Kiolvadt a Bithumb jege

A Bithumb, a dél-koreai kriptopénzváltók egyik legnagyobbika újra lehetővé teszi a regisztrálásokat az egy hónapig tartó befagyasztás után – írta a Yonhap helyi hírügynökség csütörtökön.

A Bithumb bankjának, a Nonghyup Bank szóvivője szerint a váltónak a dél-koreai törvények különleges követelményeinek kell megfelelnie, ha vissza akarják szeretni a bank támogatását.

A Nonghyup július végén függesztette fel szolgáltatásait a Bithumb részére. A pletykák akkoriban arról szóltak, hogy a döntést azért hozták, mivel a bank egy hackertámadás következtében 17 millió dollárt veszített el júniusban.

„Úgy döntöttünk, hogy a befektetők eszközeit külön tartjuk, és nem fogadunk el kamatokat vagy letéteket” – mondta a szóvivő.

Januárban Dél-Korea széleskörű szabályokat hozott a kriptopénzváltókat illetően, amely magában foglalta a külföldiek kitiltását, és annak biztosítását, hogy minden kereskedő a „valódi nevével” ellátott bankfiókot használja.

A Bithumbnak igazán kalandos története van számos hackertámadással, amelyek nagy nyomást gyakoroltak a vezetőkre – már ami a nyugalom biztosítását illeti.

Az augusztus 30.-án életbe lépett friss bejelentés hatására azonban a piac elkezdett reagálni.

A váltó kereskedési volumenjei, amelyek igencsak lecsökkentek a banki problémák miatt, meredeken növekedni kezdtek az elmúlt 24 órában. A BTC/KRW (dél-koreai won) kereskedés közel 70 százalékkal növekedett augusztus 27. és 28-hoz képest.

A Bithumb jelenleg az ötödik legnagyobb kriptováltó a napi kereskedési volumen alapján, amely nagyjából 362,4 millió dollár az elmúlt 24 órában.

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Trump tavaly többet kaszált kriptóból, mint ingatlanból

Donald Trumpot az elmúlt ötven évben a New York-i felhőkarcolók, a luxus golfklubok és a televíziós valóságshow-k tették naggyá. Sokan felejtik el a tényt, hogy...

A kriptoipari lobbi rákapcsolt, már nem szabályozást kér, hanem kampánypénzzel írná át a pályát

A kriptoipar nagyon sokáig úgy működött Washingtonban, mint a szegény rokon, aki a hátsó ajtón próbál bejutni a felnőttek asztalához, és egy kis jogi tisztséget...

Ítélet született a Goliath ponzi ügyében

A kriptopiac egyik legszomorúbb tanulsága, hogy egy klasszikus, régivágású csaláshoz valójában nincs is szükség új trükkökre. Elég csak megtanulni az aktuális blokkláncos szakzsargont, és leönteni...

Te odaadnád a kriptotárcádat egy AI agentnek? A felhasználók 70%-a igen

Not your keys, not your coins. A héten már a második cikket kezdjük ezzel a parancsolattal, de szerencsére most szó sincs hackertámadásról. Az egész iparág...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.