Ismét hazudott a CNBC Elon Musk vállalkozásairól

-

A nagy nemzetközi médiavállalat, amely az előző években gyakorlatilag majdnem a nulláig rombolta a saját hitelességét, ismét egy nyilvánvaló hazugságot közölt a vállalkozó Elon Muskról, és most éppen a Tesla és az X között próbálják szítani a feszültséget.

Hazudnak a hírekben

Elon Musk, milliárdos iparmágnás egy június 4-én megjelent CNBC cikkre reagálva elmondta, hogy az újságírók hazudnak, mivel a cikk azt állította, hogy a Tesla vezérigazgatója utasította az Nvidiát, hogy az eredetileg a Teslának szánt mesterséges intelligencia futtatására szolgáló chipeket a tulajdonában lévő X-hez irányítsák át.

Elon Musk
Forrás: X

A CNBC cikke szerint az Nvidia által nyilvánosságra hozott e-mailek azt sugallják, hogy Musk azt kérte a chip-gyártótól, hogy 12.000 Nvidia H100 chipet irányítsanak át a Teslától az X-hez.

Musk azonban azóta több közösségi média bejegyzésben cáfolta az állításokat, és pontosította, hogy a Tesla jelenleg nem igényli ezeket a chipeket, hozzátéve, hogy azok csak egy raktárban állnának felhalmozva, amíg a gyár fejlesztése nem készül el.

„A Gigafactory Texasban már majdnem kész. Itt 50 000 H100 chipet fogunk elhelyezni az FSD képzéshez. A cikk szerzője hazudott.”

Az üzlet az üzlet

A cikk megjelenése után a Tesla részvényei állítólag 1%-ot estek június 4-én korán reggel, a hírügynökség továbbá azt állította, hogy az Nvidia e-mailek nyilvánosságra hozatala tovább súlyosbította a Musk és néhány Tesla befektető közötti feszültséget, akik úgy érzik, hogy a vezérigazgató érdekkonfliktusokkal küzd és túl sokat vállalt magára.

Musk számos technológiai cég vezetésével foglalkozik, beleértve a Tesla-t, a SpaceX-et, a Neuralinket, az xAI-t és az X közösségi média céget, amely korábban Twitter néven volt ismert. Néhányan úgy vélik, hogy ez túl nagy terhelést jelenthet.

A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A jövő hírnöke

A vállalkozó az utóbbi években jelentős szereplővé vált a mesterséges intelligencia és az agy-számítógép interfész szektorokban, olyan cégekkel, mint az xAI és a Neuralink, amelyek közvetlen versenytársai az OpenAI és a Google-nak.

Az X 2023-ban kezdte meg a Grok nevű chatbot bevezetését, mint az OpenAI ChatGPT alkalmazásának a propagandamentes alternatíváját. A chatbot azóta elérhetővé vált az X közösségi média platform minden előfizetője számára.

A Neuralink vállalat szintén megkapta az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságának engedélyét az emberi tesztek megkezdésére.

Februárban a Neuralink sikeresen beültette az első emberi tesztalanyt az agy-számítógép interfésszel, és Musk szerint az alany képes volt egy számítógépes egeret irányítani közvetlenül az interfészen keresztül, csupán a gondolatai segítségével.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Samson Mow szerint a Bitcoin elérheti a 100.000 dolláros szintet

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Évente 1000 csúcsszakember kiképzésére készül a nigériai kormány

A nigériai kormány éves képzési programot indított 1000 állampolgár számára a mesterséges intelligencia és a blokklánc területén, hogy Nigériát a globális gazdaságok elé helyezze, és...

A Bitcoin kiskereskedelmi érdeklődés csökken: A következő a sorban az Ethereum érmék a tőkeáramlásért?

Vendégbejegyzés A hétköznapi befektetők érdeklődése a Bitcoin iránt csökken. Ez az elmozdulás az Ethereum és alternatív tokenjei felé irányuló tőkeáramlást jelenthet. Az olvasók felfedezhetik, hogy mely digitális...

A legfőbb okok amiért az XRP ár jelentős emelkedést tapasztalhat

A kriptopiac megosztott a Ripple vs. SEC ügyben, és vegyes a véleményük a július 31-ig történő lehetséges megegyezésről vagy megoldásról. A spekulációkat tovább fűszerezve Zach Rector...

Bitcoinért kínál európai uniós állampolgárságot egy kriptoalap

Egy új alap elérhetővé tette a Bitcoin-tulajdonosok számára azt a lehetőséget, hogy a portugál aranyvízum-programon keresztül európai uniós polgárrá váljanak. Alessandro Palombo, az Unbound Fund társalapítója...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!