint a globális gazdaság jobban járna, ha a Bitcoin nem létezne.

Ezen állítás mögött több érvet is felsorakoztatott a vállalat, beleértve az ellentmondást a Bitcoin bányászatával, annak ellenére, hogy a bányászathoz használt energia nagy része megújuló forrásokból származik.

Dieter Wermuth, a Wermuth Asset Management közgazdásza és alapítótársa kijelentése nagy vitát váltott ki, ugyanis szerinte a Bitcoin alapvetően egy haszontalan eszköz.

Klímagyilkos, haszontalan és hasonló jelzőkkel illetik a Bitcoint

Bár a Bitcoin népszerűsége folyamatosan nő az elmúlt években, ezzel párhuzamosan egyre többen adnak hangot a kriptovalutát övező kritikáknak.

A Bitcoin 2009-ben indult, és bár sokan már eltemették, még mindig létezik, és a világ legnagyobb kriptovalutájává vált.

A már említett vállalati közlemény szerint a Bitcoin „egy rendszer a bennfentesek számára, hogy azok gyorsan meggazdagodjanak, valamint egy jelentős klímagyilkos, hiszen a kriptovaluta szívét képező adatközpontok hatalmas mértékben használják fel az energiát”.

A cég azt is hangoztatta nyilatkozatában, hogy a gazdaság jobban teljesítene a kriptovaluta nélkül, és több pénz lenne fogyasztásra és befektetésekre.

A közleményre adott ellenérvek

Fontos megjegyezni, hogy a Bitcoin-bányászat egyre zöldebbé válik, mivel a felhasznált energia több mint fele megújuló forrásokból származik, ám egyfelől igazat adhatunk a cégnek, hiszen az iparág még mindig jelentős mennyiségű energiát fogyaszt.

Emellett egyre több zöld kriptovaluta is elérhető a piacon, és alapvetően, ha hosszú távú befektetésről van szó, egy jó alternatíva lehet.

Természetesen a Bitcoinnak az előnyök mellett továbbra is megvannak a maga hátrányai.

Az Egyesült Államokban például már számos élelmiszerbolt elfogadja a Bitcoint fizetési módként, és olyan vállalatok, mint az USA Foods és a Whole Foods, köztük vannak.

Több Walmart szupermarket is elérhető az Egyesült Államokban, ahol Bitcoin automaták találhatók, amelyek arra utalnak, hogy a cég tervezi a kriptovalutás fizetés bevezetését üzleteiben.

Persze nem ár figyelembe venni, hogy alapvetően még mindig egy szabályozatlan, nagyon ingadozó árfolyamú eszközről van szó, és ez a volatilitás megnehezíti a Bitcoin használatát mind kereskedelmi, mind befektetési célok esetén.

Nemsokára Bitcoinban fizetjük a rezsit?

Habár az állítások alapján haszontalan, melynek hátterében további ellenérvként szerepelt, hogy kriptovalutával nem tudjuk kifizetni a rezsit, nem tudunk vásárolni, de még csak adót fizetni sem, legalábbis a Wermuth Asset Management.

Mégis, a fenti példák is szemléltetik, hogy számos cég és ország már elfogadja a Bitcoin fizetéseket, és a tervek szerint további helyeken is bevezetik majd ezt a lehetőséget.

Ezek alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a kriptovaluta, és különösen a Bitcoin, haszontalan lenne, és a jövőben várhatóan egyre szélesebb körben elfogadják majd fizetési eszközként.

Forrás: Creditline.hu

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Az Amerikai CFTC és a DeFi protokollok

A kriptovaluta világ és a decentralizált pénzügyi (DeFi) rendszerek forradalma során újabb és újabb kihívásokkal találják szembe magukat a szabályozó hatóságok és az iparág szereplői.

Újabb cég indítana bitcoin ETF-et

Nagy a verseny, hogy ki bocsáthatja majd ki az USA első spot bitcoin ETF-ét, és a mezőnyhöz újabb szereplő csatlakozott, a Franklin Templeton személyében.

Tévedésből kapott 20 bitcoint egy bányász

A Paxos tőzsde véletlenül 20 bitcoint küldött el egy bányásznak, jutalékként, nagyjából félmillió dollár értékben, egy 200 dolláros tranzakciós díj helyett.

Solana (SOL) technikai elemzés 09.15.

Prémium tartalom!

Üdvözlünk a prémium oldalunkon! Az iratkozz fel gomb megnyomása után regisztrálhatsz az e-mail-címeddel, és két prémium csomag közül választhatsz – havi vagy éves előfizetést. Kriptoworld Prémium csoportunk azt a célt tűzte maga elé, hogy segítsen a kriptopénz világának felfedezésében és megértésében. Az összes tag hozzáférést kap a legfrissebb piaci hírekhez, elemzésekhez és a legjobb befektetési lehetőségekhez a piaci trendek alapján. Ezenkívül a tagok hozzáférést kapnak exkluzív, discord szobához, ahol szakértők osztják meg tapasztalataikat és tudásukat a kriptopénzek világában. Csatlakozz most a Kriptoworld Premium csoportunkhoz, hogy előnyöket juthass a kriptopénzek piacán!
Havonta akár egy pizza áráért! 🙂

Paul Krugman: „Az infláció elleni háborút nagyjából megnyertük”

Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerdán rövid elemzést adott az Egyesült Államok jelenlegi gazdasági helyzetéről.

Shiba Inu (SHIB) technikai elemzés 09.14.

Prémium tartalom!

Üdvözlünk a prémium oldalunkon! Az iratkozz fel gomb megnyomása után regisztrálhatsz az e-mail-címeddel, és két prémium csomag közül választhatsz – havi vagy éves előfizetést. Kriptoworld Prémium csoportunk azt a célt tűzte maga elé, hogy segítsen a kriptopénz világának felfedezésében és megértésében. Az összes tag hozzáférést kap a legfrissebb piaci hírekhez, elemzésekhez és a legjobb befektetési lehetőségekhez a piaci trendek alapján. Ezenkívül a tagok hozzáférést kapnak exkluzív, discord szobához, ahol szakértők osztják meg tapasztalataikat és tudásukat a kriptopénzek világában. Csatlakozz most a Kriptoworld Premium csoportunkhoz, hogy előnyöket juthass a kriptopénzek piacán!
Havonta akár egy pizza áráért! 🙂

Peter Schiff „masszív válságra” és az amerikai dollárból való kilépésre figyelmeztet

Az amerikai közgazdász és arany hívő, Peter Schiff, ismét figyelmeztetést adott ki az amerikai dollár lehetséges összeomlásáról.

A Goldman Sachs elutasítja az AI buborékot

A Goldman Sachs szerint a jelenlegi időszak egy új technológiai ciklus kezdeti szakasza, amely további erős teljesítményt ígér.

Hogyan tud kitörni a Bitcoin a jelenlegi árfolyam trendből?

A Bitcoin (BTC) körüli hangulat valószínűleg javulni fog, amint az ára meghaladja a rövid távú tulajdonosok (LTH) realizált árfolyamát – vélekedett a SignalQuant álnevű CryptoQuant elemzője egy új jelentésében.