Jamie Dimon szerint felhős az ég az USA gazdasága fölött

A JPMorgan ügyvezetője Jamie Dimon a közelmúltban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyfajta „gazdasági hurrikán” közeledtére figyelmeztetett.

Most viszont úgy fogalmazott, ez kicsit erős szóhasználat volt a részéről, amelyet elkerülhetett volna.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Azt a nézetet viszont továbbra is fenntartja, hogy sötét fellegek gyülekeznek az USA gazdasága fölött, és ezek akár tényleg hurrikánná erősödhetnek.

A befektetési bank vezetője a Fox Business részére adott interjút nemrég, és ennek során került szóba a korábbi hírhedt kijelentése.

Dimon igyekezett tisztázni a helyzetet, hogy jobban érthető legyen a mondanivalója.

Nem egy meghatározott forgatókönyvet próbál előre jelezni, hanem arra akar figyelmeztetni, hogy a helyzet megoldódhat, de akár sokkal nagyobb baj is lehet belőle.

„Nem szabadott volna a hurrikán szót használnom. Azt akartam mondani, hogy viharfelhők gyülekeznek az égen, amelyek akár tovább is állhatnak. De az emberek azt gondolhatták volna ebből, hogy annyira nem aggódok a dolog miatt. Ez nem igaz. A viharfelhőkből hurrikán is kialakulhat. Azt érdemes megérteni, hogy én egyik irányt sem mondom biztosra, de azt ajánlom, hogy az ember készüljön fel mindkét eshetőségre.”

Annak ellenére, hogy a jelenlegi gazdasági környezet bizonytalannak mondható, Dimon még mindig optimista az USA tekintetében.

Az olajellátási gondok esetében úgy fogalmazott, hogy a főbb okok között az orosz-ukrán helyzet van, amely olaj, energia, és élelmiszerválságot idézhet elő, és ami miatt mennyiségi szigorítást kell alkalmazni.

„A fogyasztási adatok pozitívak. A pénzügyi helyzet stabil. A kiskereskedelmi költés 10%-kal magasabb, mint a covid előtt. A cégek jó helyzetben vannak, és erősítik a gazdaságot.”

Tavaly októberben Dimon úgy fogalmazott, hogy fél éven belül recesszióba léphet az amerikai gazdaság, előtt, augusztusban pedig azt nyilatkozta, hogy még a recesszinál is rosszabb közeledhet.

Ennek ellenére a Federal Reserve kamatemelési gyakorlatáról szólva úgy véli, a bizonytalanságokat sikerül majd eloszlatni.

„Egyelőre nem tudjuk biztosra, hogy elég-e egyszerűen 5%-ra emelni az alapkamatot. Az biztos, hogy ez nagy hatással van a világgazdaságra, főleg azokra, amelyek importálják az olajt vagy a gázt. Az intézkedések lehet, hogy elegendőek lesznek a recesszió elkerüléséhez. De az is lehet, hogy nem. Ezt a lehetőséget is mindenképpen figyelembe kell venni.”


Olvastad már? Rendellenes állapot uralkodik a CME határidős kriptopiacán

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hongkong jóváhagyta az első Solana spot ETF-et – új fejezet kezdődik az ázsiai kriptopiacon

A hongkongi pénzügyi felügyelet (SFC) újabb történelmi lépést tett: jóváhagyta a város első Solana spot tőzsdén kereskedett alapját (ETF). Ez a harmadik ilyen jellegű kriptoeszköz-alap, amely...

Arany vs. Bitcoin – CZ szerint elkerülhetetlen a „flippening”, a piac már reagál

A Bitcoin (BTC) továbbra is magas volatilitást mutat, az árfolyam a 107.848 dolláros szinten áll, 2,91%-os eséssel az elmúlt 24 órában – derül ki a...

A Fed „skinny account” terve megosztja a kriptoközösséget

A Federal Reserve (Fed) kormányzója, Christopher Waller egy új, úgynevezett „limited-access” vagy „skinny” master account bevezetését javasolta a fintech- és kriptovállalatok számára. A cél, hogy a...

Nagy visszatérés: Bitmine-hez köthető tárcák óriási mennyiségű ETH-t gyűjtenek

Több hét bizonytalan ármozgás után végre újra kezd visszatérni az optimizmus az Ethereum (ETH) piacára. A Binance legfrissebb adatai szerint az eddigi erős beáramlás (inflow) most...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.