Jön az új Cardano hard fork

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója nemrégiben egy X bejegyzésben fejezte ki a reményeit, hogy a várva várt Chang frissítés júniusra befejeződik, hiszen a Cardano ökoszisztéma már régóta várja ezt a frissítést, amely a Voltaire néven futó korszakot hozza el a hálózat életében.

Szép új világ, nem csak a Cardano számára

Hoskinson szerint ráadásul ez a mérföldkő nem csak a cég, hanem az egész iparág számára is nagy jelentőségű, akkor mértékű változásokra lehet számítani.

Cardano
Forrás: X

„Ez a legjelentősebb mérföldkő Cardano történetében és az iparág számára, amely után a Cardano egy decentralizált civilizáció lesz, amely az egész világot átfogja, több millió lakossal. A legfejlettebb blokklánc-kormányzási rendszerrel, éves költségvetésekkel, egy kincstárral és a közösségünk bölcsességével rendelkezünk majd, hogy irányítsuk.”

A munka gyümölcse

A Cardano fejlesztőcsapata ismét kihangsúlyozta a Chang frissítés hatalmas potenciálját, és olyan fejlesztésnek nevezte, amely új szintre emeli a játékot, amely a platformot a blokklánc-forradalom élvonalába helyezheti.

- Advertisement -

Ahogyan megfogalmazzák, a frissítés az évek kitartó munkájának, közösségi elkötelezettségének és szigorú tesztelésének csúcspontja.

Hoskinson az elmúlt közel 10 év erőfeszítéseiről szólva úgy nyilatkozott, hogy az erőfeszítések figyelemre méltó eredményeket hoztak, és végre kezd látszódni az eredmény, bárki számára kézzel foghatóan.

„Szinte alig hiszem el, hogy egy évtized alatt felépítettünk egy nemzetet. Büszke vagyok mindannyiótokra, hiszen a Cardano reményt ad nekem az iparág, és az egész világ számára. Töltsük a következő évtizedet azzal, hogy nagy hatást gyakorolunk a világra.”

Árfolyam-trendek

A hírek hatására a Cardano saját kriptovalutája, az ADA enyhe áremelkedést tapasztalt, 1,43%-kal növekedett az elmúlt 24 órában, és sokan abban reménykednek, hogy ezzel végre megtörhet a lefelé tartó trend.

Azonban hosszú távon még nem biztos, hogy ez így lesz, hiszen az árfolyam az elmúlt hónap során több, mint 5%-os csökkenést mutatott, így az ADA-tulajdonosok egyelőre nem lehetnek biztosak, hogy hogyan folytatódik az árfolyam alakulása.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Mega Dice: Az izgalmas szerencsejáték-ökoszisztéma 1.5 millió dollár felé menetel

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

A Hyperliquid amerikai terjeszkedése új utat nyithat

A Hyperliquid amerikai terjeszkedése új szakaszba léphet: a Nasdaqon jegyzett Hyperliquid Strategies egyik leányvállalata határidős brókeri engedélyt kér. A cél, hogy a Hyperliquidre épülő örökös...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.