Ismét rekordértéken van a bitcoinbálnák száma

A Glassnode adatai alapján ismét növekedni kezdett a bitcoinbálnák száma.
A legalább 1000 bitcoint (mintegy 37 millió dollárt) tartalmazó címek száma a Glassnode adatai alapján jelenleg 2425.

Ez egy újabb rekord, amely napról napra csak tovább nő

Ez azt jelenti, hogy egyre több nagyhal tör elő a mélyből. A bálnák olyan befektetők, akiknek hatalmas mennyiségű bitcoinjuk van – olyan sok, hogyha mindegyikőjük hirtelen eladna akkor igencsak összeomolhatna a piac.
Azonban ezek a nagy tulajdonosok egyre több bitcoint szereznek be, vagyis áremelkedésre számítanak.
Ezért örvend a kriptoközösség az olyan beszállóknak, mint Michael Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója, Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital társalapítója, valamint a több mint 100 éves MassMutual vagyonkezelő.
Ezek a nagy intézmények annyi bitcoint vásároltak, hogy megemelték az iránta való keresletet.
A bálnák annyira erősek a kriptovilágban, hogy egyesek még „tengeri dalokat” is költöttek róluk.
És miközben a nagyhalak száma az egekben, a bitcoin árfolyama ingatag marad. Korábban 41.000 dollárig emelkedett az árfolyam, majd 20%-ot esett.
A Glassnode szerint egyes bálnákat ez meg sem hatotta. Miközben a bitcoin hatalmasat zuhant, ők csak tartogatták vagyonukat. Ahogy visszaállt a bitcoin árfolyama, úgy a bálnák száma is növekedni kezdett 2370-ről a jelenlegi 2425-re.

Az Ethereum-bálnák száma azonban csökkent

Mindeközben a legalább 1000 ETH-t (1,2 millió dollár) birtokló címek száma 7007-ről 6985-ig zuhant.
Azonban ez sem az árfolyamon múlik, az ethereum árfolyama 1224 dolláron állt, amely 2%-os növekedés az elmúlt 24 órában, folyamatosa közelítve az 1438 dolláros rekordjához.

Olvastad már? Charles Hoskinson: A Cardano egy saját, decentralizált közösségi oldalon dolgozik

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP lehet ennek a több billió dolláros ágazatnak a domináns szereplője

A Canary Capital vezérigazgatója, Steven McClurg szerint az XRP lesz a vezető token a valós eszközök (RWA) piacán, amely várhatóan ezermilliárd dolláros szektor lesz. Ezt azután mondta,...

Háború, infláció, tüntetések – így lett a kriptó Irán menekülőútja

Irán kriptogazdasága 2025-ben látványosan felpörgött. A Chainalysis friss jelentése szerint az ország teljes kriptós aktivitása meghaladta a 7,78 milliárd dollárt, és nemcsak nőtt, hanem gyorsabb...

DeFi-mentesség vagy jogi kiskapu? A CLARITY Act körül nő a feszültség

Az amerikai kriptoszabályozás egyik kulcsfontosságú tervezete, a CLARITY Act újabb politikai akadályba ütközött. Ezúttal a Szenátus Igazságügyi Bizottsága emelt kifogást a törvény egyes pontjai ellen, ami...

Valami készül az altcoin piacon – de még nem az, amire mindenki vár

Az altcoin piac lassan erőre kap, még ha ez első pillantásra nem is tűnik látványosnak. Az év első heteiben a Bitcoin árfolyama közel 94.500 dollárt...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.