Ha azt hallod, hogy kriptós pénzmosás, általában sötét szobában ülő, érinthetetlen hackerekre gondolsz, akik pillanatok alatt eltüntetik az ellopott pénzt a blokkláncon, a rendőrök meg csak futnak utánuk.
De a valóságban ezeknek a hackereknek is szükségük van egy pénzmosodára, ahol a piszkos kriptót tisztára váltják. És ha ezt a mosodát a rendőrség megtalálja, az egész kártyavár összeomlik.
Ugyanez a helyzet a csalásokkal is. A csalóknak is kell egy rendszer, amely megtalálja, és hálóba tereli az áldozatokat, majd kicsalja tőlük a pénzt, amelyet aztán különböző módszerekkel eltűntet.
A pénzmosás maga tulajdonképpen az utolsó fázis. Ha valaki kivesz egy apró fogaskereket, egyetlen egy csalót a rendszerből, semmi sem változik, a nemzetközi hálózat hamar pótolja a kiesést. Így a bűnüldözés is nemzetközi fokozatra kapcsolt.
Az együttműködés ráadásul az országok, hatóságok, és tech-cégek között is kezd egyre jobban menni, így talán van némi esély rá, hogy fel tudják venni a ritmust a bűnözőkkel.
Egy nemzetközi pénzmosó-hálózat vége
Mi is írtunk róla, hogy az Europol és az amerikai igazságügyi minisztérium, a DOJ június 10-én és 11-én jelentette be az AudiA6 nevű illegális szolgáltatás teljes lekapcsolását.
Bár a név egy német autóra utal, valójában a kiberbűnözők, főleg a zsarolóvírusokat futtató csoportok egyik kedvenc mosodájáról volt szó.
A hatóságok szerint az AudiA6 2022 és 2025 között elképesztő összeget, mintegy 336 millió eurónyi piszkos kriptopénzt mozgatott át és tüntetett el az amerikai és európai rendőrök szeme elől, ráadásul a hálózat nemcsak pénzt mosott, ők üzemeltették a Dark2Web nevű hírhedt illegális fórumot is, ami gyakorlatilag egy eBay volt a sötét weben a hackereknek és kiberbűnözőknek.
A hónapokig tartó, szigorúan titkos nyomozás vége úgy nézett ki, mint egy akciófilm. A szálak egyenesen a Fekete-tenger partjára, a grúziai Batumiba vezettek.
Június 10-én a helyi rendőrök és az amerikai titkosszolgálat egyszerre csaptak le, és letartóztatták az AudiA6 két legfontosabb emberét, az üzemeltetőket, a razzia során pedig a hatóságok szervereket, domaineket kapcsoltak le, lefoglaltak 80 járművet, és befagyasztottak egy csomó, azóta azonosított kriptotárcát.
Hamis KYC-profilok ezrei segítették a mosást
De a legdurvább rész nem a lefoglalt kocsik száma, hanem a mosoda profizmusa. Ha te ma regisztrálsz egy kriptotőzsdére, azonnal át kell esned a KYC azonosításon, vagyis fel kell töltened az igazolványodat, beszkennelni az arcod, hogy igazold, hogy te te vagy.
A baj az, hogy a tőzsdék ezeket az adatokat rendszeresen hagyják ellopni, és a hackerek nyilván nem a saját nevükön akartak pénzt mosni, tehát ezeket az ellopott adatokat megveszik a sötét weben.
Az Europol szerint több, mint 6000 ilyen lopott profilt találtak az akció során.
A másik fontos része a történetnek a felkészülés, a beetetés. A lopott pénz eredetileg valaki másnál van, tehát meg kell találni azt a valakit, és meg kell győzni mindenféle manipulációval, hogy adja át a pénzt.
Ehhez kell a közösségi média, a társkereső-oldalak, email postafiókok, sőt, ha még előrébb megyünk az infrastruktúra láncában, akkor konkrétan internetkapcsolat is kell, hogy csatlakozni lehessen a világhálóhoz, és a csaló-hálózatok ezt a teljes rendszert kiépítették.
Tehát ezt a teljes rendszert kell lekapcsolni, hogy meg lehessen állítani őket.
A csalás nemzetközi, a bűnüldözésnek is azzá kell válnia
A trendeket szerencsére a hatóságok is felismerték, és mára már sokkal magasabb szinten megy az együttműködés az országok, a hatóságok, és a cégek között.
Az amerikai FBI a Mianmarban, Kambodzsában, Thaiföldön és az Egyesült Arab Emírségekben működő csalóközpontokat vette célba a helyi hatóságokkal együttműködve.
A Fox News szerint a hatóságok az amerikai kormány történetének legnagyobb kriptoeszköz-elkobzásaként írták le az ügyet, emellett közel 2000 embert is kiszabadítottak, akiket állítólag arra kényszerítettek, hogy ezekben a központokban dolgozzanak.
Közben az európaiak sem tétlenkednek, áprilisban egy albániai cégre csaptak le az Europol emberei.
A dolog pikantériája, hogy a cég gyakorlatilag úgy működött, mintha egy hivatalos call center lenne, irodával, alkalmazottakkal, és rendes, megszokott részlegekkel, mint a Human-erőforrás Osztály, vagy a Könyvelés. Csak hát csalással foglalkoztak, nem pedig rendes üzlettel.
A csalók nagyobb bajt okoznak, mint a hackerek
Minden héten olvashatunk egy hírt, hogy éppen milyen protokollt hackeltek meg, mennyi a kár. Könnyű azt hinni, hogy a hacker a legveszélyesebb ragadozó a digitális világban.
De ez a kriptós szemüveg miatt van, mi a kriptós támadásokat látjuk gyakorinak, egyszerűen azért, mert ez kerül a szemünk elé, de a kriptós felhasználók csak töredékét teszik ki az emberiségnek, és köztük még kevesebb az, aki mondjuk aktívan használja a DeFi protokollokat. A csalók viszont szó szerint mindenkire vadásznak.
A kriptó itt sokszor csak mellékszál, a pénzmosás eszköze, az utolsó lépés a folyamatban, és a bajt nem a blokklánc okozza, hanem maguk a csalók, és az, hogy potenciálisan milliárdokat tudnak átverni.
Azzal, hogy a hatóságok elkezdik felvenni a ritmust, és nemzetközileg is elkezdenek együttműködni, egy apró reménysugárt jelent, hogy talán van esély a nemzetközi csalók megállítására. Vagy legalábbis a károk enyhítésére.
Olvastad már? A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. június 14. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. június 13.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
