Így lehet a bitcoin a világbéke kulcsa

Jimmy Song, egy ismert bitcoinfejlesztő szerint a vezető kriptopénz egy erőteljes eszköz lehet egy „békés forradalom” elhozására.
Song nemrég interjút adott az RT-nek, ahol Max Keiser házigazdának beszélt a bitcoinról.

Azt mondta, hogy „a legjobb dolog a bitcoinban a pénzügyi hatalom decentralizációja. Ha a kormány és a nagyvállalatok közrejátszanak, akkor általában azt tesznek, amit csak akarnak.”
Song szerint a kriptóval az egyének felülkerekedhetnek a vállalatokon és kormányokon, mivel ez egy decentralizált eszköz.

„Ha már a kormányzásról beszélünk, valamint azokról esetekről, amikor magánszemélyek lenyomták az óriáscégeket, vállalatokat és pénzes embereket… úgy tűnik, hogy a bitcoin az ellenállás valutája. A bitcoin lehet az a valuta, amely egyesíti ezeket a nemzetközi mozgalmakat.”

A fejlesztő később felhívta a figyelmet a párizsi sárgamellényes tüntetőkre, akik még nem jöttek rá, hogy a kriptopénzek milyen nagy segítségre lehetnek abban, hogy megdöntsék a korrupt kormányokat, vállalatokat és bankokat, akik ellen tüntetnek.
Song szerint „még sokan nem tudatosították: a pénzügyi hatalom mozgatja a világot. Azok irányítanak mindent, akik a tárcákat is irányítják.”
Emellett Song szerint, ha a sárgamellényesek valódi változást akarnak, akkor decentralizálniuk kell az elavult pénzügyi rendszerüket.

„Ezek a mozgalmak mind azok ellen irányulnak, akik irányítanak. Azonban inkább vissza kellene szerezniük saját erejüket, a decentralizáció erejét. Ez a bitcoinnal kezdődik.”

Ahelyett, hogy az utcán tüntetnének, ahol sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy megsebesülnek vagy akár meghalnak, a társalapító szerint a Gilets jaunesnak inkább a színfalak mögött kellene tevékenykednie, hogy mindenkit felszabadítsanak a nagy bankok és kormányok rabláncaiból. Ez egy sokkal békésebb forradalom, amely igenis lehetséges a bitcoinnal.

Ne akadjunk fenn az árfolyamon

Amikor a medve piacról kérdezték, Song azt felelte, hogy a fejlesztők jobban teszik, ha nem is foglalkoznak ezzel. Szerinte „a bitcoin egy Cypherpunk-eszmény, szóval nem érdemes a pillanatnyi értékével foglalkozni. Az ezen dolgozó emberek hosszú távban gondolkodnak.”

Olvastad már? Jelenleg Afrikában a legnépszerűbb a bitcoin

Forrás: cryptodaily.co.uk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

12,7 milliárd dollárnyi kripto-csalás, az amerikai FinCEN délkelet-ázsiai bűnszervezeteket azonosított

A délkelet-ázsiai kripto-csalások pénzügyi méretéről most már hivatalos szám is van. Eddig is tudtuk, hogy nagy, de igazából csak becslések léteztek, többnyire az egyedi esetek...

Az AMC vezére leállítaná, a Robinhood nem, de ki dönt a részvénytokenekről?

Két vállalat vezetője csapott össze egy olyan kérdésen, amelyre még nincs egyértelmű válasz. Ki mondhatja meg, hogy lehet-e tokenizálni egy cég részvényét? Az AMC Entertainment...

Nincs többé egyetlen legjobb hely, a kripto-likviditás szétszóródott

Hét éve még nagyjából tudni lehetett, hová érdemes menni kereskedni. Ma már kevésbé. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek forgalma durván 9260-szorosára nőtt 2019 óta, és...

Két állam, egy cél, az USA és az UK összefog a kripto csalások ellen

Két nagyhatalom egy olyan ellenség ellen fogott össze, amely nem ismer határokat. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös bűnüldözési szövetséget alakított a kripto-...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.