Kiyosaki szerint Amerika csődbe ment

A népszerű pénzügyi író Kiyosaki ismét arra figyelmeztette a követőit, hogy ne higgyék el a Amerika gazdaságát éltető véleményeket.

A The Wall Street Journal egy hétvégi tweetben fogalmazott úgy, hogy az ország gazdasága erős, Kiyosaki szerint pedig ez egyáltalán nem igaz.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ahogyan megfogalmazta, a részvénypiac kizárólag azért megy felfelé, mert Biden elnök megszavaztatta az adósságplafon megemelését, így az USA még több államadósságot tud felhalmozni.

Kiyosaki úgy véli, az ország már most csődközelben van, és a hallgatóságának is az aranyat, az ezüstöt, és a bitcoint ajánlja.

Az író még július közepén hívta fel a figyelmet arra, hogy a részvények szárnyalni kezdtek, de csak az adósságplafon megemelése miatt, nem pedig a gazdaság erősségének köszönhetően.

Emiatt viszont nem csak a részvényárak emelkednek, hanem ezek következtében az államadósság is.

Kiyosaki továbbra is azt a nézetet hangoztatja, hogy Biden és a Federal Reserve tudatosan el akarják pusztítani az USA gazdaságát, és véglegesen meggyengíteni a dollárt, mint valutát.

Júniusban arra figyelmeztetett, hogy a bankcsődöknek sincs vége, még több pénzintézet fog nehézségekkel szembetalálkozni.

Az USA esetén több nagy bank is csődbe ment idén, a múlt héten pont a Harthland Tri-State Bank.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Tavasszal a Silicon Valley Bank csődölt be, utána pedig a kaliforniai hatóságok bezárták, és felfüggesztették a működését Alig pár nappal korábban New Yorkban állították le a Signature Bank működését.

Májusban került bajba a First Republic Bank, amelyet szintén a kaliforniai hatóságok zártak be, a Silvergate Bank pedig önállóan jelentett csődöt, és elmondta, hogy teljes mértékben kivonulnak a piacról.

Olvastad már? Nem túl egyszerű feladat a Lightning Network fejlesztése

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget világszerte több mint 5000 pizzát osztott szét a Bitcoin Pizza Nap alkalmából, több mint 20 városban

A vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, a Bitget a Bitcoin Pizza Napot világszerte megrendezett eseményekkel ünnepelte, öt kontinensen szervezett programokat, és több mint 2000 embernek...

Minden megváltozik ennél a bikás altcoinnál, ahogy a Bitcoin és az Ethereum ismét emelkedni kezd

A Bitcoin hétfőn visszaszerezte a 105.000 dolláros szintet, amit a bikás makrogazdasági tényezők is támogattak. Az eszköz 102.000 dolláros visszahúzódás után közel 3%-kal emelkedett, áttörve a...

Az amerikaiak 80%-a szerint az aranytartalék egy részét Bitcoinba kellene fektetni

A válaszadók többsége szerint jó ötlet lenne Amerika aranytartalékának egy részét Bitcoinra váltani. A Nakamoto Project – egy nonprofit Bitcoin-oktatással és érdekképviselettel foglalkozó szervezet – legújabb...

3 legjobb előértékesítési token, amit érdemes megvásárolni 2025 májusában a komolyabb eredmények érdekében

Vendégbejegyzés A kriptopiac májusban újra talpra állt a korábbi visszaesések után, és a tőkebeáramlás jelentősen javult. Az altcoinok és a legjobb előértékesítési tokenek felkutatása a portfólió...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.