Jönnek az új kriptós szabályok, és lakossági véleményt kér a brit pénzügyi felügyelet

A brit pénzügyi hatóság, az FCA most komoly lépésre szánta el magát, nyilvános konzultációt indított a stablecoinok és a kriptoeszközök letétkezelésére vonatkozó új szabályozásról.

A cél világos, rendet tenni a brit kriptopiacon, ahol eddig a szabályozás szinte teljesen hiányzott. Most úgy tűnik, végre megérkezett a seriff a vadnyugatra.

Kell a felügyelet

David Geale, az FCA fizetési és digitális pénzügyekért felelős igazgatója világosan fogalmazott, az innováció támogatása mellett elengedhetetlen, hogy a piac bizalomra és átláthatóságra épüljön.

„Támogatjuk az új ötleteket, de nem engedhetjük meg, hogy ezek megingassák a pénzügyi rendszer stabilitását.”

A szabályozás célja tehát nem az, hogy megölje a kreativitást, hanem hogy rendet tegyen, miközben teret ad a fejlődésnek.

És nem csak az FCA mozdult meg, a Bank of England alelnöke, Sarah Breeden is jelezte, hogy 2025 végéig külön konzultációt indítanak azokra a stablecoinokra, amelyek rendszerkritikus szerepet töltenének be a pénzügyi rendszerben.

Vagyis, ha egy stablecoin nagynak érzi magát, készüljön fel a komoly ellenőrzésre.

Valódi fedezet, valódi érték, valódi elszámoltathatóság

Az FCA azt is szeretné biztosítani, hogy a stablecoinok valóban stabilak legyenek.

Nincs többé trükközés, az új szabályok szerint az érme kibocsátóinak garantálniuk kell, hogy a felhasználók mindig névértéken válthassák vissza a coinjaikat, függetlenül attól, mi történik a háttérben lévő fedezettel.

Ráadásul a fedezetet független harmadik félnek kell őriznie, olyan megbízható szereplőnek, aki átláthatóan kezeli a pénzt.

És ha valaki visszaváltaná a stablecoinját? Az új szabályok szerint a kibocsátónak legkésőbb a következő munkanap végéig teljesítenie kell a kifizetést. Ez már komoly elszámoltathatóság.

A kriptotárcák és letétkezelők sem ússzák meg, az FCA itt is szigorítana. Azoknak a cégeknek, akik ügyfeleik digitális eszközeit őrzik, garantálniuk kell a vagyon biztonságát és az azonnali hozzáférést.

A cél az, hogy megelőzzék a vállalatok csődjei okozta károkat, vagyis, hogy senki ne maradjon hoppon, ha bedől egy szolgáltató.

Ez az utolsó lehetőség beleszólni

Nem mellesleg a brit pénzügyminiszter, Rachel Reeves már korábban bejelentette, hogy a kormány egy átfogó kriptoszabályozási keretrendszert készül bevezetni, amely a világ egyik vezető kripto-központjává teheti az Egyesült Királyságot. A mostani konzultáció csupán a kezdet.

Aki tehát részt vesz a kriptovilágban, legyen befektető, fejlesztő vagy szolgáltató, most szólhat bele, hogyan alakuljanak a jövő szabályai.

Az FCA tényleg kíváncsi a visszajelzésekre, de ha lejár a határidő, már nem lesz visszaút, az új szabályok mindenkire vonatkoznak majd.

Olvastad már? A Bitget belép a való világ eszközeinek piacára a BGUSD segítségével – napi hozamot és magas likviditást kínál


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Közeleg az első spot XRP ETF az Egyesült Államokban?

Újabb fontos lépéshez érkezett az XRP története, az amerikai SEC hivatalosan is elindította az első spot XRP ETF kérelmének felülvizsgálatát. Ez nem futures, nem származtatott...

Mennyi bitcoint lehet még kibányászni?

A bitcoin teljes kínálata 21 millió BTC-ben van rögzítve. Ez a felső határ nem módosítható a protokoll konszenzusát megtörő változtatás nélkül. Ez a korlát a protokoll...

A májusi adatok szerint ismét nőtt az érdeklődés az NFT-k iránt

A Non-fungible tokenek (NFT-k) eladásai májusban emelkedni kezdtek. Ez a növekedés hónapok óta tartó folyamatos visszaesést követett 2025-ben. A CryptoSlam adatai szerint májusban az NFT-eladások 430...

Trump támogatja a Stratégiai Bitcoin Tartalék létrehozását

A Bitcoin 2025 konferencia nyitónapja egyértelmű politikai üzenetet hordozott: Donald Trump elnök támogatja azt a törvényjavaslatot, amely előírná, hogy az Egyesült Államok stratégiai tartalékként egymillió...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.