Kriptós cégeket vásárolna a Goldman Sachs

A kriptoipari vállalkozások kapitalizációjára komoly hatást gyakorolt az FTX csődje.

Mathew McDermott, a Goldman egyik vezető tisztviselője elmondta, hogy a bank adatgyűjtést folytat több kriptós cég felvásárlásával kapcsolatban.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A terveik szerint több millió dollárnyi befektetést hajtanának végre, míg az árak ilyen alacsonyan vannak.

McDermott egy nemrégiben adott interjúban úgy fogalmazott, hogy több nagybank is hasonlóan gondolkodik, hogy kihasználják a kínálkozó lehetőségeket.

Emellett azt is megjegyezte, hogy az eset rávilágít a szabályozás szükségességére az iparágban, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a lopás és hűtlen kezelés gyanúja az iparágon kívül is törvényszegésnek számít, és azt, hogy nem az iparág mulasztotta el letartóztatni a gyanúsítottakat, akik még mindig szabadlábon vannak.

McDermott mindenesetre egyértelműen jelezte, hogy a Goldman már az adatgyűjtési fázisban jár a vállalatokat illetően, mivel úgy vélik, a mostani árak jó vételt jelenthetnek.

Annak ellenére pedig, hogy sokan az FTX-szel azonosítják az egész iparágat, a mögöttes technológia és a tisztességes játékosok továbbra is építkeznek, fejlesztenek.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az FTX novemberi bedőlése az egész iparágra hatást gyakorolt. Ez a hatás ráadásul dominó-effektussal jelentkezett, több, a tőzsdével szoros kapcsolatban álló vállalkozás szintén csődbe ment, vagy fizetésképtelenné vált a kitettség miatt, egyes szakértők szerint ráadásul még nem is biztos, hogy a végére ért a csődhullám.

Ennek is köszönhető, hogy az olyan nagyvállalatok, mint a Goldman Sachs bank elkezdték kutatni a lehetőségeket, hogy a jelenlegi alacsony kapitalizációs értékek mellett megtalálják a jó befektetéseket.

Vannak olyan bankok is, amelyek viszont nem a fejlődésben érdekeltek.

Angliában nemrégiben egy bank letiltotta a kriptopénzes vásárlásokat, így az ügyfeleik a továbbiakban nem tudnak bitcoint vásárolni vagy eladni rajtuk keresztül.

Az FTX ügye egyértelműen visszavetette az érdeklődés mértékét, de több intézményi szereplő továbbra is azon dolgozik, hogy növeljék az adopciót.

A SEBA Bank december elején lépett partnerségre a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó HashKey Group csapatával, hogy Hong Kong és Svájc lakosai számára kriptopénzes termékeket tudjanak ajánlani.


Olvastad már? Ezek a mutatók jelzik a BTC impulzív kitörését

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Musk szerint bajban lehet a SoftBank finanszírozása

Elon Musk november 6-án azt állította, hogy a SoftBank nem teljesíti turbinarendeléseit. A kijelentés akkor érkezett, amikor a befektetők már amúgy is egyre drágábban tudtak...

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.